Robbie Williams is fellép az idei Szigeten

A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams ad koncertet a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 10-én. A brit énekes a Let Me Entertain You című turnéjával jön Budapestre.

Robbie Williams, aki eddigi turnéin rendszeresen stadionokat töltött meg, most végre néhány fesztiválkoncertet is bevállalt, így a Sziget közönsége az elsők közt élvezheti az énekes legnagyobb slágereit egy speciális hangulatú közegben - közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.

Az előadónak eddigi szólókarriere során 11 albuma jelent meg, többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert is: három este alatt összesen 375 ezer néző látta őt Knebworth-ben.

Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elmondta: mivel a hetijegyesek is várhatóan nagy számban fognak kimenni a mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncertre, összesen 25 ezer napijegyet adnak ki augusztus 10-re.



"Az első 10 ezer darabot early bird áron, 18 ezer forintért, egy átlagos Sziget-napijegy áráért lehet megvásárolni. Később 20 ezer forint lesz a jegy erre a napra, a készlet erejéig. A hetijegyeseknek ajándék ez a koncert, mert a hétnapos bérlet erre a napra is érvényes" - tette hozzá Gerendai Károly. A szervezők további koncerteket ígérnek a mínusz egyedik napra.

A 41. születésnapját február 13-án ünneplő Robbie Williams legutóbb tavaly áprilisban lépett fel Magyarországon: a Papp László Budapest Sportarénában Swing Both Ways Live című koncertshow-ját mutatta be.

A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Kilenc albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában. A Robbie Williams-szel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.