Itt az idei hosszú hétvégék listája

Ezek következtében hétszer örülhetünk majd kettőnél több napos hétvégének, az év végén pedig hatnapos pihenés köszönt be majd. Az első hosszú hétvégén már túl is vagyunk, ez volt újévkor.

Idén három szombaton kell majd dolgozni a hosszú hétvégékért:

  • augusztus 10-én, így az augusztus 19. (hétfő) pihenőnap lesz,
  • december 7-én, így december 24-én nem kell majd, illetve
  • december 14-én, így december 27-én nem kell majd dolgozni menni.

A hat hosszú hétvége:

  • március 15. péntekre esik, így ez háromnapos hétvégét hoz,
  • húsvétvasárnap és húsvéthétfő április 21-én és 22-én lesz, illetve már nagypéntek is munkaszüneti nap, így a hosszú hétvége már 19-én elkezdődik,
  • pünkösdi hosszú hétvége is várható, hiszen június 10-én pünkösdhétfő, augusztus 20. idén keddre esik majd, így ekkor négynapos lesz a hétvége, hiszen augusztus 19. helyett 10-én dolgozunk majd,
  • november 1. péntek: háromnapos hétvége így 3 napig nem kell dolgozni,
  • december 25-26. szerda és csütörtök,
  • a fentiek értelmében pedig 24-én és 27-én sem kell munkába menni, azaz egy hatnapos pihenéssel zárul majd 2019.

Forrás: 24.hu


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.