A Zalakaros frekventált részén épülő több mint 14 ezer négyzetméteres szállodában összesen 130 apartman áll majd a vendégek rendelkezésére. Az épülő ingatlan hatszintes lesz, a pinceszinten 112 gépkocsi befogadására alkalmas parkolót létesít a beruházó. A földszinten 11 apartman valamint wellnessrészleg kap helyet, amelyben élményfürdő (15m2-es medencével), két jakuzzi, szauna, csobbanó medence és gőzkamra várja a vendégeket. Szintén a szálloda földszintjén vehetik igénybe a vendégek a fitnesztermet, éttermet, kávézót, élelmiszerboltot és a bárt. Az épület kialakításánál kiemelt figyelmet kapnak a mozgáskorlátozottak, a hotelben három lift működik majd. Az első, második és harmadik emelet mindegyikén 36, a negyedik emeleten 11 apartmant alakítanak ki. A szálloda vendégei kétféle apartmantípusból választhatnak: az egyik két külön bejáratú, illetve egybenyitható szobából áll, előtérrel, fürdőszobával, főzőpulttal összesen 47,3 négyzetméteren, a másik típus 34,9 négyzetméteres egyszobás, fürdőszobás, előteres apartman lesz. Speciálisan a szálloda részére készült orvos-szakmai program alapján egy prevenciós-rehabilitációs központ is létesül az apartmanszállodában, bárki számára igénybe vehető különleges egészségügyi szolgáltatásokkal.
Apartman-szálloda nyílik Zalakaroson
A tervek szerint legkésőbb 2010 januárjában nyitja meg kapuit Zalakaroson a Cívis-Ber Zrt. apartman-szállodája, a négycsillagos Hotel Belvedere.

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca
Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.

Változás a nemzetközi szállodaláncnál
Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE
A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján
2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel
A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére
A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus
350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak
A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts
Az IHG portfóliója Lengyelországban meghaladja a 30 működő és fejlesztés alatt álló szállodát.

Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója
A Hazai Provence butikhotel és a 84 Bisztró a magyar cégcsoporthoz került.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.