Magyarul tanul a metakareső 

Néhány héttel ezelőtt elindult az egyik globális metakeresőmotor, a Skyscanner magyar nyelvű változata.

1,6 milliárdból újul meg a józsefvárosi palotanegyed 

Több mint 1,6 milliárd forintos beruházással, csaknem 900 millió forintos euró­pai uniós támogatással újulhat meg 2011 nyarára a budapesti belváros egykori „mágnásfertálya”, a józsefvárosi palotanegyed. A beruházással nem csupán megújul­nak a kerület eklektikus-szecessziós épületei és közterületei, de új élet is költö­zik Józsefváros szívébe.

Idén is ingyenes városnézést kínál Veszprém 

A Tourinform Veszprém garantált és ingyenes idegenvezetést szervez a Gizella Napok alkalmából

Öt szolgáltató összefogásából megszületett a Liget Kártya 

A népszerű, és látnivalókban gazdag Városliget különféle szórakoztató intézményeiben évente három millió vendég fordul meg. Erre alapozva a Budapesti Állatkert, a Vidámpark, a Fővárosi Nagycirkusz, a Széchenyi Fürdő és a Széchenyi Kertvendéglő vezetője 50 százalékos kedvezményt nyújtó, közös vonalkódos kártya bevezetését jelentette be a keddi sajtótájékoztatón.

Tajvani turisztikai képviselet nyílt Pekingben 

Tajvan ünnepélyes külsőségek között hivatalos turisztikai képviseletet nyitott kedden Pekingben, és napokon belül Tajpejben (Taipei) a szárazföldi Kína hasonló irodája is megkezdi működését.

Megye Napok a budapesti Tourinform irodában 

2010 nyarán Budapestre látogatnak a magyarországi megyék, hogy egy-egy megye napon bemutatkozzanak elsősorban idegenforgalmi kínálatukkal a budapesti közönségnek.

Geotúrákkal újít a Balaton-felvidék 

A geológiai, botanikai és kulturális értékek szélesebb körben történő bemutatását, és a helyi közösségek aktivizálását célozza meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Geopark programja.

Busóudvar és termálszálló épül Mohácson 

Mohácson elkezdődhet a déli városrész teljes átszabása, s egy sikeres pályázatnak betudhatóan az uszoda bővítése, valamint a busóudvar kialakítása is megvalósulhat.

2011 végén nyithat az új Pécsi Állatkert 

Az Árpád-tetőre költözik a Pécsi Állatkert és az Akvárium-Terrárium. Az új helyen a mostaninál több szolgáltatást és nagyobb kényelmet tudnak biztosítani.

A harmincmilliomodik vendéget várják a Büki Gyógyfürdőben  

A harmincmilliomodik fürdővendég érkezésére készülnek a Büki Gyógyfürdőben.

Megújul Nagykálló szimbóluma, a "tékás" tánccsűr 

Elkezdődtek a nemzetközi népművészeti táboroknak otthont adó épületek, köztük a Nagykálló szimbólumának tekinthető tánccsűr felújítási munkálatai a harangodi üdülőövezetben.

Tisztújítás az Étrend Egyesületben 

Május 31-én tartja éves közgyűlését az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete.

Sikeres Green Travel study tour Törökországban 

Nagyszabású study tour-t szervezett a Green Travel 2010. április 19-26. között a Török Riviérára.

Transzferjáratokat indít chartereihez a Robinson Tours 

Transzferjáratokat indít chartereihez a Robinson Tours

Buszos transzferjáratokat indít chartereihez a Robinson Tours 

Óvatosabban tervezett az idei charterszezonra a bolgár üdülésekre specializálódott Robinson Tours.

Brazíliába utazhatnak a legjobb értékesítők 

A közelmúltban értékesítési versenyt rendezett a TAP Portugal légitársaság.

Újratervezés: Tesco Travel után itt a Tesco Utazás 

2010 májusának első hetétől a Tesco ismét belevág az utaztatásba. Az áruházlánc időközben lecserélte utazási partnerét, és a Neckermannal dolgozik együtt. Új weboldala, a tescoutazas.hu hétfőn élesedett.

Terrorfenyegetettség Indiában 

Az újdelhi amerikai nagykövetség "küszöbönálló" támadások veszélyére figyelmeztetett szombaton, és azt tanácsolta az amerikai állampolgároknak, hogy az indiai főváros bizonyos részeit kerüljék el.

Tízezren a hajdúszoboszlói és ugyanennyien a budapesti strandokon 

Több mint tízezren keresték fel szombaton a hajdúszoboszlói strandot: Európa legnagyobb fürdőkomplexumában a hagyományoknak megfelelően május 1-jén fúvószenével, mazsorett bemutatóval kezdődött meg a strandszezon. Budapesten összesen 8500-9000 vendég kereste fel a Gellért és a Dagály fürdő nyári medencéit, valamint a Palatinust.

Hatalmas tüzet okozhatott volna a New Yorkban talált pokolgép 

A manhattani Times Square-en talált pokolgéppel az elkövetők célja az lehetett, hogy hatalmas tüzet okozzanak - mondta újságíróknak Raymond Kelly, a New York-i rendőrség (NYPD) vezetője.

Barcelonának elege van a félmeztelen turistákból 

Öltözködési előírás a barcelonai turistáknak: a város többé nem kér a félmeztelen vagy alulöltözött látogatókból.

Sitake gombát a kórházi kosztba! 

A három Michelin-csillaggal kitüntetett Fat Duck (Kövér Kacsa) brit étterem séfje, Heston Blumenthal fejébe vette, hogy forradalmasítja a kórházi étkeztetést.

Hétfőtől egy prágai top látványossággal kevesebb 

Nem látogatható hétfő óta a prágai Arany utcácska, a cseh metropolisz egyik legvonzóbb és legfestőibb idegenforgalmi látványossága, mert felújítják.

Több mint 10 000 vendéget vonzott a Dragbike Európa Bajnokság nyitánya 

2010 első Tisza-tavi rendezvénye, amely több mint tízezer embert vonzott a régióba, igazi csemegével várta a technikai sportok szerelmeseit.

Elkészült a vasfüggöny túraútvonal második magyarországi szakasza 

Elkészült a vasfüggöny nemzetközi túraútvonal második magyarországi szakasza, melynek részeként átadták a velemi látogatóközpontot is - tájékoztatta az MTI-t hétfőn Lukács Gábor, a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) munkatársa, a túraútvonal létesítésének egyik szervezője.

Egymilliárd forintos városrehabilitáció Pásztón 

Csaknem egymilliárd forintos beruházásban kezdik meg a városrehabilitációt Pásztón, az önkormányzat és konzorciumi partnerei 705 millió forint, vissza nem térítendő uniós támogatást nyertek el a 32 projektelemből álló fejlesztésre - közölte a Nógrád megyei város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Az olaszoknak Budapest a riviéra 

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete és a legfontosabb olasz gazdasági napilap, az Il Sole24ore szerkesztőségének együttműködésében a napilap kiadója megjelentette a Weekend in Europa utazási magazint.

Új állandó kiállítás nyílt Kaposváron 

A Művészetek Kincsesháza fenntartásában működő - 2010. február 4-én, ünnepélyesen megnyitott - Takáts Gyula Emlékház 2010. március végétől rendszeresen látogatható Kaposváron.

Fotósorozat Libanonról a Tranzit Caféban 

2009 nyarán Nehéz Győző első magyarként járta végig párjával a Lebanon Mountain Trail-t. Élményeikből nyílt fotókiállítás Budapesten, amely május 7-ig látható.

Energiatakarékos és LED izzók a Landlite-tól 

A Landlite márkanév nem teljesen ismeretlen a magyarországi fogyasztók körében. 1993 óta vagyunk a magyar piacon, és elmondhatjuk, hogy energiatakarékos és LED izzóink árban verhetetlenek. A Landlite izzók átlagban 15-25%-kal kerülnek kevesebbe mint a hasonló paraméterekkel rendelkező versenytársaknál. És ami még fontosabb: az olcsóság nem megy a minőség rovására.

Vendéglőst vertek Székesfehérváron 

Összevertek egy étterem tulajdonost szombaton éjjel Székesfehérváron. A verekedés kiváltó oka az volt, hogy a tulajdonos rászólt a garázda - felnőtt - vendégekre, hogy ne használják a gyerekeknek szánt csúszdát. A vendéglős életveszélyesen megsérült.

Szenzáció: tárgyalóasztalhoz ültek az MNGSZ és az MGE vezetői! 

Amint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség honlapján olvashatjuk, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Magyar Gasztronómiai Egyesület a napokban érdemi egyeztetéseket folytatott a szakma megosztottságának megszüntetésére, és a szakma érdekében folytatott hatékony, közös munka előkészítésére.

Tömeges bedőlés vagy megtisztulás? 

Az utóbbi csaknem fél évben több hazai szálloda is bezárta kapuit. Az esetek egy része szerencsére ideiglenes volt, és üzemeltetőváltással végződött, néhány ház jövője azonban most is bizonytalan. A gondok nem csupán az újonnan épült szállodákat érintik; több régi, patinás ház tulajdonosa is pénzszűkébe került.

Csak a vállalkozókkal együtt érdemes 

A jövőben az olyan komplex fejlesztéseket kell támogatni, amelyekben a közvetlen fejlesztéshez kapcsolódva széles körűen emelik az érintett település vendégfogadó szolgáltatásainak a színvonalát. Ehhez megfelelő jövőképre és településfejlesztési stratégiára van szükség. Abból sohasem lesz igazán pozitív eredmény, ha egy település fejlesztését az éppen megjelenő pályázati kiírásokhoz próbálják idomítani, mondván, így lehet pénzt szerezni. A fentieket Bánki Erik ajánlotta a füredi turisztikai vállalkozók és más érintett szakemberek figyelmébe a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitó fórumán.

Elkezdődött a turistaszezon a Dráván 

A szokottnál egy hónappal korábban, ezen a héten elkezdődött a szezon a Dráván.

Szeptemberben indul a Syma központ építése 

A 4300 fős befogadóképességű Syma kongresszusi központ építése a tervezettnél később, szeptemberben kezdődhet.

Már letölthetők a vagyoni biztosítékot igazoló adatlapok 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján megjelent a felhívás az utazásszervezők és -közvetítők számára a vagyoni biztosíték 2010. május 31-i igazolási kötelezettségéről.

Ünnepi külsőségek között megnyílt a sanghaji világkiállítás 

Felejthetetlen expót ígért Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök helyi idő szerint péntek este, amikor Sanghajban díszvacsorán köszöntötte a 2010. évi világkiállítás megnyitójára érkezett magas rangú külföldi vendégeket, köztük több mint húsz állami vezetőt.

Nyár elejére megszépül a pécsi főpályaudvar 

A nyár elejére már megszépült, újra festett előcsarnok várja az utasokat a pécsi vasútállomáson.

A magyar elnökség alatt születhet meg az új uniós utazási irányelv? 

Az Európai Bizottság 2010. április 22-én a szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK irányelv felülvizsgálatával összefüggően stakeholder konferenciát szervezett Brüsszelben.

Üléseztek a nemzetközi turisztikai jogászok 

2010. április 15-18. között az Orosz Turisztikai Hivatal (Federal Agency for Tourism) és az Orosz Túraszervezők Szövetségének támogatásával került megrendezésre Moszkvában az Idegenforgalmi és Utazási Jogászok Nemzetközi Fórumának (IFTTA) 3. Európai Workshopja.

Piros ruhás lányok hetijeggyel 

Egyetlen piros ruhás lány sem tért ma haza üres kézzel a Divatcsarnoktól, miután a Sziget fesztivál szervezői által meghirdetett helyszínen megjelent első 70 hölgyet hetijeggyel, a többieket napijeggyel és vodafonos szuvenírekkel ajándékozták meg.

Ócenáriumot és esőerdőházat kapott Nyíregyháza 

Európai uniós támogatással készült el a nyíregyházi állatparkban az Ócenárium, Esőerdőház és Tarzan ösvénye, mintegy 1,6 milliárd forintból. A beruházás eredményeként Magyarorszá­gon egyedülálló látványossággal büszkélkedhet a szabolcsi megyeszék­hely. Az ünnepélyes projektzáróra pénteken került sor.

Nemzetközi városfejlesztői konferencia Budapesten 

Utcaarculat, térfunkció, városmarketing - hazai és nemzetközi városfejlesztői tapasztalatokat osztottak meg egymással az I. Nemzetközi Város-Tér Menedzsment Konferencia résztvevői Budapesten. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Budapesten is alkalmazni kellene az Európában széles körben bevált módszereket a helybéliek fejlesztési ötleteinek összegyűjtésére és hasznosítására.

Elbántak a vendéglátósokkal 

Elsősorban a vendéglátásban okozhat problémát az alkalmi munkavállalói (am) könyv eltűnése. A megkérdezett munkaügyi felügyelőségek szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a szabálytalan foglalkoztatás aránya nő.

Megnyitják a Colosseum föld alatti szintjeit  

Júliustól látogatható lesz a római Colosseumnak eddig sose látott része, megnyitják ugyanis az aréna alatti szinteket, ahol a gladiátorok és az állatok készültek a halálos küzdelemre.

Búcsúzik a Borsodi marketingigazgatója 

Két év után távozik pozíciójából a Borsodi marketingigazgatója, egyelőre nem tudni, ki váltja.

Luxusvodka szülinapra 

Prémium vodkával ünnepli 150. születésnapját a genfi Chopard luxusmárka. Különleges, földgömbbel díszített üveget készített a francia Grey Goose vodkának.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!