Budapesti szilveszter: szállodai árak a csillagos égben

„Csak úgy kapkodnak Budapest szállásai után!” - állítja a Booking.com. Állításuk a szilveszteri időszakra vonatkozik, 4 éjszakára, két főre, többnyire reggelivel és adókkal (áfa, ifa).

Az árak egész széles skálát fognak át. A pálmát a Lánchíd 19 vitte el a szállásfoglalási oldalon négy éjszakára 2015. december 30 - 2016. január 03. 1,061 millió forintos ajánlatával az utolsó, Várra néző szobáért. A weboldal figyelmeztetett: az ehhez hasonló szállodák teltházasak! A kínálatot vizsgálgatva valóban nem sok szabad szoba foglalható a fővárosban. A Lánchíd 19 kategóriájában szétnézve, a kerületben maradva kiderül, hogy a Baltazár ugyanerre az időszakra 455 ezer és 536 ezer között kínálja egyetlen még megmaradt szobáját, 4 fős apartmanját reggelivel, áfával, de Ifa nélkül. Nem butik, de I. kerület, az Art 'Otel standard Művészszobája 166 ezer körülről indul és az XL-es Művészszobáért már 256 180 forintot kell kicsengetni; ebben a reggeli is benne van.

Pestre átmenve a nemrég nyílt Aria 492 ezer és 862 ezer között kínálja szobáit; áfa, ifa az árban, esetenként a reggeli is. A nagyok közül a Corinthia 349 490 és 700 515 között kínálja a különböző kategóriájú szobáit, de a Deluxe Rezidencia már elkelt. Az Intercontinental 361 035-től indítja Superior szobái díjait és 741 3315-nél zárja Executive lakosztályával. Az árban a társalgóhoz való hozzáférés is benne foglaltatik. A Kempinski óriási, 82%-os leértékeléssel 364 885-től kínálta Deluxe szobáit december 18-án 1 194 610 forint helyett. Ehhez képest a Junior Suite 521 ezer forintos ára bagatell, de abból 18-án már csak egy maradt.

A Lánchíd 19-et az általunk vizsgáltak közül csak a Four Seasons múlta felül. Itt az árak a Gresham szoba 708 405 forintos, reggeli nélküli, de áfát és ifát tartalmazó árával indulnak. A kifejezetten Dunára néző szoba induló ára már 846 ezer körül mozog, reggeli plusz 10 ezerért, míg Lánchíd lakosztályuk ára 4 387 000-nél tetőzik a foglalási oldalon.

A nem kőbe vésett fenti áraknak valóban fele sem tréfa. Ahol kétségeink voltak, ott megkerestük az illetékes szállodát és megerősítették a booking.com-on látottakat. Korábban már a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) is tájékoztatott, hogy Budapest nagyon kapós lesz az év végén. Akkor Kovács István főtitkártól azt az egyáltalán nem meglepő tényt is megtudtuk, hogy az éves átlagnak megfelelően a fővárosi szállodák vendégei 90%-ban külföldiek. A belföldiek 70-80%-os arányban a belföldi szállodákat népesítik be.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.