Belföld

Színes programok a Magyar Fürdőkultúra Napján
Az országos esemény célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése, a hagyományok fenntartása, a fiatal generációk ismereteinek bővítése.
Kilátó és fürdő a rangos építészeti díj döntőjében
Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak.

Rekord nevezőszám a hétvégi Budapest Maratonon
Rekordszámú, 30 400 előnevezés érkezett a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál - V4 futóhétvégére.

Életműve összeforrott a palócság kutatásával
A XX. század egyik legkiemelkedőbb hazai néprajzosára, a palócság neves kutatójára, az Egri Dobó István Vármúzeum alapító-igazgatójára emlékeztek a hevesi megyeszékhelyen. Dr. Bakó Ferenc tudós-muzeológus 100. születésnapjára reprezentatív kiállítást is nyitottak és emléktáblát avattak a várban, a nemzeti emlékhelyen.
26 méter magas kilátót adott át az Ipoly Erdő
A létesítmény az Ipoly Erdő Zrt. saját forrásból finanszírozott nettó 45 millió forintból valósult meg. A Prónay kilátó teljes magassága 26 méter, mely 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezet.

Itt a Gastro Design díjátadó fotógalériája
A díjátadóra exkluzív környezetben, több mint száz fő részvételével gálavacsora keretében került sor október 9-én, a budai Larus Rendezvényközpontban, ahol sztárfellépőként Danics Dóra szórakoztatta a vendégeket.

Turisztikai országmárka építéséről döntött a kormány
A kormány döntött a Magyarország turisztikai országmárka építéséről, ennek érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. rövid távú, intenzív és kiterjedt marketingkampányt indít, összhangban a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel.

MTÜ-Google digitális turisztikai workshop már másodszor
A Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére turisztikai ágazati workshopokat kezdeményezett Budapesten, valamint három vidéki helyszínen.

Kálmán Imre Emléknapok Siófokon
Tíz évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal egy háromnapos fesztivál megrendezésére vállalkozott Siófok városa, mely az elmúlt években majdnem egy hetes rendezvénnyé nőtte ki magát.

Tájházak a XXI. századi környezetben
Újszerű formákra, módszerekre és megoldásokra törekszenek a XXI. századi környezetben a tájházi szakemberek. Ez volt a fő mondanivalója a Magyarországi Tájházak Szövetségének a Csongrád megyei Algyőn tartott XV. országos konferenciáján és találkozóján.
Új sales manager a Vista csoportnál
A Vista Group Zrt-hez tartozó Vista Utazási Irodák Kft. és a BCD-Hungary Kft. cégek üzletszerzéseinek új sales managere Major Anett lett.
Gastro Design Award 2017 – Itt a győztesek névsora
Október 9-én kihirdették, melyik lett Magyarország legdizájnosabb étterme és melyek lettek az ország legszebb szállodái.
Szobrot állítottak a hős aradi tábornoknak Egerben
Az aradi 13 kivégzésének idei emléknapján - pénteken - szobrot avattak Eger belvárosában, a hős tábornok Lenkey János tiszteletére. A róla elnevezett udvarban, a Wiesenthal-díjas budapesti alkotóművész, Kutas László jelenlétében leplezték le a hevesi megyeszékhely új látványosságát.
Megkezdődött a turisztikai kerékpárutak táblázása
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017-ben 350 millió forint hazai forrást biztosít a kiemelt fontosságú turisztikai kerékpárutak kitáblázására. Az új, egységes arculatú táblák elsőként a Pannonhalma-Balatonfüred és a Fertőd-Keszthely szakaszokon jelennek meg.
Jobb kommunikáció kell az eredményekről – az Erdők hete
Érdemtelenül keveset beszélünk arról, és mutatjuk be, hogy mennyi csodálatosan felújított erdei utunk, ösvényünk, új turistaházaink vannak. Ezt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel október 6-án, pénteken tartott közös sajtótájékoztatójukon beszélt Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Országszerte gyűjtik az aláírásokat december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításához
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) aktivistái valamennyi megyeszékhelyen gyűjtik az aláírásokat a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, összesített számok még nem állnak rendelkezésre, de a közreműködők eddig nagyjából tízezer ívet igényeltek, és ezeken 150 ezer aláírásnak van hely - közölte a MASZSZ pénteken az MTI-vel.
A Boldogi Tájház lett az Év Tájháza 2017-ben
A Magyarországi Tájházak Szövetsége ezen a hétvégén tartja országos találkozóját, melynek nyitó momentumaként 10. 06-án, pénteken az Év Tájháza címet a Boldogi Tájház részéről Laczkó Roland polgármester, valamint Kepesné Tóth Katalin tájházvezető vette át.
Idegenvezetés: egyetért a minimumtarifával a MISZ
Így vélekedik a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége az idegenvezetői díjazásról szóló ajánlásról.
Közel 400 millió forintból fejlesztik a Duna-holtágak partját Tolnában
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) közel 400 millió forintos támogatásával fejlesztik a tolnai és a dombori Duna-holtág egy-egy partszakaszát, a két helyszínt jövőre kerékpárút is összeköti.
Mától él az Invia új, bruttó árazási rendszere
2017. október hatodikán délelőtt 10. óra után nem sokkal élesedett az invia.hu weboldalán az új, bruttó árazási rendszer. A vállalatcsoport az egész régióban egységesen mától kezdte el alkalmazni a bruttó árazást.
Szájreklám és márkakövetés a Facebookon - ez jellemző a fiatal fogyasztókra
Az NRC Marketingkutató exkluzív kutatást készített a Kreatív és a POME közös Youth & Young Family Konferenciájára abból a célból, hogy feltérképezze a két célcsoport vásárlási szokásait és a döntési folyamataikban megfigyelhető hasonlóságokat, illetve különbségeket.
SPAR Budapest Maraton: soha ennyi külföldi futó nem nevezett még
Több, mint 80 ország 5000 futója lesz jelen, közülük 2800-an a maratoni távon indulnak.
Sétálóutca lesz a budapesti Kazinczy utcából
Az előreláthatólag 32 millió forintos beruházás után a Kazinczy időszakosan, az esti óráktól lesz sétálóutca.
Emlékházat avattak Szabó Magda századik születésnapjára Debrecenben
Tovább bővítették a korábbi emlékszobát, így most már egy egész épület őrzi az egyik legjelentősebbnek tartott magyar írónő emlékét.
Élménytérrel gazdagodhat a 60 éves Mátra Múzeum
Kettős évfordulót ünnepel az idén a gyöngyösi Mátra Múzeum. A 130 évvel ezelőtti kezdeteket, valamint a 60 évvel ezelőtti újranyitást idézik fel a mátraaljai város neves intézményében. Ez ma már a Magyar Természettudományi Múzeum részeként működik és egyben Gyöngyös kiemelkedő turisztikai attrakciója is.
Szigorodnak az iskolai buszos kirándulások szabályai
A jövő évtől több ponton szigorodnak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok - jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatón.
V4 Vasárnap a Várkert Bazárban
Magyarország Csehország, Lengyelország, és Szlovákia ízei és zenéi a Várkert Bazárban. A Visegrádi Csoport elnökségét idén ismét Magyarország látja el.
Lerakták a Pannon Park alapkövét Budapesten
Ünnepélyes keretek között lerakták a Kárpát-medence múltbéli élővilágát bemutató Pannon Park alapkövét kedden Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: családbarát környezetet, egyedülálló élményt és 21. századi kikapcsolódást nyújtó közösségi tér épül a Fővárosi Állat- és Növénykert területén.
Sikeres volt az MTÜ belföldi főszezon-kampánya
A felmérések szerint 4,3 millió honfitársunkat érte el az MTÜ 2017. július 17. és szeptember 10. között zajlott, belföldi utazást népszerűsítő, „Itt kell lenned, hogy elhidd!" kampánya. A kampány alapvető célja volt, hogy jelentősen emelje a belföldi utazások presztízsét, és kedvező irányba mozdítsa el a belföldi utazásra vonatkozó hajlandóságot.
Bulinegyed: népszavazás fog dönteni
Október 3-án a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete a Bulinegyedet (Belső-Erzsébetváros) érintő kérdésekről tárgyalt. Az Élhető Erzsébetváros civil kezdeményezés tagjai nem elégedettek a testület döntésével.
„Szlovéniát csak szeretni lehet”
- jelentette ki Livija Kovač, a Szlovén Idegenforgalmi Hivatal vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója kedden, Budapesten, ahol jó szokásához híven ismét randevút adott egymásnak a hazai kiutas szakma és a szlovén idegenforgalmi kínálat.
2020-ban nyílik az állami konferenciaközpont
A Müpa melletti állami konferenciaközpont a korábban tervezett 2018 helyett 2020-ban nyílhat meg.
FRISSÍTVE! Ingyenes turisztikai workshop sorozatot indít a Google és az MTÜ
Egy hónap alatt négy különböző helyszínen tart workshopot a Google Digital Workshop a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben kifejezetten a magyar turisztikai ágazat kis- és középvállalkozásai számára. A sorozat célja a digitális kompetenciák fejlesztése, ehhez példákat és esettanulmányokat is bemutat majd a workshop sorozat, és az előadók is a turisztikai területről érkeznek majd.
Nőttek a bérek a vendéglátásban és a szállodaiparban is
A vendéglátóiparban és a szállodaiparban is több mint tíz százalékkal növekedtek a bérek egy év alatt a Workania felmérése szerint.
Megváltozik az egyik megyénk neve
A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött kedden.
Új utazási trend az élményturizmus
Wellness- hétvége, akciós csomagok, hosszú hétvége és élményturizmus. Ezeket keresik a legtöbbször az őszi pihenésre vágyók.
A lovagok mindenhol visszaköszönnek
A MICE-turizmus lehetőségeire hívta fel a szakmai közönség figyelmét a Máltai Idegenforgalmi Hivatal (Visit Malta) budapesti képviselője, Hangya Edina. A találkozó stílusosan a máltai szállodalánc, Corinthia budapesti házában került megrendezésre, hétfőn.
Az Erdők Házában indult az Erdők Hete
Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Erdők Háza Látogatóközpont, a SEFAG Zrt. legújabb turisztikai attrakciója. Az avatóünnepség egyben az október 2-8. között zajló XXI. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt, amely kapcsán dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: közös kincsünk az erdő.
Tisztújítás a FATOSZ-ban
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) szeptember 23-án, szombaton tisztújító közgyűlést tartott a Budapesti Gazdasági Egyetemen, amely immár 23 éve segíti és támogatja a szövetség működését.
Ökoturisztikai fejlesztés Somlón
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 299 millió forint összegű és 100%-os intenzitású támogatást nyert el az „Ökoturizmus feltételeinek megteremtése a Somlón” című, TOP-1.2.1-15-VE1-2016-00021 azonosítószámú projekt megvalósítására. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, melynek tervezett befejezési határideje 2019. október 15.
A bulinegyedben mutatkozik be Kardoskút és a Vásárhelyi puszta
Rendhagyó kiállítás nyílt pénteken este a főváros hetedik kerületében: a Király utca 9. alatt a Békés megyei Kardoskút gazdag örökségében, valamint a Vásárhelyi puszta szépségét bemutató tárlatban gyönyörködhetnek a fővárosiak.
A jelenhez a múlton át vezet az út
Száz meghívót küldtek szét az ország különböző pontjaira egy Balaton-felvidéki kisfaluból: 83-an felülkerekedtek, hogy egyetlen napra visszatérjenek szülőhelyükre, régen látott kedves vendégként. Monoszlón a faluban született, ámde máshová került nőkről, férfiakról, főként idősekről és fiatalokról szólt a szeptembert búcsúztató szombat.
Megújul két gótikus templom
Vidékfejlesztési támogatással felújítják Tolna megye két gótikus eredetű templomát, a falukép javítását szolgáló programból további három templomépületen végeznek rekonstrukciót.
Zöldprogram indul Keszthelyen
Egymilliárd forint támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Festetics-kastély és a Balaton-part közötti zöldterületek, utak és parkolók felújítására, további 270 millió forintból pedig három középületet korszerűsítenek.
Szigorítja a bulinegyedben a játékszabályokat az önkormányzat
Tízpontos intézkedéscsomagot dolgozott ki az erzsébetvárosi önkormányzat a tömegturizmus kezelésére, ugyanakkor hamarosan egy új rendelettel jelentősen szigorítják a bulinegyedben a szórakozóhelyek működésének szabályait.
Nyugat-Európában már régóta alkalmazzák a bruttó részvételi díjak publikálását
A Pannon Pilgrim utazási iroda is támogatja a bruttó részvételi díjak feltüntetését. Szerintük ezzel a piac sokkal átláthatóbb lenne.
Pingálóasszonyok és szürkemarhák a székesegyház árnyékában
Kalocsa turizmusa újra felszállóágba került. A 2008-ban elkezdett felújítási program eredményei már látszanak, jövő tavasztól a turistákat egy látnivalókkal teli, teljesen megújult város fogadja.
Elköszön Karácsony Iván
22 év idegenforgalomban töltött év után nyugdíjba vonul Karácsony Iván.