Mi a helyzet a dolgozók mentális egészségével?

A LimeGroup egészségbiztosító legújabb kutatásában arra kereste a választ, hogyan befolyásolta a munkavállalók mentális egészségét az elmúlt 18 hónapnyi bezártság, stressz, aggodalom és kilátástalanság - írja a Haszon.hu.

A Lime 2132 egyesült királyságbeli dolgozó közreműködésével mérte fel a munkavállalók mentális helyzetét. A kutatásban résztvevők több mint negyede arról számolt be, hogy úgy érzik, elérték a pszichológiai töréspontjuk határát. A résztvevők szinte kivétel nélkül szorongásról, depresszióról, magányról és kiégésről számoltak be. Az is kiderült, hogy a munkavállalók több mint fele úgy érzi, lepleznie kell kollégái előtt ezeket a negatív érzéseket, amelyek főleg a munkahelyi stresszre és a járványügyi helyzetre vezethetők vissza.

A tanulmány rámutatott, hogy az érzelmek és a problémák elfedése igen negatívan hat a vállalati kultúrára és a mentális egészségre. A válaszadók alig 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkahelyén támogatják a mentális egészségügyi szükségleteiket, egyharmaduk pedig úgy véli, még az általános segítséget sem kapják meg munkáltatóiktól.

A vállalkozások alvajárva sétálnak a mentális egészség válságába - állapította meg kutatásában a Lime.

A tanulmány résztvevőinek 44 százaléka hozzátette, hogy a rossz mentális egészség rossz teljesítményű napokat, koncentrációvesztést, hibákat és betegségeket eredményezett.

Emma Mamo, az Egyesült Királyságban működő mentálhigiénés jótékonysági szervezet, a Mind vezetője szerint nincs általános érvényű megoldás a problémára, így a legtöbb, amit egy vállalat tehet, az az, ha lehetőséget biztosít a dolgozóknak a problémáik megosztására. Emellett érdemes esetenként egy kérdőív segítségével felmérni, hogy mi okozhatja a dolgozók mentális egészségének romlását. Egy biztos, súlyos következményei lesznek, ha a munkaadók nem figyelnek oda dolgozóik mentális jólétére.

Forrás: Haszon.hu / Storeinsider.hu


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.