De India más. Valóban hihetetlen. Sokszor meghökkentő. Például az Indira Gandhi Nemzetközi Repülőtér süppedős szőnyege. A közlekedőfolyosón. Majd az áprilisi hajnali hőség, amely rögtön arcon csap, ahogy kilépsz a reptér kapuján. A hajnali forgalom és dugó Delhi útjain. Nem, tehenek már nincsenek az utakon – legalábbis a fővárosban. Amelyről senki sem tudja még megközelítőleg sem, mennyi lakosa van. Tizenöt- vagy húszmillió? Én még a harmincat is elhinném. A világ második legnépesebb országának fővárosában vagyunk elvégre. Sőt. Ha az ügyeletes bajkeverő angolok nem szítják a vallási türelmetlenséget, akkor a muszlim Pakisztánnal, Bangladessel már most a legnépesebb ország lenne a földön. No de nyugodjon meg mindenki, nem kell már sokat aludni, nélkülük is hamarosan azzá lesz.
SZÁLLODA DELHI KÖZEPÉN
Egy óra zötyögés után külvárosinak tűnő területen balra sorol a buszunk. Mintha iparterületre érkeznénk. Igaz, a repülőtéri belépőlapon már feltüntettük szállodánk nevét. „Crowne Plaza” – írtuk szép, kerek betűkkel a kérdőívre, és persze közben körbenyaltuk az ajkunkat. Indiai klónszállodát sejtettem a név mögött. De hoppá, ahogy bekanyarodunk a kis szervizútra, a Holiday Inn cégér mellett a szomszéd épületen ott virít a Crowne Plaza felirat: „ Member of IHG Group”. A semmi közepén. Szemben földek vízibivalyokkal és őket terelgető földművesekkel, csatornák láthatók, a közelben a Dzsamuna folydogál, igencsak szomjazza már a monszunt. Arrébb vasúti híd (Delhi Noida Direct Flyway), rajta modern elővárosi vonat halad.
„Námászté” – tenyerét összetartva mosolyog rád mindenki a szállodában, ami magyarul annyit jelent, hogy: „námá” – bólintás, köszöntés, „ász” – én, „té” – pedig annyit tesz, hogy te. Tehát szó szerint: „Köszöntelek.” Megkapjuk az első virágfüzérünket a nyakunkba és az első pöttyünket a homlokunkra. A hűs, kényelmes szállodai szobában aztán rákeresek a szálloda honlapjára, és a térképről kiderül, hogy földrajzilag Delhi közepén vagyunk!
Reggeli közben hemzsegnek körülöttünk a felszolgálók. Olykor egy-egy dologért többször kell szólni, mégis a határozott életpályamodell-elképzeléssel rendelkező pincérek elégedettségi lapokat töltetnek ki velünk. Természetesen mindennel elégedett vagyok, különösen új indiai felszolgáló barátom, Gupta teljesítményével.
MULTISZENZOROS ÉLMÉNYEK
Az első nap szinte ledaráljuk Delhit: Kezdjük Gandhi síremlékével, a Rádzs Gáttal, majd a Csándi Csóuk következik, a sort a Vörös Erőd, a Dzsámá Mászdzsid, az India Gate folytatja, majd Újdelhi kormányzati negyedét tekintjük meg, azaz Lutyens és Baker vízióját a modern fővárosról, vissza Ódelhibe, ahol riksázunk fél órát a bazárban. Amihez képest egy 4D-s vidámparki hullámvasútmozi maga az álomba ringató dögunalom. Majd a nap vége felé a Gurundvára Bangla Száhib, azaz egy szikh templom és ingyenkonyhájának megtekintése következik, közben részt veszünk egy szikh imádságon is. Hátravan még a Kutub Minár és végül a Lótusztemplom, naplementében. Humájun síremlékére már nincs időnk. Sajnos.
Miközben ágyba zuhanok, arra gondolok, hogy annyi utamon vajon hol ért ennyi illat, szag, bűz, szín, árnyalat, forma, hang, zaj, ének egyszerre. Mire a kérdésre válaszolnék, már csörög a telefon, ébresztő.
AGRA, AHOL A TURISTA FOTÓTÉMA
Reggeli után már Agrába zötyögünk az autópályán, amely inkább autóút. A táj nem kifejezetten változatos, három óra út után állunk meg egy pihenőnél. Folyamatosan harcolunk a gyomor- és bélfertőzés ellen: pálinkával és kólával. A hatás kettős. Egyrészt valóban elkerüljük a nemkívánatos betegségeket, másrészt komoly egészségügyi kezelést ritkán visel ilyen vidáman az ember.
Agrába kora délután érünk, bő öt óra út után. A város talán másfél milliós, utcáin sok a tehén, még több a majom és a szemét. A szállodánk itt is ötcsillagos, a Hotel Clarks Shiraz, pazar kerttel, parkkal és medencével. Nem tétlenkedünk a szobák elfoglalása után, megtámadjuk a Tádzs Mahalt. Itt várjuk be a naplementét is, a Dzsamuna folyó partján. A belföldi turisták újabb és újabb rohammal állnak körbe minket és fényképezkednek velünk. Már-már tolakodásnak hinné mindezt az ember, a helyiek őszinte mosolya, az összetett tenyér és a námászté rögtön meggyőz: ennyivel tartozunk a Tádzsnak. A világ amúgy tele van árkádiai helyekkel. De a Tádzs Mahal az egyik legkülönb mind közül. Ha semmi más látnivaló nem lenne Indiában, akkor is ezért az egyért illő lenne elzarándokolnia ide mindenkinek.
A jó hír az, hogy Agrában és környékén más nevezetességek is vannak. A Vörös Erőd, a Dzsámá Maszdzsid, az Itauad- Ud-Daulah tartogat további programokat másnapra. Még a bazárba is ellátogatunk. A szabadtéri borbély itt hétköznapi látvány. De a szabadtéri fogorvosi és orvosi rendelőn ámulunk-bámulunk. A közeli Szikándrába is elruccanunk, ahol Ákbár mogul uralkodó sírját tekintjük meg. A márványszarkofágnál a helyi őr biztatására a kupola akusztikáját is kipróbálhatjuk, Álláhu Ákbár kiáltással.
ÖTVEN FOK RADZSASZTÁNBAN
A következő nap irány Dzsajpúr. Útközben betérünk Fatehpúr Szikribe, az elhagyott fővárosba. Ahhoz képest, hogy lakatlan, árusok hadserege rohan meg minket. Egész utunkon ők bizonyultak a legkitartóbbnak. Az agresszív gyerekseregeket csak a helyi nagyúr, több környékbeli szálloda és turisztikai érdekeltség birtokosának jelenléte riasztja el. Ideig-óráig. Abban a pillanatban, amikor elbúcsúzunk tőle, megsemmisítő rohammal gázolnak át rajtunk, ránk lőcsölve csecsebecse tollakat, kőtigrist, elefántot, sálat, hűtőmágnest és egyéb létfontosságú holmikat. Közben mi is sietősre vesszük lépteinket, a várpalota vörös homokköve annyira forró, hogy csak a leterített rongyszőnyegen tudunk mezítláb közlekedni. Napon jóval ötven fok fölött van a hőmérséklet.
Dzsajpúr nagyváros, Radzsasztán fővárosa, bő hárommillió lakossal. Egyik uralkodója rózsaszínre festette épületeit, mert tanácsadói szerint ez szerencsét hoz. Meglehet, mert a város kereskedelmi és ipari központ, tehetősebbnek számít az indiai városok sorában. Persze itt is mindenütt tehén, az út közepén is, no meg rengeteg a majom, rhesus és langúr. Megtekintjük az Ámber (Borostyán?) erődöt, elefántháton kaptatunk a meredek úton fölfelé. Thaiföldön már ültem elefánton, ott a derék állat nyakánál harcoltunk az életünkért, itt oldalülésben tesszük ugyanezt. Nem sikerült eldöntenem, hol éreztem magam kevésbé rosszul. Persze nem nyafogok, a látvány mindenért kárpótol. A magasból a környező erődökre és várfalaikra is rálátni. Visszafelé megállunk még a Dzsál Mahalnál, a lakatlan palotánál. Egy tó közepén fekszik. A víz széléről bámuljuk ezt a valószerűtlen, éppen ezért jellemzően indiai csodát. Megtekintjük még a Háuvá Mahalt, a szellők palotáját és a bazárt.
Másnap a Dzsántár Mántár obszervatórium következik, a Városi Palota és a Birla templom. Este az ötcsillagos Mansingh hotel igazgatójával vacsorázunk. Szimpatikus és nyitott fiatalember, sokat mesél Indiáról, a turizmusról és az üzletről.
KANNABISZ AZ ÁROKPARTON
Reggel korán indulunk vissza Delhibe. Az út mellett a csatornapartot sűrűn benőtte a gyom. Jellegzetes, többujjas hegyes leveleit látva jelzem utastársaimnak, hogy ha megállnánk és felgyújtanánk az árokpartot, hamar üdvözült mosollyal bámulnánk ki a fejünkből. Mert Cannabis indica, azaz indiai kender tenyészik itt mindenfelé. Néhány utastársam megengedő mosolyán látszik, nemcsak elképzelték, hanem hirtelen át is élték a pillanatot.
Vagy órányi út után egy tanyánál fékez a buszunk. Megnézzük a helyiek életét. Sokgenerációs család él együtt, fiatalok, öregek, a háziállatokkal és a fiúk büszkeségével, egy Suzuki motorral. Mexikótól Kenyáig, Perutól Marokkón át Kínáig sokszor vettem részt ilyen látogatáson. Nem szívesen tolakodom a többiekkel, hiszen tudom, ha a házamnál megállna egy turistabusz, nem valószínű, hogy beengedném az utasait. Hitvány érv erre, hogy ezért pénzt adunk és segítünk vele. A pénzzel talán igen, de a bámészkodással nem. Az idős néni még zavartan takarja el kendőjével arcát, közben egyértelmű, hogy cifrákat dünnyög is magában. De hirtelen a fagyi visszanyal, az egyik lakrészből egy fiú jön ki, kamerával a kezében. A háziak filmeznek minket! Olyan ez, mint egy ördögűző jelenet, az ellentámadás nem marad hatástalan, gyorsan mindenki kikapcsolja készülékét, námászté, és már zötyögünk is tovább, Delhi felé. Delhi elővárosán, Gurgaon Cityn haladunk át. Gurgaon India egyik fő kapcsolata a globális világgal. Mindenütt irodaházak, az utóbbi években épültek. Homlokzatukon világcégek feliratai. Míg másutt, főleg Delhi déli részén láthatók félbemaradt 20-30 emeletes magasház-építkezések..
KÍGYÓBŰVÖLŐ A BENETTON-ÜZLET ELŐTT
Delhiben pedig a közlekedés. Pontosabban a dudálás. Indiában is, mint a fejlődő világban mindenütt, a jármű legfontosabb alkatrészei a duda, a sziréna és a kürt. Kora délután kapunk ízelítőt ebből a posztmodern, fúvósokra írt zeneműből. Majd végre begördülünk a Le Meridien szálloda elé. Jobbra-balra katonák, szállodánk átriumos szintjein is látszik, hogy a bő húszemeletes épületben mindenütt ott vannak. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy nem miattunk. A valódi ok: Narendra Modi miniszterelnök a szomszéd épületben tartózkodik! A miniszterelnök egyébként rendkívül népszerű, bárkivel beszéltem, csak áradozott róla. Talán Mahatma Gandhi óta nem volt ennyire szeretett vezetője Indiának. Habár a szálloda tízemeletnyi magasságban lévő medencéje hívogat, mégis inkább a központba tartunk, tuktukkal. A Connaught Place és a londoni Connaught Square között az a közös, hogy mindkettőt angolok tervezték. De itt, Delhiben az egykori elegánsnak szánt bevásárlóközpontokban ismét megtaláljuk a hihetetlen Indiát: az út egyik oldalán Benetton-, Ralph Laurent-, Starbucks-üzletek, a másikon szemét, trágya, kéregető leprás bácsi, végtusájukat élő kóbor kutyák, kígyóbűvölők, tuktukok és autók kavalkádja. Idős úr lép hozzám, és tökéletes angolsággal hívja fel a figyelmem, hogy a B pavilon környékén sok a zsebes, vigyázzunk. „Námászté” – köszönöm meg kedvességét, mire megkérdezi, honnan jöttünk. „Á, Magyarország! Csehszlovákia és Jugoszlávia között!” – vágja rá precízen, egy néhány évtizeddel ezelőtt kiadott Atlasz tanúsága szerint.
INDIA, A HÓDÍTÓK MEGHÓDÍTÓJA
Este a Zaha Hadid tervei alapján felújított szállodában az Aamantaran utazási iroda tulajdonosával és a legnagyobb indiai turisztikai portál főszerkesztőjével vacsorázunk. Még egy picit aludhatunk is. Mindarra, amit láttunk és átéltünk. India erősíti a szabályt, hogy az építészet jeleníti meg legplasztikusabban egy ország kultúráját, történelmét, ízét, hangulatát. Ezt a vidéket sokan akarták meghódítani, kezdve az árjákkal, a pártusokkal, Nagy Sándorékkal, a kusánokkal, a heftalita hunokkal, a baktriaiakkal, különféle türk népeken, a mogulokon át az angolokig. Több-kevesebb sikerrel. Szinte mindegyik büszke indiaivá is vált közben. Mert megtanulta tisztelni, szeretni Indiát. Így lett a mogulok építészete is kőbe faragott költészet, Sáhdzsáhán Tádzs Mahalja pedig a mindenségnek megénekelt szerelmes vers. Ennek az írásnak keretei szűkösek ahhoz, hogy érdemben elemezzem az így létrejött építészeti csodát. De a nyugati hódítók, az angolok Újdelhije, a két pojáca, Lutyens és Baker víziója a modern fővárosról nem más, mint karikatúra. A britek nagy kegyesen új fővárost építettek az indiaiaknak, indiai adópénzen, elképesztő giccsben, pazarló méretekben. Mindez persze sosem szólt Indiáról. Sokkal inkább Nagy-Britanniáról és úgy általában a beképzelt, lelketlen Nyugatról. Hajnalban indulunk oda vissza, pontosabban valahol annak a szélére, isztambuli átszállással.
Álávidá, India!
Köszönet Czibulka Zoltánnak és Shri Malaj Mishra úrnak, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövetének, valamint az Aamantaran Travel vezetőjének és tulajdonosának, Mr. Deepak Bhatnagarnak.
