Ürességtől kongó Váci utca, nagyot kaszáló kirakodóvásár

A zárva tartó üzletek miatt valószínűleg a turisták egyik kedvenc bevásárlóterülete, a Váci utca és a Vörösmarty tér is kiürül vasárnaponként, bár a Deák Ferenc utcai kis fabodegák nyitva maradhatnak.

Három nappal a jogszabály életbe lépése előtt derült ki, hogy a világörökségi területen lévő boltokra is kiterjesztették a kötelező vasárnapi zárva tartást. Ezután vasárnaponként nem találunk majd nyitva lévő boltot a turisták a Váci utcában – írja a Városszíve blog. A jogszabály-módosítás nagy nyertese a tanyafejlesztési pénzzel megtámogatott Hold utcai csarnok és a Deák Ferenc utcai közterület-használat felett rendelkező Csipak Péter lehet.

A Váci utcában hétvégente eddig csúcsforgalom volt, a boltok vasárnap is 10-től 20 óráig voltak nyitva, fő vevőkörüknek a turisták számítanak. A Belváros többi részén főleg nagyobb élelmiszerboltok és drogériák tartottak nyitva vasárnaponként. Megbecsülni sem lehet, hogy hány munkavállaló időbeosztását kell néhány nap alatt átszervezni, hiszen csütörtök reggelig mindenki arra számított, hogy – világörökségi terület, illetve világörökségi védőzóna lévén – az V. kerület teljes területén nyitva lehetnek az üzletek. Mostantól azonban a főváros kellős közepén vasárnaponként még az is komoly gondot fog okozni, hogy egy csomag papírzsebkendőt lehessen venni. Itt ugyanis nincs benzinkút, és az éjjel-nappali boltok pedig jellemzően nem kis, családi vállalkozásokként működnek.

A Hold utcai csarnok és a kirakodóvásárok nyitva tarthatnak

A jelenlegi állás szerint csak az V. kerület egyetlen piaca, a Hold utcai csarnok, néhány nemzeti dohánybolt, talán egy-két kisebb éjjel-nappali és az utcai kirakodóvásárok árusai tarthatnak nyitva vasárnaponként.

A Belvárosi Piacra keresztelt Hold utcai csarnok a hét utolsó napján eddig nem volt nyitva, mostantól azonban megoldódhat az üresen álló árusítóhelyek ügye, hiszen március 15-étől gyakorlatilag ez lesz az egyetlen hely, ahol vasárnap is lehetne élelmiszert lehet árulni az V. kerületben.

Tovább működhetnek a vásárok is, habár éppen ez az árusítási forma zavarja a legjobban a belvárosban lakókat. Az év nagy részében – például most is – ilyen kirakodóvásár működik a Deák Ferenc utcában. Az utcát Fashion Street néven Csipak Péter vállalkozó formálta bevásárlóutcává: megszerezte az épületek üzlethelyiségeinek tulajdonjogát, majd az V. kerületi önkormányzattal kötött megállapodást 2006. végén. Az útburkolat felújításához adott anyagi támogatásért fejében 50 évre a cégén keresztül ő gyakorolja a közterület-használattal kapcsolatos jogokat. Néhány laza szabályt leszámítva úgy, annyiszor, annyiért és annyi időre adja ki a vásározóknak a Deák Ferenc utcát, ahogyan csak akarja.

Forrás: Város Szíve


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.