Történelmi rekord várható

A vendégéjszakák száma el fogja érni a 31 milliót 2018-ban, ezzel minden idők legjobb évét könyvelhetjük el majd a turizmusban az év végén - hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a turizmus idei eredményeiről tartott sajtótájékoztatón.

Az ügynökség vezetője kifejtette: ebben az évben a legjobb karácsonyi időszakot fogja elkönyvelni a turizmus-vendéglátás szektor, Budapesten és vidéken is megteltek már a szálláshelyek. "A számokból az látszik, hogy egyre több turista érkezik Magyarországra és mi magyarok is egyre többet utazunk belföldön" - mondta. A magyarok pedig alapvetően olyan turisztikai célpontokat kedvelnek, ahol gyógyhelyek, gyógyvizek találhatóak. 

Érdemes megjegyezni, hogy egyre népszerűbb utazást ajándékozni karácsonyra, sokan adnak szeretteiknek belföldi hotelekbe szóló utalványt.

Jelenleg a turizmus adja a nemzetgazdasági össztermék 10 százalékát, így a szektor 10 százalékos növekedése egy százalékos GDP-emelkedéssel jár együtt. A statisztikai hivatal mérései szerint az idén csak októberben közel 10 százalékkal növekedett a belföldi turisták száma, és például 30 százalékkel emelkedett az Egyesült Államokból Budapestre érkezők száma.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.