Új attrakcióval bővül 35 éves múzeumfalu

Megnyitásának 35. évfordulóját ünnepli a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a pénteki ünnepségsorozat keretében jubileumi emlékülést tartottak és délután átadják a sóstógyógyfürdői skanzen újonnan felépített Árpád-kori falvát is.

A délelőtti emlékülésen Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára felidézte, a nyíregyházi skanzen "dacból született", a város egykori vezetése a szombathelyi és zalai példából merítette létrehozásának ötletét. Magyarországon jelenleg a szentendrei országos mellett öt regionális skanzen működik.

70-90 ezer látogató évente

A vidéki skanzen hálózat egyik legkiemelkedőbb intézménye a nyíregyházi múzeumfalu - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Cseri Miklós szavai szerint ezt támasztja alá a magas, évi 70 és 90 ezer közötti látogatószám, valamint az, hogy nemcsak épített örökséget bemutató házak és enteriőrök épültek fel a múzeumfalu területén, hanem ide telepítették a Jósa András Múzeum és a megyei múzeumok igazgatóságának néprajzi osztályát is.

Ez különbözteti meg a négy másik regionális skanzentől: megvan az az alap, ami lehetővé teszi a hiteles, tudományos megalapozottságú munkát - fogalmazott Cseri Miklós. Hozzátette, a múzeumfalunak emellett nagyon gyorsan feladatává vált Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népi műemlékeinek felügyelete, a vidék szakmai és kézműves tudásbázisának gondozása, a tájházak, falumúzeumok rendben tartása.

A helyettes államtitkár szerint a néprajzi szolgálat mellett a múzeumfalu gyorsan felfedezte a közönség kiszolgálásának fontosságát, felismerte az intézmény köznevelési funkcióját. Tízezres nagyságrendű az a gyermekcsoport, akik évről-évre ellátogatnak a Sóstói Múzeumfaluba és részt vesznek a különböző foglalkozásokon - tette hozzá.

Az ülésen Páll István, a múzeumfalu igazgatója és Németh Péter címzetes megyei múzeumigazgató emlékezett meg a múzeumfalu felépítéséről és a megnyitás napjáról.

Öt parasztportával nyílt meg a múzeumfalu

A Sóstói Múzeumfalu tervezése 1964-ben kezdődött, az építő munkálatok csak 1970-ben indultak el. Eleinte különböző vállalatok végezték az épületek áttelepítését, majd 1975-től egy önálló építőbrigád munkába állásával indult meg a szakszerű és megfelelő tempójú építkezés. A múzeumfalu első része 1979-ben öt berendezett parasztportával nyílt meg a látogatók előtt.

Azóta a hét és fél hektáros terület beépült és már több mint nyolcvan építmény képviseli Északkelet-Magyarország sokszínű népi építészetét. Az épületek túlnyomó többsége eredeti, egykori helyszínükről pontos felmérések alapján történt meg az áttelepítésük és berendezésük.

A múzeumfalu kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a 19. század végi Szatmárban, Beregben, Rétközben, a Nyírségben és a Nyíri Mezőségen élő parasztság életformájáról. A régi faluképet idézik fel a múzeumi falu központjában látható közösségi épületek, azaz például az iskola, a református templom, a harangtorony, a paplak, a tűzoltószertár, a szatócsbolt és kocsma - olvasható az intézmény honlapján.

Árpád-kori falurész nyílik

Az emlékülést követően péntek délután adják át a hat épületből álló Árpád-kori falurészt. A magyar–román határon átnyúló, mintegy 500 ezer euró keretösszegű Cult-Tour nevű uniós projekt révén kibővítették az újlétai magtárépületet, melyben többek között a kismesterségek egykori műhelyei kaptak helyet.

Ezen kívül látható lesz egy újjáépített, a borsodi földvár közelében feltárt épület, egy kiskunfélegyházi, földbe vájt, valamikori lakás és a szamoskéri várjobbágy régi hajléka. Egy Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn feltárt kunyhó a pákász életmódját idézi majd vissza, de felépítettek egy visegrádi házat is, amelyben szemléltetik az Árpád-kori falvak kialakulását az ötletektől kezdve a kivitelezésig.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.