Haladjon a trendekkel a BKF turisztikai mesterképzésén!

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Turizmus Menedzsment mesterképzésén akár világörökségi helyszínek fejlesztési terveit is elkészíthetjük már hallgatóként – a másodévesek nemrég sikerrel prezentálták gyakorlatba is átültethető proketjeiket.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2014-ben új, Desztináció- és örökségmenedzsment szakirányt indított Turizmus Menedzsment mesterszakán. A képzés abban tér el a „megszokottól”, hogy – amint a főiskola megannyi szakán – a gyakorlatra és az aktuális trendekre helyezi a hangsúlyt, miközben biztos tudást nyújt a szakmai alapokkal kapcsolatban is. Az oktatók között olyan személyeket találunk, akik a turizmus területén dolgoznak vagy dolgoztak – legyen szó örökségkezelésről, utazásszervezésről vagy TDM-ekről. A képzést pedig tovább színesítik a szakértő vendégelőadókkal történő beszélgetések, akik konkrét példákon keresztül mutatnak be egy-egy projektet vagy adnak átfogó képet szakterületükről.

A szakirány hallgatói legutóbb projektmunkák keretében dolgozták fel az általuk kiválasztott desztinációk fejlesztési irányait – összesen öt csoport öt különböző világörökségi helyszín fejlesztési tervét dolgozta ki másfél év alatt, lépésről lépésre haladva, folyamatosan egyeztetve az oktatókkal és szakértőkkel. Ezáltal nem csak elméleti síkon ismerhették meg a tervezés folyamatát, hanem közvetlenül tapasztalták meg többek között azt, hogy a projektek során milyen lehetőségek és akadályok merülhetnek fel, és azokat hogyan lehet kezelni.

A tervezés folyamán sor került helyzetelemzésre és pozícionálási stratégia készítésére, a hallgatók saját kreativitásukat felhasználva élményeket találhattak ki a keresleti trendekhez igazodva, valamint egy konkrét élményt is megtervezhettek lépésről lépésre, a végén pedig márka- és marketingstratégián is ötletelhettek.

A hallgatók olyan helyszínek fejlesztései terveit készítették el a másfél év alatt, mint Hollókő ófalu és annak környezete, az ezer éves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, Pécs ókeresztény temetője, a Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj és a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék, a projekteket pedig nemrég nagy sikerrel prezentáltak.

Dr. Sziva Ivett, a specializáció vezetője dolgozta ki a szakirány egyedi koncepcióját, melynek lényege, hogy a hallgatók az elméleti tudás megszerzése után azt azonnal a gyakorlatba ültetve ismerjék meg ugyanazon tantárgyon belül, hallgatói projektmunkák keretében.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.