Magyar fotós nyerte a BBC világversenyének egyik kategóriáját

Nagy Göncöl című felvételével Máté Bence természetfotós nyerte meg a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarakat ábrázoló kategóriáját - közölte az MTI-vel a fotós képviselője kedd éjjel.

A pályázat fődíját az amerikai Michael "Nick" Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével (The Last Great Picture), amellyel a fekete-fehér képek kategóriájának első helyét is megszerezte.

Máté Bence az első magyar, aki a legjobb lett ebben a kategóriában. Képeit korábban már négy alkalommal is díjazták a rangos pályázaton, amely idén ünnepli 50. évfordulóját.

Majdnem kihagyta a versenyt a fotós

A magyar természetfotós úgy érezte, ebben az évben nem volt túl erős a kollekciója, ezért kis híján kihagyta a versenyt. Végül az utolsó nap mégis nevezett, de csak egyetlen fotót küldött be, mert nem akarta kihagyni a jubileumi pályázatot. "Már annak is örültem volna, ha csak a kiállított képek között szerepelek" - idézte őt a közlemény. A fotós úgy fogalmazott, örül, hogy a zsűri felismerte a kép különlegességét.



Hosszú felkészülés előzte meg a fotót

A gémeket ábrázoló győztes felvétel elkészültének körülményeiről azt mondta: igazi technikai és etológiai kihívás volt. "Sokéves előkészület után, lesben 74 eltöltött éjszaka és rengeteg technikai kísérletezés eredménye ez a fotó." Hozzátette, hogy a képet állványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készítette, nem pedig távirányítással. Mint mondta, a legkisebb fény- vagy hanghatással is elzavarta volna a szürke gémeket, amely az egyik legfélénkebb madár azon a területen ahol a kép készült, ezért nehéz feladat volt a halszemobjektív perspektívájából egy méternél közelebbről fotózni őket.

A rangos pályázatra idén 90 országból 42 ezer nevezés érkezett. A neves természetfotósokból álló 10 fős szakmai zsűri 18 kategóriában választotta ki a 100 legjobb felvételt, amelyeket október 24-étől a nagyközönség is megtekinthet a londoni Természettudományi Múzeumban. A kiállítás ezután Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Nagy-Britannia 10 városában és az Egyesült Államokban is látható lesz. Az esti díjátadón a múzeum fővédnöke, Katalin cambridge-i hercegnő is jelen volt.

Forrás: MTI


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.