Világsztárok, hazai kedvencek és sokszínű fesztiválkínálat Balatonon

Kultúra, gasztronómia, világsztárok és hazai kedvencek a tó körül. Ez a MOL Nagyon Balaton, ami immár 12 éve segíti a balatoni régió népszerűsítését, arra bíztatva mindenkit, hogy mozduljanak ki, járják be és ismerjék meg jobban a Balaton környékét.​​​​​​

Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek vissza a Balatonhoz.

A MOL Nagyon Balaton sikerét mutatja, hogy 12 éve fogja össze és mutatja meg a Balaton Régió legizgalmasabb produkcióit.

“Érdemes néhány pillantást vetni arra a névsorra, amely a Balatonon 2024- ben felvonuló hazai és világsztárokat foglalja csokorba. Ha ehhez elképzeljük ezeknek az eseményeknek, fesztiváloknak, kulturális programoknak otthont adó helyszíneket is, túlzás nélkül kijelenthető, hogy világszínvonalú vonzerőt mondhat magáénak a Balaton az idei évben is. Hosszú ideje jellemzően közel egymillió vendéget vonzanak a Balatonra a kulturális programok. A tó körül működő szervező partnerekkel együtt erre számítunk idén is.”

Az alapító páros, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert a kezdetek óta feladatának tekinti, hogy a Balatont a tó körüli kulturális kínálaton keresztül mutassák be minden évben.

Szabadtéri programok minden mennyiségben

A 2024-es szabadtéri programok sorát a Be Massive Horizon nyitja Balatonbogláron május 25-én, majd június 8-án Szántód Tihany között félúton az új kompok avatójával folytatódik a különleges Horizon partik sorozata, melyekhez a MOL Nagyon Balaton kiemelt partnerként kötődik.   A ZamJam megújult formában, ingyenes rendezvényként május 31. és június 2. között Zamárdiba várja a közönséget. A sok helyszínen zajló háromnapos fesztiválon többek között fellép a Hot Jazz Band és Charlie, jazz koncertek, gyermek-, sport- és képzőművészeti programok, kertmozi, Trabant túra, piac, irodalmi terasz is várja a városba látogatókat, ahol tihanyi panorámás tűzijáték indítja itt a nyarat. A szervezők azt remélik, ezekben a napokban már a Balatonban is megmártózhatunk és nyitva lesznek a várva várt fagyizók és teraszok is.

Júniustól a Plázs Siófok többek között az Edda, Dzsúdló, a Neoton Família vagy éppen a Quimby koncertjeivel és dj-kkel, a Kultkikötő programjai Balatonszárszótól Alsóörsön át Balatonföldvárig színházzal, filmklubbal, klasszikus és könnyűzenei programokkal - többek között fellép Kollár-Klemencz László, A GRUND - vígszínházi fiúzenekar, Bősze Ádám és Mucsi Zoltán is – hónapokon keresztül nyújt színvonalas kikapcsolódási lehetőséget a Balatonhoz látogatóknak.  A hónap utolsó hétvégéjén a 6. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztiválon nemzetközi és hazai utcaszínházi attrakciók, gólyalábasok, bábművészek, artisták és zenészek lepik el Balatonalmádit.

MOL Nagyon Balaton térkép
MOL Nagyon Balaton térkép
Fotó: Nagyon Balaton

Zenerajongóknak fesztiválok

A Balaton Piknik, a MOL Nagyon Balaton kockás-pokrócos utazó fesztiválja június 14. és 16. között szokás szerint új helyszínre, ezúttal Tihanyba érkezik. Napközben bemutatják a város ismert és rejtett kincseit, éttermeit, kávézóit, csodás helyeit. A fő helyszínen szombaton és vasárnap piac, kortárs művészek pop- up tárlatai, estefelé pedig a hely hangulatához illő zenekarok, hazai és világsztár dj-k várják a Balaton Piknik közönségét. Worakls és Jan Blomqvist mostanra igazolt az idei line-upba, a jegyelővétel pedig napokon belül elindul.

Július 3. és 6. között a legismertebb elektronikus zenei sztárok és “beach-hangulat” várja a rajongókat Zamárdiban a Balaton Soundon, a nemzetközileg is jegyzett, nagy tradíciójú vízparti fesztiválon, amely idén is otthont ad a B my Lake fesztiválnak és a legnagyobb techno csillagokat várja a tó mellé. Csak néhány név a programból: Adam Beyer, Juliet Fox, Paul Kalkbrenner, Alison Wonderland.

A VeszprémFesten július 16-20. között Gregory Porter, a Toto, Paloma Faith, a Milky Chance, valamint José Cura lép fel a História kertben felállított nagyszínpadon, Snétberger Ferenc pedig három nap, három különböző műsort ad elő a Jezsuita Templomkertben. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye több ezer programmal, többek között az Elefánt, a 30Y, a Parno Graszt és Platon Karataev koncertjeivel vár mindenkit július 19. és 28. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. A Paloznaki Jazzpikniken augusztus 1. és 3. Anastacia, The Brand New Heavies, a Morcheeba, Izo FitzRoy és Tony Hadley is koncertet ad. Innen nem messze pedig különleges és izgalmas produkciókkal telik meg a belváros: július végén újra Veszprémi Utcazene Fesztivál! Mára a STRAND Fesztivál lett a Balaton régió egyik legfontosabb eseménye. A hazai klubok és koncerthelyszínek főszereplői adják egymásnak a színpadot augusztus 22. és 24. között. Többek között érkezik Azahriah, a Bagossy Brothers Company, Majka, Dzsúdló és Beton.Hofi, a nemzetközi szintérről pedig Alok, Elderbrook és a Chase & Status is. A páratlan koncertkínálat mellett fontos hívószó a cirkuszok világa, amely nemcsak a színpadokon köszön vissza, a közönség is kipróbálhatja magát az artisták világában.  Emellett pedig a STRAND minden bizonnyal az egyik legszebb hazai fesztivál helyszín, közvetlen a víz partján, tihanyi panorámával a háttérben. 

Várhatóan idén is több százezer vendéget vonzanak a tó környékére a kulturális események és fesztiválok
Várhatóan idén is több százezer vendéget vonzanak a tó környékére a kulturális események és fesztiválok
Fotó: pixabay

Kékszalag és Balaton átúszás

A vitorlázás ünnepe, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, az 56. Kékszalag, 2024. július 18-án rajtol Balatonfüredről. Ha az időjárás is engedi, két nappal később pedig több ezren csobbannak vízbe Magyarország ikonikus nyíltvízi úszó eseményén, a Balaton átúszáson Révfülöp és Balatonboglár között.

Új szereplők 2024-ben

 A Bagossy Brothers Company ezúttal nem csak egy koncerttel, hanem Balaturné címmel egy biciklis balatoni sorozattal keres fel öt helyszínt a tó körül. Új helyszín Balatonakarattyán a Peter’s Terasz, ahol a szőlő árnyékában már április végétől elindul a színes koncertkínálat. A keményebb műfajok és a rockzene szerelmeseit a Tábor Fesztivál várja Alsóörsön augusztus 28. és 31. között negyvennél több külföldi és hazai előadóval, köztük olyan világsztárokkal, mint a Stratovarius, The Toy Dolls és a Korpiklaani. Már- már tradíció, hogy június első szombatján a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye megtelik élettel és egy napra a borrajongó természetbarátoké lesz a főszerep a Szent György-hegy HAJNALIG eseményen. Fellép Bödőcs Tibor, Péterfy Bori & Love Band, a hiperkarma és a Platon Karataev - irodalom a kertben, koncertek a dombon, beszélgetések, film és sokféle zalai íz, táj és történet vár Zala legszínesebb kulturális fesztiválján, a Margófeszten.

„A MOL Nagyon Balaton célja idén is változatlan: a hazai és nemzetközi turisták figyelmét szeretnénk felhívni azokra az eseményekre, amelyek a meggyőződésünk szerint kínálatukban, minőségükben kimagaslóak, amelyekért érdemes akár messzebbről is felkeresni a Balaton partján.

Ezek között szerepelnek olyanok, amelyek sok éve öregbítik a Balaton jó hírét és nagy örömünkre több újdonság is helyet kapott az ajánlataink között. Május végén jelenik meg a Best of Summer kiadványunk, amely a régió eseményeinek programjait mutatja be, a Facebook és Instagram felületeken pedig naponta adunk hírt a Balaton eseményeiről.” – meséli Váncza Panna, a MOL Nagyon Balaton vezetője.

 


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.