Semsei Rudolf: ösztönös irányítás helyett tudatosra van szükség

Semsei Rudolf, a VakVarjú Étteremcsalád tulajdonosa az MSZÉSZ 60.közgyűlésén a gondoskodó munkáltató image kialakításáról és annak hosszútávú hatásairól tartott előadásában a gondoskodó vezetés fontosságáról és annak gyakorlati megvalósításáról beszélt.

Semsei szerint a hatékony vezetés kulcsa, hogy a kollégák számára támogató és biztonságos munkakörnyezetet teremtsenek, amelyben azt érzik, hogy megbecsülik és figyelembe veszik őket. Ennek egyik eleme, hogy a vezetés ösztönös módjáról áttérjenek a tudatos irányításra, ami hosszútávú tervezést és felelősségvállalást igényel.

A VakVarjú cégcsoport filozófiája is ezt a szemléletet tükrözi, és mint a tulajdonos elmondta, az elmúlt év központi szava náluk a „hála” volt, míg az idei év a „fejlődés” jegyében telik.

Semsei Rudolf  fontosnak tartja, hogy vezetőként következetesen mutasson példát, határokat szabjon, és támogató közösséget építsen
Semsei Rudolf fontosnak tartja, hogy vezetőként következetesen mutasson példát, határokat szabjon, és támogató közösséget építsen
Fotó: Pál Tamás/MSZÉSZS

A fejlődés alatt egy összetettebb gondolkodást próbáltak képviselni, mondta Semsei, ezért négy részre osztották fel az idei évet: az első negyedév az az emberi kapcsolatokról szólt, mert mint mondta „ha otthon jól vannak a kollégák, ha jól érzik magukat a bőrükben, ha jól érzik magukat az emberi kapcsolatrendszereikben, akkor a munkahelyükön is sokkal jobban tudnak teljesíteni.” A második negyedév az egészségfejlesztéséről, a harmadik a szakmai fejlődésről szólt, míg a negyedik negyedév az én időről, és minden olyan módszerről, ami ahhoz kapcsolódik, hogy elkerüljék a kiégést.

Mindezekkel az intézkedésekkel az a céljuk, hogy a kollégák nemcsak a munkahelyükön, hanem személyes életükben is fejlődjenek, egészségesek és motiváltak maradjanak, mert az jó a munkáltatónak, a cégnek és az egész közösségnek.

Fontosnak tartja, hogy vezetőként következetesen mutassanak példát, határokat szabjanak, és támogató közösséget építsenek.

Előadásában megosztotta saját tapasztalatait is, és elmondta, hogy példamutatása például abban is megnyilvánul, hogy minden kollégára személyes figyelmet fordít, rendszeresen beszélget velük és megünneplik az egyéni eredményeket is, de több különböző, az egészséget és a személyes fejlődést támogató programot is szerveznek, például egészségügyi szűrések és orvosi konzultációk. A fiatal munkavállalókkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „nem mindenkinek ugyanaz a szeretetnyelve, és fontos, hogy megismerjük a másik a nyelvét és tanuljuk meg azt használni és próbáljunk az ő gondolataival azonosulni.”

Az előadás végén rámutatott, hogy azért fontos, hogy egy vezető példamutató legyen, és folyamatosan kommunikálja a cég értékeit a kollégák felé, mert ez hosszú távon elmélyíti a lojalitást és a közösség érzését.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.