Kun-Mediátor-ügy: az ügyvéd szerint az állam is felelős

A közép-amerikai Belize-ben fogták el a hatóságok Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét még tavaly év végén. Az asszonyt a magyar hatóságok hazahozták, de a károsultak valószínűleg nem fognak a pénzükhöz jutni.

A rendőrség még 2015. végén indított nyomozást sikkasztás gyanúja miatt, miután a Kun-Mediátor karcagi irodájában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. Mint később kiderült, Dobrai Sándorné 1999 óta befektetési ígéretekkel mintegy 800 embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A dolog érdekessége, hogy az utazási irodát is működtető vállalkozó soha nem rendelkezett betétgyűjtési engedéllyel. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság végül csalás elkövetésének megalapozott gyanújával indított eljárást. A több sértett feljelentését követően 2015 áprilisában indult büntetőeljárás. A feltételezett elkövető addigra külföldre szökött, ezért ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Miután megtalálták és Magyarországra szállították Dobrainét, aki sajtóhírek szerint jelentős összeget élt fel a távoli egzotikus országban, a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte egy hónapra a gyanúsított előzetes letartóztatását. Ezt később három hónappal meghosszabbította a Szolnoki Járásbíróság.

- Vajon viszontlátják-e pénzüket a károsultak, kapnak-e kártérítést? – kérdeztük a károsultak egyik csoportját képviselő ügyvédet, dr. Dobrossy Istvánt. - Az a kérdés, hogy mennyire lesz beszédes a gyanúsított, azaz feltárja-e, hogy a még meglévő pénzeszközök, egyéb vagyontárgyak, befektetések hol vannak, és ezek értékesítéséből lesz-e a polgári jogi igényt bejelentő károsultak részére megtérülés. Miután erre kevés az esély, felvetődik a kérdés, hogy van-e az államnak felelőssége abban, hogy a Kun-Mediátor Kft. 12 éven át folytathatta gyanús ügyeit, vagy csak a károsult állampolgárok felelősek azért, mert szerződést kötöttek a társasággal? – dobta fel a magas labdát dr. Dobrossy István.

Az ügyvéd véleménye szerint az ügyben komoly felelőssége van az államnak, hiszen a pénzpiaci felügyelet (PSZÁF, MNB) nem akadályozta meg a tevékenységet, illetve a helyi hatóságok sem tettek semmit a tevékenység megszüntetése érdekében. „Már kértük az állam képviselőit a részleges kártalanításra, de eddig semmilyen intézkedés nem történt. Úgy tűnik, hogy csak a bírósági út marad, amely során tisztázódhat, hogy van-e felelőssége az államnak abban, hogy 12 éven át nem észlelte hatóságai útján a kft. jogsértő tevékenységét, így az szabadon garázdálkodhatott. Azt még nem lehet tudni, hogy az ügyvezető elfogásával, és hazahozatalával megvalósul-e a kárvallottak kárigényének legalább részbeni kielégítése. A kft. felszámolás alatt van. A pilótajáték-szerű rendszer valószínűleg felemésztette a befizetett összegek nagy részét, ezért a büntető hatóság jelentős értékű vagyont nem tudott lefoglalni, így a károsultak részére a kár megtérülése ezen az úton nem várható” – zárta gondolatait Dobrossy István.


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.