A több, mint tíz helyszínen zajló eseménysorozat köztéri műalkotásokat, performanszokat, eseményeket, találkozásokat hoz létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet Budapest elfeledett történeteire, új lehetőséget adjon az emlékezésre, a város más szempontú megtapasztalására, láthatatlan közösségek bemutatására és új kapcsolatok teremtésére.

A köztér közösségi jellege ma vágyak és elvárások ütközője: sokszor azt érezzük, hogy pont a “köz” szorul leginkább ki a köztérről. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, sokféle módon kell használatba vennünk a várost, kapcsolódni múltjához és alakítani jelenét. A kortárs művészek ehhez fűznek javaslatokat.

1989. november 28-án azoknak az embereknek a hangja is hallatszott Budapesten, akik ritkán válnak hallhatóvá a főváros történetében: az addig a pályaudvarok félreeső vonatkocsijaiban meghúzódó embereket egy új rendelet az utcára kényszerítette. A Blaha Lujza téri aluljáróban tartott sztrájkjuknak és az azt támogatóknak köszönhetően kezdődött meg a lakhatási válság tudatosításának folyamata és különféle megoldások keresése. Kelemen Kristóf és Török Tímea Életvitelszerű címmel hajléktalan emberekkel együtt valósítanak meg performatív emlékművet a Blaha Lujza téri aluljáróban, az egykori sztrájk helyszínén, műfajilag a közösségi színház, a dokumentumszínház és a happening határán. Mindeközben a Blaha csomópontjában Sugár János Elnézést című projektje ukrán-magyar nyelven hívja fel a figyelmet a bocsánatkérés, napjainkban egyre ritkábban gyakorolt gesztusára. A Common Jam projekt 10 éve foglalkozik a köztéren termő és hozzáférhető gyümölcsök leszedésével és feldolgozásával. A FLASZTER keretén belül a művészek arra vállalkoznak, hogy a városlakók bevonásával elkészítik Budapest Gyümölcstérképét, emellett köztéri gyümölcsszedést és befőzést terveznek.

A helyi gimnáziumok tanulóinak bevonásával a 9. kerület köztereire és lakóira fókuszál Borsos Luca és Bartha Márk Mozgásban a környék című projektje. A négy állomásos munkafolyamatot közösségi táncperformanszok zárják le. Ennek során lehetőség lesz arra, hogy ne csak használói, hanem szabad befogadói és alakítói legyenek a városlakók a nap mint nap használt tereknek. Az Elvis Presley parkban jelenik meg Horváth Gideon munkája, az Emlék, ami lehetett volna. A művész az elrejtett szökőkútba tervezett méhviasz szobrokkal és kapcsolódó eseményekkel a be nem teljesült kapcsolatoknak, a fel nem vállalt és elhallgattatott nem-normatív szerelmeknek állít emlékművet egy olyan helyen, amely évtizedek óta fontos találkozási pontja az LMBTQIA+ szubkultúrának.

Az emlékek addig tartanak, amíg valaki beszél róluk. De hogyan állíthatunk emléket akkor, ha alig valamit tudunk egy tragikus eseménysorozat áldozatairól? A DePART társulat köztéri utazó installációja, a Ha mindenki meghallaná személyes levelek hangfelvételeit teszi hallhatóvá egy, a Porajmos, a roma holokauszt helyi történetében releváns helyszínen, a gyűjtőtáborként szolgáló Óbudai téglagyár egykori területén.  A projekt célja, hogy megjelölje és visszaszerezze azokat a helyeket, amelyek elvesztették történelmi jelentőségüket, ahonnan kiszorultak az ott élő kisebbségek, ahol az elnyomás és erőszak eseményeit homály fedi.

Petrányi Luca projektje a Margitsziget névadójának elfeledett történetét dolgozza fel kortárs megközelítésből. Árpád-házi Szent Margit domonkos apácáknál töltött aszkétikus életének főbb állomásai elevenednek meg a sziget futóköre mentén, tizenegy textil zászló tolmácsolásában. A vele való kollektív azonosulás egy, a megnyitó napokban megvalósuló közös futás, valamint az eközben meghallgatható narratíva során válik teljessé.

A fauszodák Budapesten az 1810-20-as évektől egészen a második világháborúig biztonságosan elérhetővé tették a szabadvízi fürdőzést a Dunán. Ezek történetét dolgozza fel a Város és Folyó Egyesület (Valyo). A budai és a pesti rakpartokon az egykori fauszodák helyét jelölve két installációt, valamint az egyesület által kifejlesztett kukucskáló dobozokat, úgynevezett SKUBI-kat helyeznek ki, és több, a témához kapcsolódó programot is rendeznek.

Az 1950-es években a játszóutcák különleges helyszínei voltak a fővárosnak. Az állandó jelleggel vagy időszakosan az autóforgalom elől lezárt területek a gyerekközösségek számára teremtettek biztonságos helyszínt a közös játékra. Bogyó Virág és Madácsi Flóra Játszóutca?! című projektje során a VII. kerületi Barát utcát, amely Budapest egyik első játszóutcája volt és a VIII. kerületi Bauer Sándor utca Mátyás téri szakaszát zárják le az autóforgalom elől. A többnapos akció legfőbb célja a játszóutcák hagyományának újrateremtése, illetve a köztérhasználati és a gyerekek játéktevékenységére vonatkozó elképzelések megkérdőjelezése.

Budapest számos közintézményén, társasházán, villaépületén találhatunk – általában üresen álló szoborfülkéket – néhány ezek közül művészhallgatók jóvoltából helyspecifikus képzőművészeti alkotásokkal telnek meg a Flaszter idején, Antal Balázs képzőművész kezdeményezésére. A Fülke-projekt arról is szól, hogy figyeljük meg azokat az épületeket, amelyek mellett esetleg naponta elhaladunk, mégis ismeretlenek, és lássuk meg a szoborfülkékben - akárcsak a közterek “holtágaiban” - az újrafelfedezés lehetőségét.

A 2023. szeptember 22. és október 23. között megrendezendő Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé, a FLASZTER hátterét, előkészületeit és projektjeit az érdeklődők heti rendszerességgel frissülő blogban is követhetik.

FLASZTER blog: https://flaszter-biennale.blog.hu/

Honlap link: https://budapestgaleria.hu/_/flaszter/