Miskolc 2.0

Több mint ezer miskolci és környékbeli látnivaló, szállásadó, étterem, program érhető el nagyrészt öt nyelven, könnyen áttekinthető struktúrában a miskolci TDM turisztikai mobilapplikációjában, amelynek a Turizmus Világnapjára jelent meg iOS-en és Androidon is a 2.0 verziója az MTA SZTAKI informatikai és a TDM szakmai fejlesztésében. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az applikáció 2.0 verziója azon túl, hogy igyekezett megoldani minden, a felhasználók által felvetett problémát, több újdonsággal is szolgál. A bejelentkezés utáni nyitóképernyőn azonnal, egyetlen kattintással érhetők el a legfontosabb információk – a látnivalók, szállások, éttermek mellett offline formában is használható térkép, valamint a Hasznos link alatt olyan információk, mint pl. a legfontosabb posták nyitva tartása, a vendégek számára releváns egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó elérhetőségek, vagy a misék, istentiszteletek időpontjai. Az adatbázis mellett jelenleg magyar nyelven három, lengyelül és angolul pedig egy-egy vezetett séta is elérhető (Avasi bortúra, Mária-út, Lillafüredi Függőkertek).

Az applikációban beépített QR kód leolvasó is található, hiszen pl. a Függőkertekben az egyes sétapontok tartalma (a táblákon található információkhoz képest bővebb adattartalommal) az információs táblákon található QR kódok segítségével is elérhetők. Hamarosan a város számos pontján kihelyezik azokat az információs táblákat, amelyek a belváros, Miskolctapolca és Lillafüred látnivalóira, műemlékeire hívják fel a vendégek figyelmét – a táblákon lévő QR kódot beolvasva pedig az applikáció megfelelő kapcsolódó tartalmai érhetők majd el.

Az applikációban magyar nyelven elérhetők a város turisztikai szempontból is releváns különböző programjai, rendezvényei is. Mivel ezt az adatbázist nemcsak a TDM szervezet fejleszti, hanem a város különböző kulturális intézményei is, az idegen nyelvi verziók itt még csak részben elérhetőek. A TDM szervezet dolgozik azon, hogy a fordítás 5 nyelvre folyamatosan biztosított legyen.

Az applikáció alkalmas arra is, hogy a vendégek a saját élményeiket rögzítsék, fotókat, videókat készítsenek a telefonjukkal az applikáción belül, amit aztán 3D-s animáció segítségével oszthatnak meg a közösségi média csatornákon.

A tapasztalat azt mutatja, hogy számos külföldi már a miskolci útja előtt a telefonjára telepíti, s helyben adatkapcsolat nélkül használja az alkalmazást, hiszen éppen az a legnagyobb előnye, hogy minden információ ingyenesen elérhető offline formában is. Az elmúlt időszakban pl. szlovák, lengyel és román használók mellett többek között még tajvani felhasználót is regisztrált a rendszer.

Mint arról a múlt héten megrendezett TDM konferencián Nagy Júlia TDM menedzser beszámolt, az elmúlt két év folyamán mintegy kétezer oldalnyi szöveganyag készült el a város látnivalóiról és szolgáltatóiról, amelyek fordítása is nagyrészt megtörtént az elmúlt év során. A TDM szervezet egyik célja az applikáció fejlesztése kapcsán a közeljövőben a programkínálat többnyelvűségének biztosítása a jelenleginél magasabb százalékos arányban, valamint további vezetett, a tervek szerint narrációval, hanganyaggal ellátott többnyelvű séták közzététele.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.