Grandiózus nemzetközi lánc a grundnál

Amikor a pesti „Nyócker” kellős közepébe költöztette első kelet-európai beruházásnak számító házát a szingapúri központú Fraser-lánc, nyilván még nem tudhatták, mennyire „trendi” lesz a nyitás időpontjára ez a környék. Hiszen szinte karnyújtásnyira a fiatalok közkedvelt szórakozóhelyének számító Corvin Sétány, az sem mellékes, hogy a repülőtér épp az apartman-ház melletti főúton érhető el, mellettük pedig ott a legendás grund, amelyért a Pál utcai fiúk a vörösingesekkel harcoltak és győztek, Nemecsek áldozatkész tette nyomán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A helyválasztás azért is zseniális, mert olyan lehetséges küldő országokban, mint Olaszország, Lengyelország és Japán, Molnár Ferenc műve, a Pál utcai fiúk az iskolában kötelező olvasmány – vagyis a hozzánk látogató turistának okkal felkeltheti az érdeklődését. Nem véletlen, hogy a 9 emeletes apartman-ház folyosóit épp a Molnár-regény filmadaptáció képeivel díszítették.

A Fraser Residence Budapest különben a lánc 14. tagja, Londonban 9, Skóciában és Párizsban 2-2 ilyen szálláshely üzemel, a tervek szerint a szingapúriak Isztanbulban nyitják a következő szállodát. Pesten 51 stúdiót, egy- két és három hálószobás penthouse lakosztályt rendeztek be, és érdekesség, hogy a soft open időszakban sok magyar család is foglalt szobát. Igaz, meglehetősen nyomott árakon nyitottak (55 euró egy stúdió/ifa nélkül), a kényelmesen, angol bútorokkal berendezett szobák alapfelszereltségéhez tartozik a mosó- és mosogatógép, sütő és mikrohullámú sütő, a kenyérpirító, vízforraló is, és persze minden egyéb más, ami egy otthon kényelmét biztosítja. A szobák színvilágát a fekete, piros, fehér, szürke és drapp vidám keveredése jellemzi, és mint Alain Goetschel, a Fraser Residence Budapest angol igazgatója elmondta, alapvetően a hosszú távra, Budapestre érkező vendégeket várják, bár meglepő módon közvetlenül a nyitást követően azt tapasztalják, hogy a magyar fővárosba érkező városnéző, rövidebb ideig itt lévő turisták is megtalálják őket és befoglalnak szállást a neten.


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.