A NAV online számlarendszere működésben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a csaknem egy éve működő online számlarendszer sikerét az alábbi addatok is bizonyítják: több mint 334 ezer regisztrált adózó, 41 millió számlaadatra vonatkozó beküldés, 14 ezer jogkövetési vizsgálat, félezer adóellenőrzés, két és fél milliárd forint nettó adókülönbözet, 363 ezer, a NAV ingyenes Online Számlázójával kiállított számla.

Már az első, online adatok alapján indult eljárások igazolták, hogy a rendszer új dimenziókat nyit a NAV ellenőrzési munkájában. Az online számlarendszerre épülő stratégia lényege ugyanis, hogy a hivatal a folyamatosan beáramló adatok segítségével szinte azonnal észleli az adózóknál felmerülő kockázatokat, és ezekre gyorsan, hatékonyan és arányosan tud reagálni – állítja az adóhatóság.

Ha a vevő folyamatosan jelenti a számlázást, akkor az eladó sem tudja eltitkolni az ügyletet, az adatok ugyanis összefutnak a NAV-nál. Ha a számlakibocsátó elmulasztja az adatszolgáltatást, vagy a bevallásaiban nem szerepeltet adott bevételeket, vizsgálatra számíthat. Az adóminimalizálók is hamar lebuknak, egy takarítócég például nem úszhatja meg az áfafizetést olyan társaság számláival, amely kizárólag építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik.

Az is előfordul, hogy a vevő hibázik, és olyan kontrolladatokat küld a NAV-nak, amelyek nem egyeznek az eladó által kibocsátott számlával. Ezeket a hibákat is azonnal jelzi a rendszer. Így járt egy vidéki büfés is, akinek vevője tévesen olyan összegről szolgáltatott kontrolladatot a NAV-nak, amekkora összegű számlát a büfés még soha sem állított ki. A hibát a vevő a NAV jelzésére azonnal kijavította.

Azok a vállalkozások, amelyek az online számlaadat-szolgáltatást önhibájukon kívül mulasztják el, vagy hibásan teljesítik, a NAV támogató hozzáállására számíthatnak a jövőben is – ígéri az adóhatóság.

Forrás: adózóna.hu


Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.