Közel Afrikához

Aki gyakran utazik messzi tájakra, néha beleesik abba a hibába, hogy nem veszi észre, amikor a közelében is található érdekes, élhető, különleges hely. Így jártam én is a legkisebb uniós tagországgal, Máltával.

Amíg a Máltai Turisztikai Hivatal nem hívott meg egy néhány napos, különleges útra, eszembe sem jutott volna erre a szigetre ellátogatni. Pedig nincs messze: a Liszt Ferenc repülőtérről nyáron, a főszenzonban eddig is volt közvetlen járat (Air Malta), de egy ideje a Wizzair is repüli, utóbbi ráadásul télen-nyáron.

ÁLLANDÓSULT DUGÓ ÉS BUSZMATUZSÁLEMVÉG

Négyszázezer ember és majdnem ugyanannyi autó, sorolja a helyi sofőr, aki bevisz a reptérről a Budapestnél kisebb területű ország fővárosába (a magyar főváros 525 négyzetkilométeren terül el, míg Málta három lakott szigetének – Málta, Gozo és Comino – összterülete alig 316 négyzetkilométer). Nem csoda, hogy a közlekedési dugó a legfontosabb beszédtéma az országban, no meg a hagyományos, sárga buszok lecserélése. A jellemzően családi vállalkozásban működő buszmatuzsálemek már-már turistalátványosságnak számítottak (a jármű sofőrje volt a jegyárus, a takarító, a karbantartó és nem mellékesen a tulajdonos is), de megbízhatatlannak bizonyultak, és cseppet sem környezetbarátnak, így győzött az unió: pályázatot írtak ki lecserélésükre. Az angol Arriva nyert, a régi sofőrök viszont bojkottáltak, így attól kezdve volt minden: járművek égtek le, eltévedtek buszok kavarogtak az utakon, az első napokban mindenki órákat késett mindenhonnan. Aztán kezdtek helyrerázódni a dolgok, a helyieknek is jobb légkondicionált buszon munkába menni (már aki nem a családban lévő három-négy autó valamelyikét használja), a sárga buszokat már csak a turisták hiányolják.

ÉPP FELÚJÍTJÁK, DE AZÉRT ÍGY IS FILMBE ILLŐ

A városfal közvetlen közelében lévő, patinás szállodában, a Hotel Phoeniciában kapunk szobát. A recepción megdöbbenek a kifüggesztett ár láttán: az utcáról beeső vendég háromszáz eurót fizet egy éjszakára. Aki most (télen) megy, az ennek harmadáért is tud a világhálón szobát foglalni, de számítson arra, hogy mire a hotelbe ér, véget ér a renoválás: az 1939-ben épült, ötcsillagos, talán leghíresebb máltai szálloda fürdőszobáit márciusi határidővel újítják fel. A ház különben olyan, ahogy a gazdagokat a brit gyarmatokról szóló filmek kapcsán elképzeljük: csillárok, süppedős szőnyegek, ötórai tea a Times of Malta mellett (a másfél euróért megvásárolható, angol nyelvű helyi lap hétvégi kiadása majd másfél kilót nyom, négy mellékletének és a belefűzött féltucatnyi színes magazinnak köszönhetően összesen 526 oldal olvasnivalót kínálva), és persze a bőséges, kifogástalan reggeliválaszték.

TÖRTÉNELMI VÁROSNÉZÉS, ÁGYÚSZÓRA

Ha túl vagyunk az etikett szerinti étkezésen, érdemes besétálni La Vallettába. A cél elérése érdekében csak a tömegekkel teli buszpá- lyaudvaron kell átküzdenünk magunkat, és máris megérkezünk a sétálóutcához. Gyönyörű házak, tengerre leszaladó, keskeny utcák, Caravaggio festményeivel telepakolt katedrális, értékes művészeti alkotásokkal tömött múzeumok és patinás színház. Megmaradt középkor luxusmárkák üzleteivel tarkítva, de mellettük ott a hagyományokból építkező modern építészet is. Mivel 2018-ban La Valletta lesz Európa egyik kulturális fővárosa, gőzerővel építik az új parlamentet, és gyönyörűen felújították – konferencia-központtá alakították – a sziklába vájt egykori pestiskórházat. A Barrakka-kertből pedig elképesztő kilátás nyílik a kikötőre, a szemben lévő városra, és ha pontban délben vagyunk ott, még az ágyúlövési ceremóniát is láthat- juk egy szerepét kissé túljátszó tüzérrel.

NE A NYÚLPAPRIKÁS LEGYEN A CÉL!

A szigeten elképesztően jókat lehet enni. Elsősorban nem a nemzeti ételnek számító nyúlpaprikásra gondolok (ez ugyanis szerintem erősen felejthető), hanem a halételekre és a kiváló tésztákra. Euróval fizetünk, és nem kerül többe, mint Budapesten: háromezer forintért már egész jó főételeket lehet kapni. Ha van rá mód, látogassunk el a régi fővárosba, Mdinába is. Olyan, mintha egy középkori film forgatási helyszínén járnánk.

A HELYIEK BEZZEG IMÁDJÁK A NYULAT

Érdekes hely Málta: dugómentes napokon fél órán belül szinte minden elérhető, de a sziget mégis annyira változatos, hogy sok mindent találni rajta: homokos tengerpartot, nemzet- közi hajókikötőt, „hegyet”, sziklás vagy mezőgazdasági területet, városi nyüzsgést, hangulatos piacot és vidéki nyugalmat egyaránt. Talán a kis országok sajátja ez, de a helyiek nagyon büszkék nemzetközi eredményeikre. Ottjártamkor, december első szombatjának estéjén egy elegáns máltai étteremben egyszerre több asztalnál megcsörrent a telefon. Otthon tévéző tinédzserek újságolták el lelkendezve éppen vacsorázó szüleiknek, hogy egy tizenegy éves máltai kislány, Gaia Cauchi Kijevben megnyerte a junior eurovíziós dalfesztivált. Nem is tudták, hogy ilyen vetélkedő is létezik, válaszolják a szülők, majd újra beletemetkeznek nyúlpörköltjükbe...

AFRIKAIAK A STRANDOKON

Téli kiruccanás lévén a strandokat nem próbálhatom ki, de napozás közben itt érhetik igazán meglepetések az utazót. A szigetre ugyanis elképesztő számban érkeznek menekültek a közeli kontinensről: a különféle lélekvesztőkön menekülő afrikaiak végsőkig kimerülve, legyengülve és kiszáradva, jó esetben élve érik el a partokat, de nem ritka az sem, hogy holt- testeket sodor partra a víz.

MI LEGYEN A MENEKÜLTÁRADATTAL?

Az évente Máltára utazó másfél millió turistának örülnek a helyiek, hiszen az odalátogatók átlag nyolc napot töltenek a szigeten, és háromszáznegyven eurót költenek, míg az utóbbiak csak viszik a pénzt. Bizonyos értelemben ők is turisták, mert mindannyian továbbmennének az unióba, de erre legtöbbjüknek nincs módjuk – néhány hónap után visszatoloncolják őket a szigetről Afrikába. Túl sokan vannak: a The Independent azt írta, hogy az utóbbi tíz évben arányaiban Málta fogadta be a legtöbb menekültet az unióban: minden ezer lakosra jut húsz menedékkérő. Ez arányaiban azt jelenti, mintha a briteknél hirtelen papírok nélkül megjelenne 2,7 millió ember. A máltaiak úgy érzik, magukra hagyta őket az unió ezzel a számukra megoldhatatlan kérdéssel. Pedig csak annyiban bűnösök, hogy ők vannak legközelebb Afrikához.

Interjú