Mi köti össze Budapestet Alicantéval? – MTÜ évértékelő 2024-ről

Egyrészt a közvetlen légi járatok, másrészt az a tény, hogy 2024-ben Budapest és Alicante holtversenyben az első helyet szerezte meg a világon a városok közötti versenyben – vendégszám tekintetében. Ezt az eredményt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke osztotta meg a sajtó képviselőivel hétfőn tartott évértékelő szakmai tájékoztatóján, ahol 2024 hazai turisztikai eredményeinek fő számait ismertette.

Rekordév a turizmusban

A 2024-es év minden szempontból rekordokat döntött, hallhattuk. Guller Zoltán hangsúlyozta, soha nem érkezett még ennyi külföldi turista Magyarországra, és a hazai vendégéjszakák száma is minden eddigit felülmúlt.

A vendégéjszakák növekedése hazánkban 150 százalékkal haladta meg az uniós átlagot,

így Magyarország minden európai versenytársát megelőzte a turisztikai mutatók tekintetében.

Az év során összesen 18 millió turista választotta úti célként Magyarországot, ami 11 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest. Ebből 9,3 millió belföldi, míg 8,7 millió külföldi vendég érkezett.


Fotó: MTÜ

Kiugró mértékű bevételek

Az MTÜ-elnök kiemelte:

Soha ennyien nem utaztak hozzánk külföldről, soha nem pihent ennyi hazai vendég, és soha nem keletkezett ekkora bevétel az itthoni szálláshelyeken, mint 2024-ben.

A beutazó forgalom szintén kiemelkedően teljesített. A rekordévet nemcsak a látogatók száma, hanem a bevételek és az általános turisztikai teljesítmény is fémjelezte. Magyarország pozíciója tovább erősödött az európai turisztikai térképen, és olyan eredményeket mutatott, amelyek hosszú távon is meghatározhatják az ágazat jövőjét.

Kilőtt a beutazó forgalom

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előzetes adatai alapján, új, 17 százalékos növekedési rekordot beállítva, minden korábbinál több, 8,7 millió vendég érkezett hozzánk. Az általuk generált

vendégéjszakák száma közel 10 százalékkal múlták felül a 2023-as értéket, és meghaladták a 22 milliót.

A kiváló eredményekhez jelentős mértékben járultak hozzá a szintén grandiózus méreteket öltő légiforgalmi adatok. November végéig a járatok számának közel 17 százalékos bővülése mellett 16 millió utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami megközelítőleg ötödével múlja felül a megelőző évi adatokat.

Budapest a topon

Mint hallhattuk, a 2024-es rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros teljesítményének.

Budapest tavaly minden korábbit meghaladó módon, 24 százalékkal több, csaknem 6 millió külföldi turistát vonzott, 14 milliós külföldi szálláshelyi forgalma pedig közel 15 százalékkal emelkedett.

Ezzel az összes magyarországi nemzetközi vendégéjszaka mintegy 60 százalékát a főváros adta.

Elhangzott még, hogy az NTAK által mért 24 százalékos éves növekedéssel Budapest holtversenyben világbajnok lett a vendégszám növekedésének tekintetében. A jelenleg rendelkezésre álló, 1-10. havi nemzetközi adatok szerint

a magyar főváros októberben holtversenyben az első helyen állt Alicantéval, megelőzve Miamit, Los Angelest, Athént, Madridot és Barcelonát is. 

Az MTÜ elnöke a világbajnok növekedés magyarázata között megemlítette cégük adatvezérelt módon történő működését, a tavaly májusi, elég sok és súlyos kritikát kapott influenszer tripet, valamint azt, hogy a Budapest Airport ismét magyar kézbe került.

Guller Zoltán
Guller Zoltán
Fotó: MTÜ

A tájékoztató során kiderült, hogy az MTÜ a főváros 23 pontján figyeli a mobilcellák adatait.

Ez alapján azt állapították meg, hogy az Országház, a Margitsziget, a Szent István Bazilika, a Nagyvásárcsarnok és a Széchenyi Fürdő a legnépszerűbb attrakció a hozzánk látogató turisták körében. A social media területén pedig a legtöbb pozitív kommentet az Opera kapta, számolt be megfigyeléseikről Guller Zoltán. 

Hozzátette, vidékre is nagy számban érkeztek hozzánk tavaly külföldről. A vidéki települések közül kiemelte a nemzetközi hivatásturizmus területén jelentős külföldi vendégéjszaka-növekedést generáló Debrecent, ahol a közel 18 százalékos bővülési ütem még a főváros mutatós számait is lekörözte.

Pozitív hatás a gazdaságra

A beutazó forgalom kiugró növekedése a folyó fizetési mérlegre is jelentős pozitív hatást gyakorolt. A 2024-re várható, 5 milliárd euró körüli aktívum közel 80 százaléka turizmusból származik majd – hangsúlyozta az MTÜ elnöke.

Belföldre is többen látogattak

A belföldi vendégforgalom közel 5 százalékos növekedést ért el, a 9,3 millió hazai turista minden korábbinál több, összesen 22 millió vendégéjszakát töltött el pihenéssel a magyarországi szálláshelyeken. Mindezt amellett, hogy sokan üdültek a határainkon túl is, amit a charterjáratok száma és azok magas utasforgalma mutat.

Az EU statisztikai hivatalának első tíz havi adatai alapján Magyarország a 6. legjobb vendég- és a 9. legmagasabb vendégéjszaka-növekedési eredményt érte el. Ráadásul a régiós versenytársakhoz hasonlítva is kimagaslóan teljesített a magyar turizmus

– emelte ki Guller Zoltán.

Jól teljesítettek a fürdővárosok

A hazai térségek forgalmát tavaly is a fürdővárosok húzták látványosan. A Top 5 vendégéjszakát produkáló vidéki település Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros volt, ezek mindegyike 2023-hoz képest is jelentősen tudta növelni forgalmát. 

A Balaton töretlen népszerűségét mutatja, hogy a térség szálláshelyei adták a hazai vendégforgalom közel egyötödét.

A magyar tenger 2024-ben több mint 3 millió vendéget fogadott, közel 7 százalékkal többet, mint az előző évben, a vendégéjszakák száma pedig tavaly átlépte a 9 milliót.

A SZÉP-kártya költések is nőttek

A szakértő kifejtette, hogy a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja.

A feltöltések értéke elérte a 454 milliárd forintot, a turisztikai célú költések több mint 9%-kal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest.

Újságírói kérdés kapcsán pedig végül azt is megtudhattuk, hogy mivel évente úgy 100 milliárd forint marad meg a kártyákon – magyarán: ennyi a beragadt, fel nem használt összeg –, ezért a korábban már bevezetett, élelmiszervásárlásra fordítható összegen kívül az idei évre vonatkozó bővítés, miszerint 2025. január 1-től a SZÉP-kártyára érkező összeg felét lakásfelújításra, építőanyagra, festékre vagy egyéb ehhez szükséges eszközökre is lehet fordítani, de akár bútort is lehet belőle vásárolni – nem érinti a turisztikai irányú költéseket, ez a változtatás a turisztikai szektor szereplőire nem lesz negatív hatással 2025-ben.

 

 

 


Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.