Akkor térünk vissza az irodába, ha ott jobbak a körülmények, mint HO-ban

Miközben sokan szabadon választhatják meg a munkavégzés helyét, a motivációt, támogatást és tudásátadást jelentő munkahelyi közösségtől való eltávolodást rosszul viselik.

Tavasszal a dolgozók négyötöde – részben vagy egészben – szeretett volna visszatérni az irodába. A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) üzleti reggelijén olyan kérdésekre keresték a választ, hogy milyen szempontokat érdemes mérlegelni azokhoz az egyensúlyi megoldásokhoz, amelyek célravezetők az irodákba való visszatérés megszervezésében.

Szocializáció és csapatépítés

Már a pandémiát megelőzően is fontos toborzási eszköz volt az irodák külcsíne és belső kialakítása. A világjárvány következtében azonban új időszámítás vette kezdetét az irodai munkavégzésben: a távmunka kényszerű elterjedésével a helyszín sokat vesztett eredeti funkcióiból, miközben felerősödött a szocializációs és a csapatmunkában betöltött szerepe. A Környezettudatos Építés Nemzetközi Egyesülete (World Green Building Council, WGBC) szerint az irodák kialakítása minden eddiginél meghatározóbbá vált a munkahelyi hatékonyságban: a jobb levegőminőség megduplázhatja a kognitív eredményeket, a zavaró zajok akár 66 százalékkal vethetik vissza a teljesítményt, a változatos, sokszínű terek viszont 28 százalékkal mérsékelhetik a fluktuációt.

A külső megjelenés felértékelődését jól mutatja, hogy a WGBC adatai szerint az álláskeresők 41 százaléka az iroda kialakítása alapján dönt egy állásajánlatról. Ez annak fényében nem is meglepő, hogy a home office eléggé elkényeztetett minket: az irodáktól már legalább olyan, de inkább jobb körülményeket várunk el, mint amilyeneket saját otthonunk biztosít a munkavégzéshez.

Egy felmérés eredményei

 „Májusban publikált felmérésünk alapján globálisan a munkavállalók 78 százaléka jelezte, hogy szeretne részben vagy teljesen visszatérni az irodába, míg Magyarországon 80 százalék volt ez az arány” – mondta Polgár Petra, a Randstad Hungary operációs vezetője a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (Hungarian Service and Outsourcing Association, HOA).

A 34 országot lefedő Randstad Workmonitor eredményei szerint inkább a férfiaknak hiányzik az iroda, a nők esetében jobban preferált az otthonról történő munkavégzés. A szakember hozzátette: ma a jelöltek körében szerzett mindennapi tapasztalatok azt mutatják, jóval kisebb a visszatérési vágy a munkavállalók körében, inkább a hibrid megoldásokat preferálják.  

„Azáltal, hogy minden korábbinál jobban felértékelődtek a munkakörülmények, teljesen világossá vált, hogy az emberek csak akkor térnek vissza szívesen az irodákba, ha azokban az igényeikhez alkalmazkodó közeg várja őket” – közölte Agócs Balázs, a Jones Lang LaSalle Kft. workplace stratégiákért felelős igazgatója.

Mi az a wellbeing?

A munkavállalói élmény, azaz a wellbeing elsőszámú prioritássá és alapelvvé vált, az iroda pedig elvesztette a munkavégzés alapvető helye funkciót: egy vágyott célállomássá alakult, ahova szeretnek bemenni, ahol szeretnek időt tölteni és együttműködni a dolgozók.

Az igények markáns változására nagyon gyorsan kell reagálniuk és lépniük a munkaadóknak: Agócs Balázs szerint már nem elég az irodát átalakítani, kulturális változásokra, jobb kommunikációra, valamint célirányos edukációra is szükség van. Az új workplace stratégia megalkotásába a munkavállalókat is be kell vonni. Hozzátette azt is: mivel az igények gyorsan változnak, gyakoribbak lehetnek az irodaváltások, amire a bérbeadói oldalnak is fel kell készülnie.

 

Forrás: Hrpwr


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé

Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé 

Az apró lakásokban gyakran megtapasztalható, hogy a hely kihasználása szinte művészetté válik.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben

A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben 

A modern építkezési gyakorlatokban a szendvicspanel technológia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Bár az Egyesült Államokban és más nyugati országokban már régóta előszeretettel használják ezt az építési metódust, hazánkban még sokan kételyekkel szemlélik. 
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.