Tokaj szálláskapacitása egyről háromra nő

Tokajban negyven évig egy szálloda várta a látogatókat. Ez a szám néhány héten belül háromra emelkedik.

Tokaj nem az a város, amit rá kellene helyezni az ország turisztikai térképére, mert már évszázadok óta kirobbanthatatlanul ott van. Tavasztól őszig a Tisza és a Bodrog találkozásánál található kisváros közel négyezres lélekszáma – különösen a hétvégeken – a sokszorosára duzzad. A turistáktól a történelmi belvárosban kis túlzással alig lehet lépni, a világszerte egyedülálló és népszerű hegyaljai borok vonzzák a magyarokat és a külföldieket egyaránt. Mindez nagyon szép és jó, viszont az önkormányzat ennek alig látja hasznát, mert esténként sokan a közeli településeken hajtják álomra a fejüket, így az idegenforgalmi adó egy része elvándorol Tokajból, számol be a tényekről a privatbankar.hu portál.

Jelenleg összesen 31 szálláshely található a városban. A két legnagyobb a Tokajvár Hotel 20 szobával, összesen 42 férőhellyel, valamint a Toldi fogadó, ahol két épületrészben 18 szobában 50 vendéget tudnak egyszerre fogadni.

Rút kiskacsából szépséges hattyú

A harmadik, a Hotel Tokaj legnagyobb erénye az volt, hogy szinte a Bodrog és a Tisza találkozásánál épült, ezért az arra néző erkélyek pazar panorámát kínáltak. Azért a múlt idő, mert pár hónapja a negyven évnyi működés alatt megromlott állapotú épületet szinte az alapokig visszabontották. Tették mindezt azért, hogy a rút kiskacsából idén tavaszra gyönyörű hattyú váljon. Az Accor Csoport második magyarországi Mercure szállodája épül Budapest után a zempléni városban. A beruházás már a befejezéséhez közeleg, a szálloda álláshelyeit egy hónappal ezelőtt már meg is hirdették.

Egy szintráépítésnek köszönhetően az eddigi 42 vendégszoba 55-re bővül – tudtuk meg Posta Györgytől, Tokaj polgármesterétől. Mint mondta: "Számunkra hatalmas megkönnyebbülés, hogy ennyi szálláshellyel bővül a város, hiszen szerencsére kiemelt célpont vagyunk a hazai és a külföldi turisták szemében. A Tisza közelsége, a remek borok, a kulináris élmények mellé hamarosan végre színvonalas szálláshelyek is társulnak majd".

A Hotel Tokaj felújításának összköltségvetése egyelőre nem végleges, a megvalósításhoz a Hotel Tokaj Kft. közel 350 millió forint támogatást nyert a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében. A hotel szerepel a szallas.hu és a booking.com kínálatában. Foglalni az utóbbi honlapon lehet, legkorábban április 10-től. Egy szoba két felnőttnek egy éjszakára a standard szobában 37,5-, a superior szobában kicsit több mint 39 ezer forintba kerül.

Exkluzív dél-amerikai hangulatú hotel a Csurgó-völgynél

Tokaj önkormányzatának vezetője hozzátette, nem ez az egyetlen szálláshelybővítés a városban.

–  Az ötcsillagos Minaro Hotel Tokaj a Szepesi család és az Appeninn Nyrt. közreműködésével épül és nyár elején nyitja meg a kapuit – mondja Posta György. Maga a helyszín is exkluzív, a szálloda a Csurgó-völgy 10 hektáros területén épül az egykori bánya helyén. Reményét fejezte ki, hogy nem csupán a beruházás során, hanem megnyitása után is számos munkahelyet teremt majd a városukban.

A tokaji polgármester szerint egy ilyen magas minőségű hotel kiváló szakembereket kíván, bízik abban, hogy az álláshelyeket minél több tokaji vagy környékbeli munkavállaló nyeri el.

A város sokszor nehéz gazdasági helyzetét is javítani tudja a Minaro Hotel Tokaj az itt fizetendő helyi adójával, de ennél sokkal fontosabb hogy a helyben termelő és kereskedő vállalkozások is nyerhetnek majd a szállodával együttműködve – tette hozzá Tokaj polgármestere.

Posta György még elmondta, a 101 szobás ötcsillagos tematikus hotel exkluzív gasztronómiai, valamint a tokaji vidék adta különleges borkínálatával elsősorban a felnőtt célközönséget szólítja meg. A hotel megjelenésében ötvözni fogja Tokaj folyékony aranyát a dél-amerikai hangulatot idéző „Eldorádó” tematikával.

Az 5,8 milliárd forint összköltségű, az egykori andezitbánya területén megvalósuló fejlesztéshez a Kisfaludy Program keretében 3,44 milliárd forint támogatást nyert a beruházó – olvasható a kisfaludyprogram.hu oldalán.

A hotel jelenleg még nem szerepel a szálláshelyek kínálatában, egyelőre nincs honlapja, ezért arról nincs információ, mennyibe kerül majd egy éjszaka. Némi támpontot adhat, hogy a szintén Szepesi Richárd érdekeltségébe tartozó felsőtárkányi Bambara hotelben a szobaár egy éjszakára 74 ezertől akár közel 147 ezer forintig terjed.

 

 

Forrás: Privatbankar.hu


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.