Duna-Limes: egy lépéssel közelebb a világörökségi ranghoz:

Kiírták a pályázatokat a római Limes magyarországi Duna-szakaszain található települések felkészülésének segítésére.

A Magyar Nemzeti Múzeumban tartott konferencia szépszámú hallgatóságát Varga Benedek, a múzeum főigazgatója köszöntötte. A Világörökségi címet célzó, 19 éve zajló munka részleteit Dr. Visy Zsolt, mint miniszteri biztos, Dr. Karsai Árpád, a Magyar Limes Szövetség szakanyagának turisztikai szakértője és Hirschberg Attila, a szövetség ügyvezető elnöke ismertette.

Hosszú, fordulatos előtörténet után és szívós munka következményeként Kormány rendelet döntött arról, hogy az ország 2018 januárjában benyújtja nevezési kérelmét a Világörökségi cím elnyeréséért. Az UNESCO időközben megváltoztatott feltételei szerint immár csak a teljes Duna –menti (tíz érintett ország) római öröksége pályázhat erre a címre.

Sikerült azonban két lépcsőssé alakítani a pályázatot, így jövőre Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország Duna- menti római emlékei kerülhetnek fel a Listára. Jelentősen szigorították a feltételeket is: kikötötték a látogatószám jelentős emelésének, a helyszín védettségének biztosítását. Feltétel továbbá, hogy a pályázók a nevezésig fordítsanak anyagiakat is az érintett objektumokra.

Mindezek függvényében az eredetileg százat meghaladó magyar listából a benyújtandó pályázat 65-öt tartalmaz majd. Ezek fejlesztését már a világörökségi cím elnyerése előtt meg kell kezdeni, erre a célra a magyar kormány 2,5 milliárd forint EU-s forrást különített el.

A budapesti és Pest megyei helyszínek fejlesztésére 1 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, további 1,5 milliárdból pedig Crumerum (Nyergesújfalu), Brigetio (Ószőny), Intercisa (Dunaújváros), Lussonium (Dunakömlőd) és Altinum (Kölked) fejlesztését lehet elvégezni.

Azonban mind a 65 helyszín méltó kitáblázását és a terület tisztántartását biztosítják. Dunaszekcső, mint nem védhető helyszín (löszfal omlás) kiesett a sorból. A magyarországi római Limes táborhelyei egykor sűrűn követték egymást a Duna 417 km hosszú védvonalán, ez önmagában különlegesség. A hazai régészeti kutatások két légiótárbort, 25 segédcsapat tábort, néhány késő római erődítményt, közel kétszáz őrtornyot és hídfőállást tártak fel. Ezek meglehetősen lepusztult állapotban maradtak fenn, de történelmi jelentőségük miatt tematikus útvonal gerincét képezhetik.

A Római Birodalom más provinciáiban megmaradt őrhelyek köré többnyire igen hatékony turista vonzerőt építettek. Példa erre Hadrianus fala Britanniában, de a szomszédos Ausztriában található Carnuntum is évente százezres látogatót vonz. Az „élő történelem” vonzereje átfogó turisztikai fogadó feltételek meglétét követeli. A megfelelő közlekedés, éttermi és szállodai kapacitások, valamint mindenek fölött látványos, korhű rendezvények csalogatják a látogatókat.

Szerencsére már elkészült az érintett Duna-menti településekkel közösen kialakított turisztikai fejlesztési koncepció a Limes hívószó jegyében. Készítői a megbeszélések során ügyeltek az átfogó, többoldalú feltételekre, és arra is, hogy egymást kiegészítő, és nem egymást másoló, vagy időben és tematikában egymást ütő programokat tervezzenek a dunai települések.

A hazai Duna szakasz települései eddig alig tudták kihasználni a folyóhoz kapcsolódó történelmi, építészeti és kulturális adottságokban rejlő gazdasági lehetőséget Erre kínál lehetőséget a ripa-Pannonica projekt. Óriási előnyt jelent, ha a Duna-Limes projekt elnyeri a Világörökségi rangot, mert ez önmagában is hatalmas nemzetközi ismertséget jelent. A kellő, a hazai területet érintő marketing propaganda pedig igen komoly anyagi és szellemi ráfordítást igényel.

A Magyarországi Limes Szövetség (MLimSZ ) erőfeszítései a projekt létrehozásában és reklámozásában kiemelendők. A Szövetség a hatékonyság érdekében ketté vált, és létrehozta a Duna Limes Kft-t, jelentette be Hirschberg Attila.

Aktivitásukat több kiadvány ( Kulturális és Turisztikai útvonal a teljes magyarországi Duna-szakasz mentén; Lehetőség a Duna mentén élőknek; angol nyelvű ismertető) jelzi. Részt vesznek nemzetközi turisztikai vásárokon, honlapot üzemeltetnek, melynek mobil verziója is van.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.