A380-ashoz is készít repülőgép-alkatrészt a nyírbátori gyár

Új gyártócsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Cégcsoport, a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ipari parkjában.

Wolgang Waggen, a konszern alelnöke, pénzügyi vezetője elmondta: a második üzemcsarnokkal a Diehl Aircabin Hungary Kft. nyírbátori gyárában 5500 négyzetméterrel növelik a termelői területet a jövő év közepéig és 280 új munkahelyet teremtenek.

A mintegy 3 milliárd forint értékű beruházás során a vasbeton-szerkezetű gyártócsarnok mellett irodaépületeket és parkolóhelyeket is kialakít a magyar kivitelező, a KÉSZ Építő Zrt.
A szabolcsi üzemet, amely a Diehl Aerosystems konszernrész öt vállalati egységének egyike, 2012-ben avatták fel. A jelenlegi, 3300 négyzetméteres repülőgép-alkatrészgyárban 270-en dolgoznak.

Az A380-ashoz is készítenek alkatrészeket

Az üzemben az Airbus repülőgépekhez, az A320-as és A330-as típusokhoz készítenek kabinelemeket. Az új csarnok jövő évi átadása után az A350, valamint az A380 repülőgéptípusokhoz is gyártanak majd alkatrészeket.



A nyírbátori gyár árbevétele az idén várhatóan 15 millió euró - mintegy 4,5 milliárd forint - lesz.

Udo Bosler, a Diehl Aircabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, a gyár vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fejlesztés után a bevétel duplázódására számítanak, 30 millió eurón felüli éves forgalmat remélnek.

A Diehl Cégcsoportnak világszerte 14 ezer alkalmazottja van. A Diehl Aerosystems konszernrésznek pedig 4900 munkatársa. Ennek a vállalati egységnek több mint egymilliárd euró az éves árbevétele.

A Diehl Aerosystems székhelye a Baden Württembergi-i Laupheimben található, és több fejlesztési és termelőegysége van Németországban. Ennek a világhálózatnak lett a tagja 2012-től Nyírbátor.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.