Nexus jelentés: a világ környezeti és természeti válságáról

Egy hatalmas nemzetközi kutatás szerinti egy ismeretlen felé robogó gyorsvonaton ülünk . Az IPBES nevű kormányközi szervezet több száz oldalas Nexus jelentéséből kiderül, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a globális környezeti és társadalmi válságok, például a víz- és élelmezési gondok és az éghajlatváltozás.

Csaknem 60 ország mintegy 160 vezető nemzetközi szakértője 3 évig dolgozott az IPBES (Intergovernmental Science-Policy Platformon Biodiversity and Ecosystem Services) jelentésén, amelyben arra kerestek válaszokat, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a világ környezeti és társadalmi válságai. A biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform szakmai jelentésében arra is rávilágítanak, hogy ezek a válságok kölcsönösen erősítik egymást, így azokat külön-külön kezelve hatástalanok vagy kontraproduktívak lehetnek.

A Nexus-jelentés megállapítja, hogy a biológiai diverzitás a globálistól a lokálisig minden szinten és minden régióban csökken.

A természet e folyamatos hanyatlása, amely nagyrészt az emberi tevékenység eredménye, beleértve az éghajlatváltozást is, közvetlen és súlyos hatással van az élelmezésbiztonságra és a táplálkozásra, a víz minőségére, annak elérhetőségére, az egészségre és a jóllétre, valamint az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképességre és az emberiség számára nyújtott természeti javakra.


Fotó: Depositphotos

Kevés jóval biztató forgatókönyvek

A Nexus-jelentésben 52 különálló tanulmány készült. Az előttünk álló, 2050-ig és 2100-ig terjedő időszakokkal 186 forgatókönyv foglalkozik. Bár Földvári Gábor, a HUN-REN ÖK ETI Felbukkanó Kórokozók Ökológiája Kutatócsoportjának vezetője a múltbeli és jelenlegi trendeket vizsgáló fejezet egyik vezető szerzője volt, a jövőbeli forgatókönyvekről annyit elmondott, a biodiverzitás, a víz, az egészség és a klímaváltozás fő mérőszámainak az utóbbi évtizedekben folyamatosan romló tendenciáit komoly erőfeszítésekkel van csak esély megállítanunk.

Ugyanakkor jó gyakorlatokra is hoz példát a jelentés.

A jó szénmegkötő ökoszisztémák, mint az erdők, talajok, mangrovék helyreállításával, a biológiai sokféleség fenntartásával, az integrált táj- és tengeri gazdálkodás javításával, városi természet alapú megoldásokkal, fenntartható egészséges táplálkozással és az őslakos élelmiszerrendszerek támogatásával pozitív hatást lehet elérni az egész rendszerre vonatkozóan.

A rengeteg területtel, komplexen foglalkozó jelentés legfőbb célja az volt, hogy rámutasson, hiba részleteiben vizsgálni a kríziseket és problémaköröket, mert azok nagyon komplikált módon, de egyértelműen összefüggenek. Ugyanis ha az egyik válság hatását nem vesszük figyelembe egy másik válságnál, akkor nem fogjuk tudni kezelni ezeket a problémákat. Emiatt integráltabb, méltányosabb és összehangoltabb megközelítésekre van szükség.

 


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.