Aranyárban a lengyel szállodaárak

(MTI) - Akárcsak Ukrajnában, a társrendező Lengyelországban is elszálltak a szállodai szobák árai a júniusi labdarúgó Eb idejére. Ugyanakkor a súlyos szállodaszoba-hiányra tekintettel Ukrajna üdülőket és egyetemi kollégiumokat is át akar alakítani a szurkolók fogadására.

Gdanskban egy nagy francia szállodalánc középkategóriájú hoteljében júniusra napi 276 euróra emelkedett a szoba ára az áltagos hétköznapra történt foglalás 58-75 eurójával szemben.

Varsóban egy háromcsillagos szálloda szobaára a novemberi 74 euróról júniusra 186 euróra emelkedett a foglalásokra szakosodott portálok szerint.

A legtöbb felső kategóriájú létesítménybe nem lehet szobát foglalni, mert az európai szövetségnek (UEFA) vagy a résztvevő csapatoknak tartják fent, így az áraikat még nem tették közzé.

A Gazeta Wyborcza című napilap szerint a luxushotelekben tízszeresére nőttek az árak.
"Ha a szállodások túlzásba viszik az áraikat, könnyen üresen maradhatnak a szobáik. jelentette ki Jan Korsak, a Lengyel Idegenforgalmi Kamara elnöke, hozzátéve, hogy: - A helyzet világosabb lesz a pénteki, kijevi sorsolás után".
Korsak szerint Lengyelország teljesíti az UEFA által az elszállásolás terén megszabott feltételeket, főként a felső kategóriájú létesítmények területén.

Kétszáz nappal az Euro-2012, a lengyel-ukrán közös futball-Eb előtt a súlyos szállodaszoba-hiányra tekintettel Ukrajna üdülőket és egyetemi kollégiumokat is át akar alakítani a szurkolók fogadására.

A kontinentális szövetség, az UEFA közel 18 200 szoba biztosítását kérte a négy városban – Kijevben, Lembergben (Lviv), Donyeckben és Harkivban –, de októberben mindössze 12 400 állt rendelkezésre. További 1900 rövidesen készen áll - közölte a helyi szervezőbizottság.
A helyzet Donyeckben, a kelet-ukrajnai nagy iparvárosban a legkritikusabb: októberben 2700 szállodai szoba volt fogadókész állapotban a hivatalos küldöttek számára, holott az UEFA 5500-nak a biztosítását kérte.
Valószínűleg charterjáratokat kell szervezni Kijevből vagy a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkból azok számára, akik meg akarják nézni a donyecki meccseket – ismerte be Markijan Lubkivszkij, az ukrán szervezőbizottság elnöke.
Eddig semmilyen részletes információt nem adott Ukrajna, amely Lengyelországgal közösen szervezi a június 8-tól július 1-ig tartó Európa-bajnokságot. Az Ukrajnába ellátogatni szándékozó focikedvelők számára a szálláshelyzet homályos, ha ugyan nem aggasztó, holott egymillió szurkoló érkezhet a három héten át tartó versengés idejére.
    A TUI Travel utazásszervező ukrajnai szervezete, amely a nagy szállodák szobáinak többségét lefoglalta az Eb-re, várhatóan a pénteki sorsolás után teszi közzé az ajánlatait. Andrij Sztavenko, a cég egyik vezetője szerint a hét végén külön erre a célra létrehozott szállodafoglalási portálon teszik közzé az ajánlatokat. A TUI Travel egyik, nevének elhallgatását kérő alkalmazottja viszont azt közölte, hogy a cég általi szállodafoglalások nagy része az UEFA szükségleteit elégíti ki, a "turisták számára gyakorlatilag nincsen hely".
    A szállásmizéria miatt az árak az egekig szöktek: a városközpontban lévő egyes ifjúsági szállások napi mintegy 150 eurót kérnek egy hálóteremben lévő ágyért, míg a bérelhető garzonlakások ára elérheti az éjszakánkénti 750 eurót is, egy olyan volt szovjetköztársaságban, ahol a havi átlagfizetés alig haladja meg a havi 200 dollárt.
A négy városban a kis szállodák árai várhatóan megduplázódnak, de lehet, hogy megháromszorozódnak az Eb idejére a szokásos árakhoz képest.
"2012 elején közöljük az árainkat, amelyek az első becslések szerint minimum a háromszorosára emelkednek" – közölte egy kijevi ingatlanügynökség, amely jelenleg a városközpontban mintegy 75 eurós áron kínál garzonlakásokat.
"Valóságos hisztéria van, az emberek vagyont akarnak keresni" – panaszolta Irina Budinszka, egy harkivi utazási iroda főnöke, aki szerint egyes ingatlanügynökségek hatszorosára akarják emelni az áraikat.
Az Eb ukrán szervezőbizottsága mindezek ellenére magabiztosnak látszik. "A szurkolók általában nem túl igényesek, úgy gondoljuk, hogy 1-3 csillagos szállodákban helyezzük el őket" – mondta Lubkivszkij, aki szerint a négy város környékén lévő üdülőket és az egyetemi kollégiumokat is átalakítják az Európa-bajnokság idejére. (forrás: MTI, Telesport)


Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.