Ez az MSZÉSZ Közgyűlés más volt, mint eddig

Először is úgy érezhette magát mindenki, mintha április 27-e lenne - hiszen eredetileg akkorra hirdették meg a hazai szállodások legfőbb szakmai rendezvényét, azonban az ismert körülmények miatt később tartották meg, most, nyár derekán. Aztán volt még sok egyéb is.

Mindjárt azzal kezdődött, hogy aki előre regisztrált a részvétel miatt - 260-an voltunk ekképp -, választhatott, hogy a nevével ellátott badge tartója zöld, sárga vagy piros színben pompázzon-e? No nem a különféle országbesorolás okán, hanem aki zöldet kért, vele lehetett puszizni, pacsizni, aki sárgát, ő már némi távolságot tartott másoktól, a piros szalagosok pedig senki közelébe nem merészkedtek.

Panaszáradat - csúcsév helyett

És találkozáskor, a gyülekezés idején, a szokásos közös kávézgatás közben mást sem lehetett innen-onnan hallani, csak azt, hány ház maradt zárva Budapesten a covid okán, az a néhány, amelyik nyitva tart, örül, ha néha-néha fél házzal üzemel, külföldről érkező vendéget szinte lasszóval sem lehet fogni a fővárosban. Ki hogyan próbálja - bértámogatás segítségével, csökkentett munkaidővel, szabadságolásokkal, csökkentett munkabérrel stb - megtartani az alkalmazottakat. És persze a latolgatás: ez vajon meddig sikerül?

"Majd jövőre lesz nagy öröm, ha végre érkezik a vendég", summázta a helyzetet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, Flesch Tamás, aki szintén hasonló cipőben jár, mint kollégái, hiszen vállalkozása több budapesti házat is üzemeltet(ne).

Az is elhangzott két korty fekete közben, hogy a szállodák tulajdonosainak türelme is véges, hiszen annyi negatív hír érkezik nap mint nap, nehéz így bárkiben is tartani a lelket, az értékesítő kollégákról nem is beszélve, akiknek szintén nem motiváló a sok-sok turistamentes hír, ilyen-olyan újabb korlátozás bejelentése, amelyekre nap mint nap van példa.

A szállodásokat kiszolgáló beszállítóknál sem jobb a helyzet. Beszéltünk olyan szolgáltatóval, aki az elmúlt hónapokban nulla megkereséssel "dicsekedhet", de olyat is hallottunk, akinek bár volt megrendelése, azt becsülettel teljesítette is, csak éppen az érte küldött számla rendezése várat még magára.

Elnöki beszámoló - itt sem fedezhettük fel az Örömóda taktusait

A főváros képviseletében Gy. Németh Erzsébet, turizmusért felelős polgármester-helyettes köszöntötte a szállodás szakma megjelent képviselőit, majd a házigazdák nevében a július 2-án újra megnyíló Ensana Thermal Hotel Margitsziget igazgatója, Mácsai Péter idézte fel a ház átépítését követő megnyitó ünnepség vidám perceit, így is próbálva lelket önteni a szakmai közönségbe.

Flesch Tamás elnöki beszámolója következett. Aki azonnal előrevetítette, ezúttal nem lesznek frenetikus bejelentések, sem elképesztő sikerszámok és csúcsokról zengedező dicshimnuszok sem, csak a valóság, meg jó pár ehhez kapcsolódó ötlet, javaslat. Valamint azt is megjegyezte, hogy bár elment a meghívás, azonban nem jött senki a szállodások közgyűlésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) képviseletében. Így a legnagyobb hazai állami turisztikai szakmai szervezet nem hozott számokat, adatokat, információkat, biztató szavakat a szakmának.

Maradt tehát az NTAK helyett a KSH némi késéssel érkező adatsora, valamint a januártól-májusig terjedő statisztikája - aminél már kicsit tovább tartunk így július végén nyár derekán. Amiből azért egyértelműen az kiderült, hogy a januári adatokat látva akkor még úgy tűnt, olyan csúcsév lesz Magyarországon a turizmus tekintetében, amilyet még nem látott a világ, azonban a covid minden álmot felülírt, és olyan drasztikus visszaesést produkált, amiből még nem tért magához most sem a szakma, és nem is fog még egy jó ideig.

Nem titok, hogy Budapesten van a legnagyobb probléma, itt mind foglaltság, mind átlagár tekintetében, közép-európai viszonylatban is hátul kullogunk (Bécs, Prága, Pozsony és Varsó után), azonban némi fényt jelent az alagút végén, ha majd visszatérünk a való világba, és ismét érkezhet a vendég, akkor az új áfa alkalmazásával már akár az előkelő második, vagy akár az első helyet is megszerezhetjük - Bécs mellett.

NTAK most nincs, van helyette MSZÉSZ felmérés

178-an töltötték ki az MSZÉSZ által a tagságnak kiküldött kérdőíveket, ebből fehéren-feketén kiderült, hogy a belföldi turizmus kezd magához térni (a Balaton mellett van rá példa, ahol a töltöttség csúcsokat döntöget), vagyis a vidék túl fogja élni a válságot, fogalmazott az elnök, Budapesttel idén már jóval nehezebb a helyzet.

Aktualitásokról is szó esett. Arról például, hogy rendezvények esetén nincs korlátozás (közben a folyosón itt-ott már ismét korlátozások bevezetését rebesgették jól értesültek), valamint azt is megjegyezte Flesch, hogy maszkot a vendégek esetében a legritkább esetben látni, és a vendéglátóktól sem várják ezt el a hozzájuk érkezők. Karantén kérdésben, fertőzés firtatása kapcsán pedig megjegyezte az elnök, hogy a szállodásnak nem dolga, kötelessége vizsgálni a vendégét, hogy beteg-e, ez mindenkinek szabad belátása, hogy miképp érzi magát, és hogy bejelentkezik-e valóban az előre lefoglalt szobába, vagy inkább otthon marad.

Munkaerőmegtartási kérdések kapcsán kiemelte a segítő intézkedéseket - járulékkedvezmények, csökkentett munkaidős bértámogatás, bértámogatás új munkavállalóra, hitelmoratórium év végéig -, valamint a forgalomélénkítést segítő eszközök is szóba kerültek.

Hotelstars, airbnb, pályázatok

A szálláshelyminősítések kapcsán elhangzott, hogy eddig 150 szállodát és több mint 170 panziót minősítettek, a rövid távú lakáskiadás kapcsán pedig az elnök megjegyezte, a szállodások sosem azért harcoltak, hogy megszűnjön az airbnb, csupán azért lobbiztak, hogy ez a szálláskiadási lehetőség is kellő módon szabályozva legyen.

A Hotelstars kapcsán Flesch még azt mondta, hogy a jelenlegi 54 százalékos arány jövőre - ha kötelező érvényű lesz a minősítés -, nyilván felfut majd 100 százalékra, és arra is figyelmeztette a közönséget, hogy 2021-re új kritériumrendszert dolgoznak ki - ez alapján lehet majd megszerezni a minősítéseket.

Indul idén ismét a Zöld szálloda pályázat, ahogy jó pár MSZÉSZ rendezvény is: az online séfképzés például, valamint az adóügyi szekcióülés program, ahogy a Gunst András Portásversenyre is sor kerül, valamint Az Év Technológiai Újítása – Termék Innovációs Díj is meghirdetésre kerül. Az Év Szállodája díj átadását is tervezik, bár, jegyezte meg némi keserűséggel az elnök, idén reálisabb lenne, ha inkább az Év Túlélő Szállodája Díjat adnák át helyette.

 

 

Forrás: Turizmus Online

Forrás: Fotó: MSZÉSZ / Csárdás Ferenc


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.