Ezt látni kell: világhírű magyar brutalista építész emlékkiállítása

November 9-től jövő év január közepéig látogatható Pécsen, az m21 Galériában a Breuer Marcell tiszteletére rendezett emlékkiállítás.

Breuer Marcell világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja, akit sokszor amerikai vagy olykor német származású építészként emlegetnek. Holott Breuer 1902. május 21-én Magyarországon, Pécsen született, innen indult alig húsz évesen később nemzetközivé vált karrierje.

 

A pécsi Főreál Gimnáziumban érettségizett, majd húszévesen a bécsi Képzőművészeti Akadémián, néhány hónappal később pedig a Bauhausban folytatta tanulmányait, amelyek befejeztével a továbbiakban ő maga is tanított az iskolában. Ehhez a korszakhoz fűződik az első csőbútorok megalkotása, amellyel nevet szerzett magának Európában.

A Bauhaust elhagyva azzal a szándékkal tért vissza Magyarországra, hogy építészirodát nyit Budapesten. A Magyar Építész Kamara azonban nem ismerte el a Bauhausban szerzett oklevelét. Ezt követően európai és észak-afrikai tanulmányutakon vett részt, majd kisebb londoni kitérő után, 1937-ben Walter Gropius meghívására az Egyesült Államok Harvard Egyetemére ment tanítani. Az 1950-es évektől kezdve számos megbízást kapott az Egyesült Államokban és Európában. 1968-ban a Time magazin a modern építészetet meghatározó 13 alkotó egyikeként emlegette.

Breuer haláláig kötődött szülővárosához, ám a dokumentumokon, magánleveleken és fényképeken kívül nem sok emlék maradt tőle Magyarországon.

A kiállítás tehát ezekből az emléktöredékekből világítja meg Breuer Marcell, a világhírű pécsi építész munkásságát, és mutatja be a bútorok és a művek stílusjegyeire összpontosítva a bútortervezőt és a brutalista építészt, a kozmopolita világpolgárt és Pécs város szülöttét.

A korabeli fényképek, dokumentumok és Breuer korai képzőművészeti alkotásai mellett a kiállításon látható Breuer számos székterve eredeti kivitelben és mai utángyártott változatban egyaránt. Breuer bútorai mellett néhány kortársának (Le Corbusier, Walter Gropius, Eileen Grey) bútorai is láthatók, valamint mai sztártervezők munkáiban szembesülhetünk a hajlított cső- és fémváz tovább élésében. A kiállítás kulcsdarabja Breuer gránit asztala, amelyet néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Bank vásárolt meg.

Főbb épületeivel maketteken, tervrajzokon és videofelvételeken keresztül ismerkedhetünk meg. A kiállításon megtekinthető Kardos István Breuer Marcellel készült egyetlen magyar nyelvű beszélgetése és Seres Tamás 2020-ban készült filmje is.

Megtekinthető a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában 2024.01.14-ig.

Minden további információ: ITT

 

Forrás: Turizmus Online


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.