Az előző év azonos időszakához képest 10,7 százalékkal 73,2 százalékra csökkent a kihasználtság, a revPAR pedig 15,7 százalékkal 74 euróra. Az összehasonlításhoz érdemes tudni, hogy az elmúlt három évben folyamatosan 80 százalék fölött volt a kihasználtság. Szeptemberre a trend folytatódását várják. Az Európa Bajnokság idején, júniusban 47,7 százalékkal nőtt a revPAR és elérte a 159,29 eurót, de azután újra visszaesett. A látogatók száma augusztusban nem csökkent ugyan az előző évihez képest, de a hotelekben megszállóké igen. A legnagyobb veszteséget a négy- és ötcsillagos szállodák szenvedték el. A ok egyértelműen az amerikai vendégek elmaradása a gyenge dollár miatt. Idén 14,9 százalékkal kevesebb amerikai vendég látogatta meg Bécset, mint tavaly. Az ágyak száma 2015-re az előrejelzések szerint a jelenlegi 49 ezerről 63 ezerre nő. Ahhoz, hogy az új helyek ne a régiektől vegyenek el vendégeket, 2015-ben a vendégéjszakák száma el kellene hogy érje a 14 milliót, amihez évi 3,6 százalékos növekedés lenne szükséges. Ennek a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs sok realitása. (www.gast.at)
Erős visszaesés a bécsi szállodáknál
A Deloitte Österreichs egyik aktuális tanulmánya szerint romlottak a hotelágazat eredményei. Augusztusban a kihasználtság és a revPAR (egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel) is visszaesett.

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók
A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások
Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc
A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt
Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában
Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus
Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában
A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében
Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben
Somlyai Zoltán ismertette a legfrissebb adatokat, információkat a budapesti régióülésen.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.