Az egymásrautaltságban is szomszédos települések fejlődésének motorja a szanki polgármester, Patkós Zsolt, aki 13 éves regnálása alatt olyan helyi értékeket emelt a falulakók tudatába, amelyekre nemcsak pályázni lehet, hanem egy turisztikai desztinációt is építeni.
Méhek, határok nélkül
Vonzó Meggy és mézfesztiválokat szerveztek, és az Ízek házába telepítették az országban egyedül itt létező kézműves konyakmeggy készítőket. Aki a kóstolás után még édesre vágyik, az mézet pergethet a Csontos méhészet tulajdonosával.
Az önkormányzatnál abból indultak ki, hogy a méhek nem ismerik az országhatárokat - ebből lett a tudatos jövőépítés egyik kockája, a szerbekkel közös kulturális örökségvédelem. Nem egy tetszetős plakáton, hanem az Ízek háza udvarán.
Ottjártunk előtt két nappal adták át az ópusztaszerivel vetekedhető Kiskun emlékhelyet, amit 350 millió forintos uniós pályázati forrás segített megvalósulni. Nem az olcsó magyarkodás emlékműve lett, hanem a helybeliek történeti kapaszkodója az értékvesztett világban. És, nem mellékesen, XXI. századi, interaktív turisztikai célpont is.
Munkaerőprobléma? Elszállt árak? Mi lehet az?
A térség legerősebb vonzereje a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy-és Élményfürdő, amelynek kempingjében reggelente kedélyesen köszöntik egymást az ismeretlen vendégek, és amelynek Termál Bisztrójában nincs nyoma sem a vendéglátók égető munkaerőhiányának, sem az elszállt áraknak. A személyzet kedves, a reggeli ételek ízesek és frissek, követendő például szolgálhatnának sok szálloda átlagos és fantáziátlan kínálatának.
Ugyanez igaz a Lópofa csárda ételválasztékára is. Itt jól tudják, milyen kényes az egyensúly a klasszikus csárdaétel és a mai vendég kényes ízlése között - köszönhetően az egymásra megkülönböztethetelenül hasonlító Pellikán ikreknek. Zsolt a csárdát vezeti, László pedig a saját birtokán örömborászkodik. Aki meg akarja kóstolni a pincéjében kortyolható, vagy szinte harapható kövidinkáját, annak ráadásként családi vendéglátás is jár. A konyhában a kislányaival együtt sürgő-forgó feleséggel, aki maga pácolja mustárban és borsban a bélszínt, hogy ízletes carpaccio kerüljön az előételek közé, és olyan húsokat, lecsós csuszát süt a kemencében, hogy az ember nem akar innét hazamenni.
Egyszerűen nagyszerű
Ez az érzés különben akkor teljesedett ki, amikor a kiskunmajsai Levendula fesztiválon, a Lópofa csárda udvarán Hatvani Mária szavára elnémult a helyi tamburzenekar. Azt mesélte el, hogy azért tanult meg 50 éves korában kenyeret sütni, mert ezzel szeretné megőrizni az édesanyja emlékét. És hogy nem nagy dolog, csak liszt, víz, só és kovász, mindenkinek megtanítja, aki kéri. Elég volt egy falatnyi kóstoló a langyos kenyérből, hogy elhiggyük neki: mindig a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek.
Fotók: Tari Róbert
