Milyen színeket érdemes alkalmazni egy hotelben, hogy mindenki jól érezze magát?

Amikor egy szálloda belső kialakítása, felújítása válik szükségessé, számos döntést kell meghozni: bútorokat, kiegészítőket vásárolni, gondoskodni a megfelelő világításról és dekorációról, fal- és zománcfestékeket választani, nem utolsósorban pedig kitalálni azt, hogy milyen színek domináljanak a különböző helyiségekben. Egyes szállodák elsősorban a pihenést, mások az aktív kikapcsolódást szolgálják, közös cél azonban az, hogy a vendégek kellemesen érezzék magukat és jó emlékekkel távozzanak a hotelből. Ehhez elengedhetetlen az, hogy lehetőleg mindenkinek tetsző árnyalatok uralkodjanak a helyiségekben.

A színek pszichológiája

Van, aki elismeri és van, aki tagadja, ennek ellenére ma már bizonyított ténynek tekinthetjük, hogy a színek rendkívül erőteljes pszichológiai hatással bírnak. Képesek befolyásolni az emberek hangulatát, érzéseit és akár viselkedését is, nem véletlen, hogy a vendéglátóiparban különös gondot fordítanak rájuk.

Egyes színek serkentően, mások éppen nyugtatóan hatnak ránk; van, ami növeli az éhségérzetet, más épp ellenkezőleg, csökkenti az étvágyat. Az egyes árnyalatoknak ezen túl fiziológiai hatása is lehet: a piros növeli, a kék viszont csökkenti a vérnyomást és a pulzusszámot.  Ezen kívül a színekhez különböző asszociációk is kapcsolódnak: a fehér a tisztaságot, a zöld a természetet, a fekete a gyászt jelképezi.

Az egyes színek jelentősége a szállodákban

Ha a fentiek alapján elfogadjuk azt, hogy a színek komoly hatással vannak az ember érzelmeire, viselkedésére és hangulatára, akkor már látjuk is, hogy miért tekinthetünk rájuk fontos eszközökként a vendéglátás területén. 

Lássuk, hogy a leggyakrabban használt színek hogyan hathatnak a vendégekre egy szállodában.

Az örök klasszikus – a fekete

A fekete az elegancia és a luxus színe, így tökéletes választás, ha az exkluzivitás és kifinomultság elérése a cél.

A szín modern, ugyanakkor stílusos hatást kelt, különösen akkor, ha megfelelően kombinálják más színekkel és anyagokkal. Az arany kiegészítők tovább fokozzák az eleganciát, az arányokkal azonban vigyázni kell, hiszen ez a nemesfém nagy mennyiségben már ízléstelen hatást kelthet. A fekete előnye az is, hogy világosabb színekkel párosítva erős kontrasztot képez, így könnyen ráirányítható a figyelem a kiemelt jelentőségű területekre, például a recepcióra.

A fekete szín időtlen és klasszikus, soha nem megy ki a divatból, ezért hosszú távon is jó választás. Arra azonban oda kell figyelni, hogy túlzott mennyiségben nyomasztó hatást kelt, ráadásul optikailag összenyomja a teret, ezért mértékkel érdemes használni.

Pasztellszínek a nyugalomért

A világosabb, kicsit semlegesebb árnyalatok kellemes, könnyed és szelíd atmoszférát teremtenek. A kék, zöld, rózsaszín vagy a sárga lágy, halvány árnyalatai elősegítik a nyugodt, kényelmes pihenést, így például egy wellness szálloda szobáiban – ahol a cél a feltöltődés és a relaxálás – nem lehet velük mellélőni.

Ezeknek a színeknek óriási előnyük, hogy szinte bármely stílushoz alkalmazhatók: a skandináv hangulathoz kombináljuk natúr textilekkel és fenyőbútorokkal, az ipari stílus indusztriális látványához fém elemekkel és téglafalakkal, a tengerparti hangulathoz kék színnel és tengeri motívumokkal, de a modern szállodában is jól mutat az üvegből és kőből készült kiegészítők mellett.

A pasztellárnyalatoknak egyetlen hátrányuk van csupán: ha nem a megfelelő színekkel és anyagokkal kombináljuk őket, akkor unalmas hatást kelthetnek. Mivel azonban szinte minden egyéb szín jól mutat mellettük, egy kis kreativitással bámulatos eredményeket érhetünk el és otthonos, nyugodt, harmonikus hatást kelthetünk.

A természet színe

A zöld színt mindannyian a természettel, az élővilággal, ezen keresztül pedig a szabadsággal és a modern világból való kiszakadással azonosítjuk – a szálloda egyik szerepe pedig éppen az, hogy ide belépve a mindennapi életünket hátrahagyhatjuk.

A zöld a természet egyik alapszíne, így megnyugtató és pihentető hatású: egy olyan helyiségben, ahol ez az árnyalat uralkodik, könnyű ellazulni és kikapcsolódni. Ezen kívül vitalitást és frissességet is sugall, így kedvezően hat a pihenni vágyó vendégekre, de az aktív nyaralás híveire is.

A felület is fontos

Mikor festéket választunk a szálloda falaihoz és a kiegészítítőihez, gyakran csak a színekre koncentrálunk, holott az egyes festéktípusok különböző vizuális hatást keltenek.

A selyemfényű fal- vagy zománcfesték sima felületet eredményez, ami a fényt jobban visszatükrözi, így a tér nagyobbnak és világosabbnak tűnhet. Az ilyen festéktípusok elegáns luxushatást keltenek, így jól mutatnak akár a klasszikusabb stílusú helyiségekben, akár a modern berendezésű terekben.

A matt festék hatására a felület kevesebb fényt tükröz vissza, így a színek mélyebbnek hatnak, a helyiség hangulata pedig nyugodtabb és visszafogottabb, „sterilebb” lesz. Használata a modern, minimalista stílusú szállodákban mutathat igazán jól.  Egy magasfényű zománcfesték remek választás az extravagánsabb terekben, de domináns hatása miatt tökéletes kiegészítő lehet akkor is, ha a falakat visszafogottabb színekre festjük.

Természetesen minden esetben nagy szerepet játszanak a fényviszonyok, így a végső döntés előtt érdemes egy kicsit kísérletezni annak érdekében, hogy valóban a kívánt atmoszférát teremtsük meg.

Nincs rossz választás

A színek kiválasztása a szállodákban döntő fontosságú az ügyfélélmény és a hangulat szempontjából. A paletta széles skálája lehetőséget teremt a kreativitás kifejezésére, és ne feledjük, hogy valójában nincs rossz választás: bármely szín mellett döntünk, az a megfelelő arányban, a hozzáillő kiegészítőkkel alkalmazva olyan vonzó belső tereket eredményez majd, ahova a vendégek szívesen térnek vissza.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.