A turizmust is fellendíthetik a fertő-táji fejlesztések

Több mint százezer hektáron javul majd a természeti és természetközeli élőhelyek állapota 2020-ra, az eddig soha nem látott mértékű európai uniós támogatásoknak köszönhetően - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára pénteken Sarródon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park 836 millió forintos élőhelyfejlesztési projektjének nyitó rendezvényén.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

V. Németh Zsolt emlékeztetett, hogy míg az előző EU-s támogatási ciklusban 2300 milliárd forint, addig a jelenlegi ciklusban a földalapú támogatások zöldítési részével együtt több mint 3400 milliárd forint áll rendelkezésre környezet- és természetvédelemre. Elmondta: közvetlenül a természetvédelemre 61 milliárd forint fordítható, amelyből a legnagyobb arányt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 38 milliárd forintos kerete adja, de ezt bővíti a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) több mint négy milliárd forintos forrása is.

Az elkövetkezendő években megvalósuló természetvédelmi beruházások között kiemelten szerepel a leromlott közösségi jelentőségű élőhelyek ökológiai állapotának helyreállítása, valamint a természetvédelmi kezelés feltételeinek javítása. Így például a 13 ezer egyeddel bíró őshonos állatállománnyal rendelkező nemzeti parkok istállókat újítnak és fejlesztenek. A természetvédelmi beruházások további eleme a természetvédelmi őrszolgálat megerősítése és a természetvédelmi bemutatást célzó infrastruktúra fejlesztése - folytatta az államtitkár. Elmondta: új elemként a szakemberek felmérik a természeti és természetközeli élőhelyek és ökoszisztémák állapotát, hogy alapul szolgáljanak egy későbbi fejlesztéshez. Az államtitkár kiemelte: a természetvédelem fejlesztését segítik a határon átnyúló INTERREG és LIFE programok, a GINOP forrásokat pedig az igazgatóságok ökoturisztikai látogatóközpontok építésére fordíthatják.

Fejlődik a turizmus

Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a nemzeti park száz százalékos támogatottságú beruházása hosszú távon a Fertő-táj turizmusát segíti elő.

Takács Gábor, a nemzeti park természetvédelmi szakreferense elmondta, hogy a 2020-ig tartó élőhely-fejlesztéssel helyreállítják és összenyitják a Fertő-tájon elszigetelt gyepfoltokat, illetve a vízellátás javításával jobb lesz a Natura 2000-es területek ökológiai állapota. Egyebek mellett felszámolják az özönnövény fajokat (bálványfa, selyemkóró, japánkeserűfű), 16 műtárgyat cserélnek le és újakat építenek, tíz helyszínen megsemmisítik az illegális hulladéklerakókat, 11,8 kilométeren földutakat újítanak fel, 19 mezőgazdasági gépet vásárolnak, valamint az állattartási infrastruktúra fejlesztése érdekében felújítják a Hídi majort. Takács Gábor közölte, a kivitelezés az év második felében kezdődik, a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzése és a hatástanulmányok elkészítése után.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.