Európában sokakat érinthet az étolajválság

Az amúgy is emelkedő élelmiszerárak mellett a háború, és ezzel az ukrán export leállása miatt tovább drágul a napraforgóolaj, sőt, egyre több helyen nem is mindig lehet kapni, számmol be a nem éppen örömteli hírről az euronews.com tudósítása.

Mint hírükben szerepel, a drágulás nem csak a háztartásokat sújtja, hanem az élelemiszeriparban és a vendéglátásban dolgozókat is. Egy isztanbuli gyorsétterem néhány hónapig bírta, hogy nem építette be áraiba a sütéshez használt olaj drágulását, azonban idővel kénytelenek voltak ők is árat emelni.

"Most először látunk vásárlókat, akik hátat fordítanak, amikor meglátják vagy meghallják az árakat. A korábbi években is volt már drágulás, akkor semmit sem mondtak. De ezúttal hátat fordítanak. A vásárlók ezt nem engedhetik meg maguknak," panaszkodott a hírcsatornának az étterem dolgozója.

 

Az AP amerikai hírügynökség szerint a világ napraforgóolaj-termelésének majdnem felét Ukrajna, és csaknem negyedét Oroszország biztosítja, más források szerint kisebb arányról van szó, de mindenképp jelentős. Az ukrán napraforgóolaj felét az Európai Unió vásárolja fel. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a növényi olaj ára februárban rekordmagasságot ért el, majd márciusban még tovább emelkedett.

"Az étolaj helyzete arányos a világ általános élelmiszerhelyzetével. Az árak nagymértékben emelkedtek az elmúlt egy évben, egyes növényi olajok esetében akár 40%-kal is. A napraforgóolajhoz pedig még drágán sem feltétlenül lehet hozzájutni az ukrajnai háború miatt. Fontos megjegyezni, hogy ezek tendenciák már a háború kitörése előtt is megvoltak, de a fegyveres konfliktus sokat rontott a helyzeten," magyarázta a Gro Intelligence amerikai vállalat egyik kutatási vezetője, Steve Mathews.

A szakemberek szerint Magyarországon is számítani kell arra, hogy a következő hónapokban sok élelmiszer ára tovább drágul.

 

Forrás: Euronews


Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.