Körséta az egri 1552 Boutique Hotel szobáiban

Máté Zsolt belsőépítész álmodta meg és tervezte csapatával egy különleges tematikájú kis butikhotel belső tereit. A hotel nevét a nevezetes várostrom dátuma adta.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Máté Zsolt, a New Age interior alapítója és vezetője 2019-ben kapott felkérést csapatával az egri hotel tervezésére. 2020-ban azonban közbeszólt a Covid, és végül most, 2021-ben sikerült kivitelezni és átadni a szállodát.

Előzmény: 1552 Várétterem, utána: a Tábornok háza

Korábban a belsőépítész már dolgozott az ügyféllel, akkor tervezte megrendelésükre az egri 1552 Váréttermet. Az épület kétszintes, közel 600 m2-en helyezkedik el, a belváros közepén, a Dobó tér mellett található. Érdekessége, hogy egy 1700-as években épült "Tábornok házról" beszélünk, 90 cm vastag falakkal. "Védett műemlék besorolás alá tartozik, ezért rengeteg megkötéssel kellett szembenézünk, mondja erről a feladatról Zsolt. "Nem lehetett a falakat megvésni, meglévő falakat elbontani és törekedni kellett, minél több eredeti burkolatot maradjon meg. A megrendelő kérése az volt, hogy egy olyan koncepció kerüljön megtervezésre, ami tükrözi Eger város sajátosságait, stílusát, történelmét, borkultúráját és fürdőit, ezért viszonylag sok téma szerepelt a tervezéskor. A 16 szobás hotelből eredetileg 8 szoba megtervezésére kaptunk megbízást, de a sok ötlet miatt végül 16 egyedi szoba készült el."

Recepció, lobby, közösségi terek

A szobák mellett fontos szerepet kaptak a közösségi terek is, többek között a recepció és a lobby. Itt az épület adottságait használta ki Zsolt és tervező csapata.

Fontos szempont volt az ügyfél részéről, hogy melegséget, otthonosságot árasszon az enteriőr, ezért sok a házban a bordó, a barna és a sárgaréz különböző árnyalatai. Az anyaghasználatban is törekedtek a természetességre, sőt, a műemlékesek kérésére minél több anyagot meg kellett hagyniuk eredeti formájában, vagy esetleg a kibontott anyagokat újra felhasználniuk. Így maradt meg pl. a régi vörös márványpadló a recepció előtt.

Bikavér szoba

Itt a fő motívum a fejvég mögötti faburkolat, amely az egri bikavér 5 fő összetevőit tartalmazza. Az alapötletet egy egri borász (Bolyki János) adta.

Egri Csillag szoba

Ez az előzővel megegyezően hasonló tematikára épül, de itt egy másik preferált helyi bormárka, az Egri Csillag adta a témát, és a színvilág is a fehérborhoz igazodik.

Aqua és Wellness szobák

Ezek a szobák a környék wellness fürdőit hivatottak idézni, a tapéta vizes hangulatával, tömörfa falburkolattal, a szabadon álló káddal, az élményfürdőket idéző álmennyezettel. Az ágyfejvég felett található grafikák a közeli fürdőkről szolgálnak némi információval.

Bükk és Erdő szobák

Ezekben a szobákban az alapgondolat az volt, hogy a környező Bükk hegység hangulatát hozzák be a belső térbe. Mindezt vadállatokkal, szarvassal, rókával, erdei növényekkel, gombákkal, átvitt értelemben ösztönözve az embert szabadidős programok kellemes eltöltésére és némi gasztronómiai kalandozásra.

Szalajka szoba

Itt egy konkrét környékbeli turisztikai célpont kiemelése volt a terv. Ahol elengedhetetlen a pisztrángmotívum, mint a vidék egyik fő jelképe, és ide is készült a fejvég fölé egy térkép, ahol Szilvásvárad főbb nevezetességei láthatók, mint a fátyolvízesés vagy a Lipicai udvar.

Eged 501 szoba

A szoba a Nagy-Eged hegyről kapta a nevét és ennek történetét hivatott elmesélni.

Vár szoba

Ez a szoba az Egri vár hangulatát idézi. Ezt a kopott falakkal, stilizált tapétával, gyertyalámpákkal, Dobó István grafikával, kőburkolatokkal érte el a tervező, és ide készült egy térkép is a várról.

Török szoba

Elegánsabb enteriőrben mutatja be a török hangulat stílusjegyeit: mintás dekortapétával, függesztett lámpákkal, a fejvég körüli motívummal, áttört térelválasztóval, fehér, homok és aranyszínekkel.

Forrás: New Age-interior / Turizmus Online


    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.