Megállapodást kötöttek a Kárpát-medence TDM-szervezetei

A Magyar TDM Szövetség kezdeményezésére öt ország magyar turisztikai (TDM) szervezetei írtak alá turisztikai és TDM együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot Ópusztaszeren 2014. június 29-én. Az összefogás egybeesik a kormányzat kárpát-medencei hálózatok fejlesztési céljával.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Víg Tamás, a Magyar TDM Szövetség elnökségi tagja, egyúttal a kárpát-medencei turisztikai együttműködés koordinátora kérdésünkre elmondta, hogy a szándéknyilatkozat egy valójában évtizedes együttműködésnek ad keretet. A TDM Szövetség – nagyrészt jelen lévő – korábbi vagy jelenlegi vezetőségi tagjai ugyanis az elmúlt évtizedben a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken is számos alkalommal vettek részt konferenciákon vagy tartottak előadást a magyar turisztikai intézményrendszer TDM szempontú átalakításáról. Továbbá számos határon átnyúló projekt keretében segítették a turisztikai fejlesztéseket, elég csak a Mária Út kialakítására gondolni, de előfordult a kerékpáros turizmus vagy az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében történő együttműködés is.

A szándéknyilatkozatban foglaltak tehát – némileg egyedi módon – részben már teljesültek, eddigi is erős partnerségek alakultak ki, aminek köszönhetően a határontúli partnerek már több magyarországi TDM-konferencián is részt vettek az elmúlt években, és bekapcsolódtak a közösségi médiafelületen folyó TDM információáramlásba is.

A rendezvényen résztvevő és aláíró határontúli desztinációk felölelik Felvidékről a Duna-menti térséget, Kárpátalját, Erdély és Székelyföld vonatkozásában Hargita, Kovászna és Maros megye több desztinációját (Tusnádfürdő, Parajd/Sóvidék-Hegyalja, Szováta, Pogány-havas kistérség stb.) és több délvidéki térséget is (Tisza-mente, Magyarkanizsa, Észak-Bácska, Zenta). Fontos kiemelni, hogy az együttműködés nyitott, amihez a TDM Szövetség folyamatosan várja a további jelentkezőket.

A megállapodás fő célja a magyarlakta térségek turisztikai szervezetfejlesztésének elősegítése, ami versenyképesebb gazdasági pozíciót jelenthet e szervezetek és vállalkozói tagjaik részére. Az elmúlt évek tapasztalatainak figyelembe vételével őszig közösen kerülnek meghatározásra a konkrét célok, amik közül előzetesen kiemelkedik a szervezetfejlesztési tapasztalatcsere és a képzések iránti igény, továbbá kárpát-medencei tematikus útvonalak széleskörű hálózatának megvalósítása és a turisztikai kínálat piacravitele.

A kormányzati és a megyei politikusok is felsorakoztak e szakmai célok megvalósítása mellé, így Szász Jenő, a Nemzetstratégia Kutatóintézet elnöke, Magyar Anna, a Csongrád megyei Közgyűlés elnöke és számos Ópusztaszer környéki polgármester is részt vett az aláíráshoz kapcsolódó megbeszélésen és támogatásáról biztosította a turisztikai szakembereket. A rendezvény kitűnő házigazdája a Hét Vezér Turisztikai Egyesület helyi TDM-szervezet és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark volt.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.