Átadták a 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést

Debreceni turisztikai vállalkozás kapta meg a Modern Vállalkozások Programjának 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítő oklevelét, melyet a térség „Turisztikai Szezonnyitó 2017” rendezvényén ünnepélyes keretek között adtak át a Kerekerdő Élménypark képviselőjének.

„A hazai turizmusnak, mint a gazdaság egyik hajtómotorjának versenyképessége nagyban függ a szektor infokommunikációs technológiai fejlettségétől. Manapság amelyik szálláshely nincs a világhálón, nem is létezik. Magyarországon ennek ellenére gyerekcipőben járnak az informatikai fejlesztések, beruházások a turizmus területén. Kutatások is alátámasztják azt a tényt, hogy a digitális eszközök hiánya miatt jelentős a versenyhátrány a hasonló jellegű európai uniós vállalkozásokhoz képest. A digitalizációban rejlő potenciált mutatja annak a friss felmérésnek az eredménye is, mely szerint azon vendégházak, ahol online felületen is lehetett bankkártyával szállást foglalni, 40 %-kal nagyobb vendégforgalmat realizáltak, mint ott, ahol csak készpénzben történt a fizetés.” – ismertette Koleszár Péter, a Modern Vállalkozások Programjának vezető IKT tanácsadója.

A Modern Vállalkozások Programja tavaly tavasszal azzal a céllal indult, hogy szakértői támogatással segítse a hazai mikro-, kis és középvállalkozások vezetőit abban, hogy felismerjék az infokommunikációs megoldásokban rejlő lehetőséget, nyitottá váljanak az informatikai korszerűsítésen, digitális megújuláson keresztül a hatékonyabb és gazdaságosabb működésre.

„A fejlődés gátja az, hogy a cégvezetők sok esetben tartanak az átláthatóságtól, ellenőrizhetőségtől, ami a turizmus, vendéglátás területére fokozottan igaz. Emellett a szállodák, vendéglátóhelyek üzemeltetői jellemzően a szezonalitásból eredő kiszámíthatatlanság miatt aggódnak az informatikai befektetések rövidtávú megtérülését illetően. Számukra a Modern Vállalkozások Programja lehet a megoldás. A program egyedülálló a maga nemében, mert 28 fős országos tanácsadó hálózattal cégre szabottan felméri a vállalkozások digitális helyzetét, mindenkinek egyéni lehetőségeihez mérten javaslatot tesz a digitális fejlesztésekre, mindezt teljesen ingyen. Az idén márciusban megnyílt GINOP-3.2.2 pályázat ráadásul akár 24 millió forint vissza nem térítendő támogatást is biztosít hardver- és szoftverbeszerzésekhez.” – folytatta Koleszár Péter.

A szakember ezt követően átadta Tóth Rolandnak, a debreceni Kerekerdő Élménypark kommunikációért és marketingért felelős vezetőjének a 3000. Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítő oklevelet.

A debreceni Turisztikai Szezonnyitó 2017 rendezvényen Hajdú-Bihar megye turisztikai attrakcióinak fejlesztései mellett a nyári turisztikai szezonnal kapcsolatos célkitűzésekről is eszmecserét folytattak a jelenlévő szakemberek.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.