A fürdővel együtt nyílik a Ramada Plaza Aquaworld Budapest is, a négycsillagos superior besorolású legújabb szállodában 261 szobát, 48 apartmant, egy 550 személyes konferenciatermet, valamint egy ezerfős konferenciarészleget alakítanak ki. Ez utóbbiban tartották az ünnepség tájékoztatóját, ahol többek közt elhangzott, hogy a fürdőkomplexumban igazi fedett szörfmedencét is építenek a 14 másféle medence mellett. A szálloda vendégeinek a komplexum látogatása ingyenes lesz, de emellett a fővárosból, vagy távolabbról érkező fizető vendégeket is várják a mega-vízivilágban. Kelecsényi Ágnes, a komplexum marketing- és értékesítési igazgatója a prezentáció végén bemutatta a készülőfélben lévő ház jelenlegi vezetőségét: Pfandler Katalint, a beruházó cég (Interstate Holding) elnök-vezérigazgatónőjét, Szomjas Pétert, a komplexum vezetőjét, aki korábban Visegrádon tevékenykedett, Teleki Tamás bankett- és étteremigazgatót, az angol nevű, ám magyar származású Leslie Ringwaldot, ő a szálloda igazgatói posztját látja el.
Bokréta került a mega-vízivilág tetejére
Elkészült a legfelső szint, így a hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepséget tartottak február 20-án, Újpest külterületén, ahol Közép-Európa legnagyobb élményfürdője épül, amelyet a tervek szerint még idén októberben adnak át.

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca
Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.

Változás a nemzetközi szállodaláncnál
Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE
A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján
2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel
A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére
A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus
350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak
A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts
Az IHG portfóliója Lengyelországban meghaladja a 30 működő és fejlesztés alatt álló szállodát.

Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója
A Hazai Provence butikhotel és a 84 Bisztró a magyar cégcsoporthoz került.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.