Hotelben forgatott a női kosárválogatott

(MTI) - Promóciós filmet forgatott a női kosárlabda-válogatott a magyar szövetség számára, amely vasárnap prezentációt tart a 2015-ös Európa-bajnokság helyszínének kijelölése előtt.

A szövetség (MKOSZ) tájékoztatása szerint a mintegy ötperces imázsfilm a magyar világtalálmányok mellett bemutatja a leendő Eb-helyszíneket, továbbá a tervezett szálláshelyeket - köztük a hétfői forgatásnak otthont adott budapesti Continental Hotel Zarát. A nemzeti csapat részéről jelen voltak soproni, pécsi és győri játékosok egyaránt, a filmben pedig köszöntőt mond Schmitt Pál köztársasági elnök és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
A 2015-ös magyar Eb-pályázat egyetlen vetélytársa Fehéroroszország lesz, s a Münchenbe utazó küldöttségben ott lesz Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára, Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, Szalay Ferenc jelenlegi és Berényi János előző MKOSZ-elnök is.
Magyarország korábban négyszer (1950, 1964, 1983, 1997) rendezett női kontinenstornát, ezek közül az elsőn ezüstérmes lett a válogatott. (MTI)


Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.