Pazar utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon

Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreográfiák, lenyűgöző steampunk jelmezekbe öltözött kalandorok varázsolják el a közönséget.   A színházjegy akcióval idén is ingyenesen látogathatóak az esti koncertek. Az első körös kedvezményes színházjegyek, valamint limitált bérletek március 10-ig kaphatóak.

A fesztivált a Karinthy Színház: A szarvaskirály című előadása nyitja. Carlo Gozzi lendületes komédiáját Berettyán Nándor állította színpadra. A produkció a bemutatása óta óriási közönségsikernek örvend, június 20-án a VéNégy Fesztivál közönségét fogja elbűvölni. Másnap a Kassai Állami Színház táncelőadása, az Anne Frank naplója lesz látható. A második világháború alatt Amszterdamban bujkált zsidó család igaz történetét feldolgozó balettet a Kassai Állami Színház igazgatója, Ondrej Šoth jegyzi. A produkciót 2017-ben Dosky Díjjal tüntették ki a táncszínház területén elért rendkívüli teljesítmény kategóriájában.

Teatr Akt_Utazók
Teatr Akt_Utazók

A balett mellett az opera műfajába is belekóstolhatnak a fesztiválozók. Élőzenével kísért különleges Opera Gálával készül az Olomouci Morva Színház. A Visegrádi Négyek legkiválóbb zeneszerzőinek műveiből válogatnak. A Visegrád hangjai elnevezésű gálaprogramban Dvořák, Smetana, Gorecki, valamint Bartók operáinak legszebb részletei csendülnek fel.

Az esti nagykoncerteket követően utcaszínházi produkciók gazdagítják a műsort. Elképesztő steampunk jelmezekbe öltözött figurákkal és biciklis járművekkel érkeznek az Utazók a lengyel Teatr Akt előadásában. Légi tánc performanszot hoz Ariadna Vendelova és a Lalyra Társulat Szlovákiából. A levegőben táncoló akrobaták a zene és a mozgás örvényében földöntúli vizuális képeket és varázslatos atmoszférát fognak teremteni a nagymarosi Duna-parton. Tüzes groteszk előadással érkezik a cseh V.O.S.A. Színház. A Blackout Paradox társulat, kiegészülve a MansterVille csoporttal és óriási tűzkerekükkel, a MansterWheel-lel június 22-én gördül be a fesztiválra. Sophie Zoletnik Precíz Káosz című előadásában a káosz és a rend látványos összecsapásának lehetnek szemtanúi a nézők. Tűzlabdák, vakmerő akrobatikák, lángoló kellékek és légi mutatványok lélegzetelállító keveréke fogja lenyűgözni a közönséget.

Sophie Zoletnik_Precíz Káosz
Sophie Zoletnik_Precíz Káosz

A lengyel Concept Cultura csapata napközben a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. A könnyed musicaltől a Cirque de Soleil performanszon át a zombikkal teli rajzfilmig rendkívül gazdag repertoárral készülnek, de Rembrandt zseniális művészetébe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.  

A színházjegyek értékesítése elindult, elsőkörben március 10-ig rendkívüli kedvezménnyel érhetőek el, a tavalyi árnál is jutányosabb, 3500 Ft-ért vásárolhatóak meg. Aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen látogathatják az esti programokat, így egy színházjegy áráért egy teljes napi fesztivál-élményt kapnak, mindezt festői környezetben, a mesés Dunakanyarban.

„Missziónk, hogy minél több fiatalt sikerüljön becsábítani a színházi előadásokra, hogy megismertethessük velük a színház varázslatos világát. Ennek okán hívtuk életre a színházjegy akciót, amely évek óta nagy siker. A legnagyobb öröm, mikor körbe tekintünk a zsúfolásig telt színházi sátorban és a nézőtéren a Z generáció fiataljai ülnek csillogó szemekkel.”

– tette hozzá Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó – június 20-23. Nagymaros


Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.
Több, mint tízezer nevező a Balaton-átúszáson

Több, mint tízezer nevező a Balaton-átúszáson 

Négy héttel a rajt előtt a 43. Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet.
Éjszakai futóláz Budapesten – telt házas félmaraton napnyugtától

Éjszakai futóláz Budapesten – telt házas félmaraton napnyugtától 

Közel ötezer nevezővel rekordot döntött a 31. KIPRUN Futóest, ahol idén külföldi futóturisták is nagy számban indultak.
A magyar festészet ikonja – új megvilágításban

A magyar festészet ikonja – új megvilágításban 

Egyedülálló digitális művészeti utazás a veszprémi CODE-ban.
Jubileumi programok a 20 éves Kultkikötőben

Jubileumi programok a 20 éves Kultkikötőben 

Koncertek, színházi előadások és különleges programok.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.