Limes cikkek
![A kormány visszavonta a Limes világörökségi jelölését](https://turizmusonline.hu/i/a/d/f/3/7/4/b/6/2/0/9/5/9/7/f/4/c/a/0/b/a-kormany-visszavonta-a-limes-vilagoroksegi-jeloleset_md.jpg)
A kormány visszavonta a Limes világörökségi jelölését
Mégsem kerül fel négy hazai helyszín az UNESCO világörökségi listájára? Évtizedes munka vész kárba, és így a velünk pályázó másik három államot is megfosztjuk az esélytől.
Egyedülálló lehetőség a dunai turizmusnak
Második alkalommal szervezte meg a Duna-konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás (RDV ETT) április 20-án, pénteken, a dél-komáromi Monostori Erődben. A rendezvény a Duna mindkét partján fekvő önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozók és polgárok együttműködését hivatott elősegíteni.
![Megindulhat a Limes a világörökséggé válás útján](https://turizmusonline.hu/i/0/3/6/6/a/7/a/6/1/8/f/4/4/b/3/0/d/c/3/d/megindulhat-a-limes-a-vilagoroksegge-valas-utjan_md.jpg)
Megindulhat a Limes a világörökséggé válás útján
A Római Birodalom egykori határainak, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország - Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen - benyújtotta a nevezését az UNESCÓ-hoz, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez.
![Több milliárd forint támogatást kapnak a világörökségi helyszínek](https://turizmusonline.hu/i/9/f/8/5/1/3/c/3/d/2/5/0/0/9/a/5/d/7/a/0/tobb-milliard-forint-tamogatast-kapnak-a-vilagoroksegi-helyszinek_md.jpg)
Több milliárd forint támogatást kapnak a világörökségi helyszínek
Több új, eddig nem látogatható helyszín válhat elérhetővé a turisták számára és családbarát beruházások is megvalósulhatnak 11,5 milliárd forintból Magyarország világörökségi helyszínein. A GINOP-7.1.6-16 pályázati konstrukció többek között Hollókőn, Pannonhalmán, Pécsett és a Tokaji borvidéken ad lehetőséget a fejlesztésekre.
![Duna-Limes: egy lépéssel közelebb a világörökségi ranghoz:](https://turizmusonline.hu/i/0/a/3/8/f/4/f/c/0/7/d/1/e/5/a/8/8/a/b/6/duna-limes-egy-lepessel-kozelebb-a-vilagoroksegi-ranghoz_md.jpg)
Duna-Limes: egy lépéssel közelebb a világörökségi ranghoz:
Kiírták a pályázatokat a római Limes magyarországi Duna-szakaszain található települések felkészülésének segítésére.
Nemzetközi konferencia Budapesten a limes világörökségi helyszín bővítéséről
A limes világörökségi helyszín bővítéséről tartanak nemzetközi konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeumban tíz ország szakértőinek részvételével kedden és szerdán.
Limes-projekt: elkészült a turisztikai fejlesztési koncepció
A Magyar Limes Szövetség a Nemzetgazdasági Minisztérium és számos Duna menti település társfinanszírozásának köszönhetően elkészítette a hazai Duna menti területek turisztikai fejlesztési koncepcióját.
![Még közelebb került a világörökségi címhez a dunai limes](https://turizmusonline.hu/i/c/1/d/8/2/f/0/7/d/5/3/d/f/a/5/2/5/8/7/c/meg-kozelebb-kerult-a-vilagoroksegi-cimhez-a-dunai-limes_md.jpg)
Még közelebb került a világörökségi címhez a dunai limes
Megszületett a kormányhatározat az új hazai világörökségi nevezésről.
![Ígéretes projektötletek kormányzati támogatással a világörökség kapujában](https://turizmusonline.hu/i/a/9/3/4/5/0/a/f/4/6/0/7/b/0/1/4/8/7/7/5/igeretes-projektotletek-kormanyzati-tamogatassal-a-vilagorokseg-kapujaban_md.jpg)
Ígéretes projektötletek kormányzati támogatással a világörökség kapujában
Július 18-án újabb szakaszához érkezett a nagyszabású Duna-Limes program. A témában a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében turizmustervezési munkaértekezlet zajlott, mely során a Duna menti tervezési munkát minden eddiginél részletesebben ismertették. Az eseményen bemutatták az egyes tervezési területeket és az azokra írt ígéretes és formabontó projektötleteket.
Duna-Limes turizmustervezési értekezletet tartanak
2016. július 18-án, hétfőn 10 órakor Duna-Limes turizmustervezési témájú munkaértekezletet tartanak, melyre résztvevők jelentkezését várják.
Római kori települést tártak fel Dunaszentgyörgyön
Egy Limes menti, római kori település részleteit tárták fel szekszárdi régészek a közelmúltban a Tolna megyei Dunaszentgyörgyön, a község bővítését megelőző ásatáson.
Limes: ne várjuk, hogy milliók érkeznek, csak mert világörökséggé válik
A turizmus és a kultúrtáj kapcsolatát, fenntarthatóságát boncolgatták a téma nemzetközi szakértői esettanulmányok példáin keresztül a budapesti Metropolitan Egyetem és az Információs Társadalomért Alapítvány közös szervezésében zajló konferencián június 12-16. között.
Hamarosan új világöröksége lehet Magyarországnak a Duna mentén
Többször is beszámoltunk már arról, hogy folyamatban van a Római Birodalom magyarországi Duna-szakaszának UNESCO világörökségi címre történő jelölése. A cím elnyerésére már 2018-ban sor kerülhet, amely így a világ egyik legnagyobb kiterjedésű világörökségi helyszíne lehet.
Új szakaszhoz ért a világörökségre pályázó Duna menti megaprojekt
Újabb, operatív szakaszához érkezett a a Magyar Limes Szövetség tevékenysége, a szövetség további belépőket vár a sikeres működés érdekében.
A Magyar Limes Szövetség felhívása turisztikai vállalkozók részére
A Magyar Limes Szövetség nyugati és déli Dunai-szakaszának vezetősége helyszíni egyeztetésre hívja a Duna-menti turisztikában érdekelt vállalkozások vezetőit a szolgáltatási kínálat feltérképezése és azokkal való gazdasági (szerződéses) kapcsolat előkészítése érdekében.
A magyar Limes a világörökség kapujában
Pest Megye Önkormányzata és a Magyar Limes Szövetség, mint stratégiai partnerek, előkészítő munkát kezdeményeztek július 30-án, az Önkormányzat dísztermében.
Okostelefonnal és táblagéppel ismerhetjük meg az örökségvédelmet
Az Európai Unió által ösztönzött, két kiemelkedő, a turizmust szolgáló nemzetközi szakmai program megvalósításának hazai partnere a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola.
Gasztronómia, római fürdőkultúra és Limes-napok
Befejezéséhez közeledik az Európai Unió által támogatott Danube Limes Brand- és a Sagittarius projekt. Mindkettő magyarországi partnere a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola.
A 417 kilométer hosszú lehetőség
A Magyar Limes Szövetség szakmai tanácskozást rendezett december elején a Duna középső és nyugati szakaszának turisztikai hasznosításának lehetőségeiről.
Limes: az ország legnagyobb turisztikai attrakciója lehet
Kevesen dicsekedhetnek római romokkal saját lakásuk falain belül. Hirschberg Attila ezen kevesek egyike. Dunakeszi háza építésekor előbukkant romok jelentős szerepet játszottak abban, hogy a vegyész végzettségű szakember a római történelem, a Duna mentén is futó turisztikai fejlesztésének megszállottja is legyen. Az általa ügyvezető elnökként vezetett és a Limes világörökségi státuszáért minden követ megmozgató Magyar Limes Szövetség mára elismert tárgyalópartnerré vált. A világörökségi nevezés előtt álló Limes turizmusban lehetséges szerepéről Hirschberg Attilát kérdeztük.
A Limes útvonalat ismerheti meg a szakma
Szerettel várja a szakmabelieket a MUISZ egy formálódó, ígéretes új turisztikai attrakció, a Limes útvonal vetített képes szakmai bemutatójára.
Hazánk a Római Birodalom határa
Hazánk két éve nyerte el a Duna-menti római Limes (ripa Pannonica) UNESCO Világörökségi nevezéséhez szükséges financiális alapot. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a fővárosban csütörtökön konferenciát rendezett, amelyen tájékoztatást adtak a megjelent építészeknek, önkormányzati és országgyűlési képviselőknek, valamint civil szervezetek képviselőinek arról, milyen intézkedéseket tettek eddig és milyen befolyása lesz a cím elnyerése a turizmusra.
Munkatársunktól