Valóban minden az, aminek látszik?

Különleges és fontos témájú könyv jelent meg a minap. Kereskedelmi forgalomba ugyan nem kerül, pedig sokakat érint a témája.

Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától fontos kiadvány, ahol a műtárgyhamisítást állítják fókuszba a könyv szerzői. Teszik ezt mindazért, hogy megértse bárki - még aki nem is jártas e témában, csupán érintett vagy érdekelt -  a műkereskedelem és a műgyűjtés jogi szabályrendszeréről, az igazságszolgáltatás kínálta eszközökről, valamint az állami műtárgyfelületi feladatokról és nem mellesleg azokból a műtárgyakból is bemutatnak a könyvben jónéhányat, amelyet már hamisítottak idehaza.

A könyv február végi bemutatóján Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) alapítója elmondta: a kötet a műtárgyhamisításról szóló ismereteinket és tapasztalatainkat összegzi. Az a célja, hogy az egyéni és közösségi felvértezettségünkön javítson. A HENT 2012-ben végzett felmérése azt mutatta, hogy a csak képzőművészeti alkotásokkal foglalkozó műkereskedők 30-50, a vegyes profilú (például ékszerekkel, bútorokkal, szőnyegekkel is foglalkozó) műkereskedők 15-30 százalékban jelölték meg a hamisítványok arányát a nekik vételre / bizományba / aukcióra felajánlott műtárgyak között. A „fertőzöttség” tehát igen magas, csak komoly fellépéssel lehet visszaszorítani.

Kármán Gabriella, az Országos Kriminológiai Intézet (OKI) kutatója szerint „a műkereskedelmi tevékenység szabályozása több ponton garanciát jelentene a visszaélésekkel szemben. A szakértelem, az elérhetőség és az eladott tárgyakért viselt felelősségvállalás előírása a hamisítványok terjedésének megelőzésében, jogsértés esetén pedig a bizonyításban is egyértelmű támpontot jelentene.”

A könyv, amely a műtárgykereskedelem hazai sötét oldalát mutatja be, kereskedelmi forgalomba nem kerül, készítői szándéka szerint kizárólag könyvtárokban, egyes műgyűjtő galériákban lesz fellelhető, illetve néhány hónapon belül interneten lesz ingyenesen megrendelhető - így bárki hozzájuthat majd.

És miért fontos ez? Mert ma már virágzó iparág lett a műtárgyhamisítás, és készülő vagy felújított hazai szálláshelyek, topéttermek esetében nem egyszer keresik meg az állítólagos szakértők a vendéglátósokat, szállodásokat - hogy a belső tereket értékes "műremekekkel" díszítsék. Aki pedig nem ért hozzá - megveszi búsás összegért azokat a műalkotásokat, amelyek valójában nem azok, mindössze ügyes hamisítványok.

Aki tehát a kiadvány internetes forgalomba kerüléséig is szeretné tudni, hogy áll a helyzet a hazai műtárgyhamisítás piacán, illetve szeretne utánanézni, hogy az általa megvett festmények szobrok, szőnyegek stb. valóban eredetiek-e vagy csupán ügyes hamisítványokat próbálnak rásózni  - érdemes néhány órát eltöltenie valamelyik könyvtár mélyén, vagy egy hazai galériába benyitnia, ahol végiglapozva a kiadványt rájöhet arra, mivel is diszíti valójában szálláshelyét, vendéglátóhelyét vagy éppen otthonát? 

 

Forrás: kultura.hu /turizmusonline.hu


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.