A lovakat 8-kor aludni küldik, ugye?

Szakadó hóesés ide, csúszós utak oda, és a távolság sem kevés Budapest-Sümeg között, mégis percnyi pontossággal kezdték az előadásokat a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) 34. közgyűlésén, amelyet ez alkalommal a sümegi négycsillagos Hotel Kapitány Wellness-ben tartottak. Csak másnap, a búcsúzás pillanataiban derült ki, miért…

Közel száz szálloda regisztrált a kétnapos programra, az egybegyűlteket a szokásoknak megfelelően először a házigazda, Papp Imre várkapitány és Sümeg polgármestere, Rátosi Ferenc köszöntötte, majd és Horváth Endre, a ágazatért felelős helyettes államtitkár számolt be többek közt az Új Széchenyi Terv részleteiről.

Elnöki értékelés: a gördülő lobbi anyagról

Az elnöki beszámoló során dr. Erdei János az aktuális helyzetet értékelte. Amely röviden szólva továbbra sem rózsás, majd szó volt arról, hogy mi valósult meg abból az emlékezetes lobbianyagból, amellyel az új elnök kezdte meg munkáját, amikor átvette a stafétabotot Kopócsy Andreától. Bár az üdülési csekk nem lett a kéréseknek megfelelően adómentes, azonban 25 százalék helyett 19,04 százalékon adózik jövőre – és ez serkentő hatású lehet. Kiemelte még a Széchenyi Pihenő Kártya szerepét, amely csak akkor adózhat 16 százalékon, ha kereskedelmi szálláshelyet igénybe vesznek vele – ez szintén a vendégforgalom szempontjából ösztönző lehet.

2011: a Hotelstars éve

Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója többek közt megjegyezte, hogy december 14-én tárja a szakma elé cége végleges jövő évi marketingtervét, stratégiáját, addig tehát az összes részlet terén még türelmet kér. Azonban a 2011-es fókuszpontokat már elárulta: ez a turisztikai országmárka, a márkakoncepció és a sales lesz.

Majd a Hotelstars Union előkészítéséről, jelenlegi állásáról tartott nagyon érdekes előadást Kovács István, a Szövetség titkára, amelynek végén az első Hotelstars Union minősítéseket is átadta. Elsőként a Danubius Hotel Astoria négy csillagjáról szóló igazoló táblát, majd az Ibis Aero 3 csillagját, utána a Kolping Hotel Spa & Resort is megkapta a 4 csillagos minősítést, végül a Hunguest Hotel Pelion képviseletében – akárcsak a többi esetben - az igazgatónak a négy csillag superiort igazoló táblát.

Legjobb percek: új belépők bemutatkozása

A találkozó legvidámabb perceit a belépő új tagok – szállodások és más cégek – bemutatkozása jelentette. „Nálunk nincsenek golyóálló üvegek, ámde van minden szobában laptop és internet”, „Aki hozzánk jön, halfürdőben vehet részt”, „Szállodánk része a Velencei-tó is” – és ehhez hasonló bemutatkozó szövegeket hallhatott a nagyérdemű. Majd megválasztották az Év Szállodását: a három jelölt közül idén Harmati László, a Hotel Eger & Park és a Hotel Narád tulajdonos/ügyvezetője lett. A következő napi előadások a hóhelyzet jegyében teltek, jobban mondva maradtak el. Viszont fény derült az elnök záróbeszédében arra, miért volt előző nap percre pontos a kezdés: ugyanis fergeteges történelmi lovasbemutatót tartottak a sümegi házigazdák (maga a ház kapitánya is egyik főszereplőként vágtatott), és a lovaknak este legkésőbb 8-kor aludniuk kell, emiatt nem csúszhattak az esti programmal.

A 001-es jelentkező

Pokorádi Sándor (Hunguest Hotel Pelion) elsőként jelentkezett a Hotelstars Union megmérettetésre, amikor megjelent a felhívás: „Mert objektív ez a minősítés, és fontos, hogy külső szakértő is megerősítse azt, ami a szállodás célja: a kiváló szolgáltatás.” Egyébként négycsillagos házában már a nyitás pillanatában elhatározta, célja a superior minősítés – ezt most elsőként kapták meg a magyarországi szállodák közül.

Eddig félreállt, most nyert

Háromszor döntött úgy, hogy inkább a fiatalabb korosztály közül kerüljön ki az Év Szállodása cím viselője, most azonban vállalta a megmérettetést, és nyert: Harmati László (Hotel Eger & Park, Hotel Narád). Arra kérdésre, hogy most miért nem állt félre, a következőt felelte: „Az én régiómból, az északi területről még soha nem nyert senki, Budapest mindig elvitte ezeket a díjakat. Ez a díj egyben azt is jelzi, hogy jó úton járunk mifelénk Egerben, és a Mátra vidékén – amilyen beruházásokat idén átadtunk, az a jövő nemzedéke és az azután következő is élvezheti.” (Vendég & Hotel Online)


Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.