Halmúzeum nyílt Ráckevén

A halászat és a horgászat ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, ezért is fontos, hogy több múzeuma legyen a területnek - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Ráckevén, a Halmúzeum átadó ünnepségén.

A politikus kiemelte: a több mint hétszázezres táborával a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) a legnagyobb magyar társadalmi szervezet. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: összehasonlítva a vadászok hetvenezres táborával és azzal, hogy mennyi vadászati múzeum van Magyarországon, meglepően és elszomorítóan kevés horgász és halászati témájú múzeum van, pedig a magyar halászati örökség, horgászati jelen megérdemelné azt, hogy hasonló nagyságrendben legyenek kiállítóhelyei mint a méltán világhírű magyar vadászatnak.

Semjén Zsolt kiemelte: a társadalom számára kulcsfontosságú a rekreáció lehetősége, amelynek egyik legnagyszerűbb formája a horgászat a természetjárás és a vadászat mellett. Ráadásul a halászati és horgászati hagyományok mindig nagyon mélyen hozzátartoztak a magyar nemzethez, már a honfoglaláskori időből származó emlékeink is erről tanúskodnak. Már a honfoglalókat is megdöbbentette, hogy itt a Kárpát-medencében, ha egy kosarat belemerítettek a vízbe, akár a Dunába, akár a Tiszába, abban hal volt - mondta.

Semjén Zsolt a horgászat ősi hagyományai közé sorolta a pákászatot, a horgászat tekintetében pedig a kutyogtatást. A horgászat tehát ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, őseink öröksége és napjaink kikapcsolódása egybeesik a horgászatban, ezért is fontos, hogy minél több múzeuma legyen a területnek - hangsúlyozta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy Ráckevénél nem is lehetne jobb helyszíne a múzeumnak, hiszen a Csepel-szigeten, Árpád vezér egykori szálláshelyén a horgász-, halászhagyományok mindig is meghatározóak voltak. A politikus továbbá örömét fejezte ki, hogy a múzeum egy most megújult 1510-ben épült házban kapott helyet, amely méltó helyszíne az intézménynek.

Forrás: MTI


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.