A műemlék épületet több szakaszban újították fel, legutóbb 2008-ban a lebontott hátsó épületszárny helyén alakítottak ki 33 új szobát. A mostani átalakítás és bővítés költsége elérte a félmilliárd forintot, melyből 190 milliót pályázaton nyert a Gasztro-Kristály Zrt. - mondta el Somogyi Gabriella projektmenedzser. A Hotel Kristály Magyarország legrégebben szállodaként működő épülete, 1772-ben emelték Fellner Jakab tervei alapján. A hotel 23 embernek biztosít munkát. Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelő szolgáltatások fejlesztésére az elmúlt időszakban a Közép-dunántúli régióban 2.071 milliárd forint uniós forrást nyert el 10 gazdasági társaság. Ebből Komárom-Esztergom megyében három társaság található, amelyek összesen 734 millió forint támogatással valósíthatják meg tervezett beruházásaikat - tájékoztatott közleményében a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. (forrás: MTI)
Befejeződött a tatai Hotel Kristály rekonstrukciója
Befejeződött a tatai Hotel Kristály rekonstrukciójának utolsó üteme. Az épületben az üzleti vendégek igényeinek kielégítésére nyolc új szobát, bárt és wellness részleget alakítottak ki, továbbá pihenőkertté építették át a belső udvart - mondta a felújított létesítmény pénteki avatásán a tulajdonos Gasztro-Kristály Zrt. projektmenedzsere.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Felmérés az európai szállodapiacról
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?