A kormány elhappolta a Sofitelt a Starwood elől

Egy tavaly karácsonykor, sebtében hozott kormányrendelet elővásárlási jogot biztosított az államnak a világörökségi területeken lévő ingatlanoknál, és ezzel belenyúlt a kormány egy budapesti szálloda adás-vételébe - írja a G7 portál.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A rendelet értelmében, ha valakinek ingatlanja van világörökségi a területeken, és el akarja adni, jeleznie kell ezt az államnak, aminek nyolc napja van eldönteni, akar-e élni az elővásárlással. Több mint ötven ingatlan esetében élhet az állam elővásárlási jogával, így kerülhet állami tulajdonba a Malév egykori budapesti székháza is a Széchenyi téren, a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel mögött, amit a francia Accor-hotellánc üzemeltet.

Tavaly év végén derült ki, hogy a franciák egy amerikai befektetési alapnak szeretnék eladni a hotelt, még az Európai Bizottságnak is áldását kellett kérni az adás-vételhez, amit a brüsszeli testület idén január 4-én meg is adott.

"Az Orbis Hotel Group, Kelet-Európa vezető szálloda-üzemeltetője, aláírta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelre vonatkozó eladási szerződést a Starwood Capital Group-pal és lefektette az üzemeltetés feltételeit. A „Sofitel” márkanév alatt továbbra is az Orbis üzemeltet egy hosszútávú menedzsment szerződés keretében, melynek kezdeti periódusa 30 év. A megállapodás részeként a Sofitel Budapest Chain Bridge egy igen jelentős felújításon fog átesni, a Sofitel márkára jellemző modern luxus terek kialakitásával. A szálloda teljes eladási ára körülbelül 75 millió eurót tett ki" - írtuk a turizmusonline.hu-n még tavaly novemberben.

A G7 úgy tudja, a vevő, a Starwood Capital Group az egykori Malév-székházat is kinézte magának, mert a szálloda csak ebben az irányban bővíthető. Hivatalosan egy projektcég, a SOF-11 SB Topco Kft. vette volna meg a székházat, a cég ügyvezetője Nicholas Mark Chadwick, aki a Starwood Capital Group menedzsere is egyben. Be is került a tulajdoni lapra a SOF-11 vásárlási szándéka, de a kormányrendelet miatt ezt törölték, és az állam elővásárlási joga került a helyére - írta a G7.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter idén január 18-án jelezte, hogy az állam élni fog az elővásárlási jogával és 8,2 millió euróért, azaz több mint 2,5 milliárd forintért megveszi az ingatlant, ami az Atrium Estate Kft., az ingatlan üzemeltetésére alakult projektcég tulajdonában van, 675 millió forintos áron számontartva. Az Atrium 2015-ben vette meg az ingatlant, a cégnek 50 százalékban az MTVA volt vezérigazgató-helyettese, Závodszky Zoltán tulajdona, míg a cég másik felének tulajdonosa egy hongkongi vállalat, a Synergonomy Holding Ltd. A hongkongi cégadatbázis szerint a cég végső tulajdonosa egy belize-i offshore cég, a Matador SA.

Tehát ha az állam megveszi az ingatlant, akkor egy kormányközeli üzletember és egy offshore cég számlájára kerül a pénz. Az Accor magyar leánycége megerősítette, hogy az Accor értékesítené a Sofitel épületét az amerikai befektetőnek. A tranzakciótól nem álltak el, de az ügylet határidejét június 1-ig tolták ki.

(Index/Turizmus Online)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.