Jó néhány szálláshelyre - elsősorban a kempingekbe, valamint a fizetővendéglátó-helyekre és panziókba - még azok a vendégek sem érkeztek meg, akik előre foglaltak szobát. Kovács Nikolett, a déli és az északi parton egyaránt szálláshely-értékesítéssel foglalkozó Balaton Turisztikai és Utazásszervező Kft. kereskedelmi vezetője szerint míg a hónap elején alig győzték kielégíteni az igényeket, nagyjából másfél hete kevés az érdeklődő. Sokan megpróbálják foglalásukat új időpontra cserélni. Kovács szerint a forgalomcsökkenés minimum 30 százalékos. Péter Márk, a Velencén panziót és a tó több településén különböző vendéglátóipari egységeket működtető Kékhullám Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerint a forgalomcsökkenés mértéke a strandokon lévő egységekben meghaladja a 90 százalékot. Növeli a gondokat, hogy jó időre és nagy forgalomra készülve túl sok, gyorsan romló árut szereztek be. A hét elején a cégnél mintegy 200 ezer forint értékű készlet landolt a kukákban. Kevésbé drámai a forgalomkiesés a nívós, wellness-szolgáltatásokat is kínáló siófoki és balatonfüredi szállodákban, ezek többsége jelenleg 65-70 százalékos kihasználtsággal működik. A hűvösebb időt a hotelek is megérzik, hiszen - jóllehet a főszezon kellős közepén vagyunk - a forgalom nem nő a várt mértékben. Tavaly ugyanebben az időszakban a kihasználtság már meghaladta a 80 százalékot.
Megérezi az esős időt a Balaton és a Velencei-tó
A Balaton körüli megyék kereskedelmi és iparkamaráinak legfrissebb adatai szerint az elmúlt napok viharos, csapadékos időjárása 25-30 százalékos forgalomkiesést okozott a tó partján működő szállásadóknak és vendéglátóknak. Még ennél is nagyobb, csaknem negyvenszázalékos csökkenés tapasztalható a Velencei-tó partján, írja a Napi Gazdaság.
Három napon át ünnepelték a Kimpton BEM Budapest megnyitását
A megnyitók egyikén, amikor az utazási szakma és a rendezvényes cégek képviselőit hívták el – 2024. szeptember 13-án, pénteken - mi is jelen lehettünk.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Álmodj, tanulj, valósítsd meg önmagad!
Folytatódik a Marriott-lánc ingyenes képzési programja.
Nemzetközi elismerés egy pesti hotel vendégirányító rendszerének
Red Dot díjat nyert a Dorothea Hotel látogatóirányító rendszere.
Új szinten egy hazánkban is elérhető fenntartható turisztikai minősítés
A Good Travel Seal a világ legmegbízhatóbb minősítései között szerepel.
Az Év Fiatal Szállodását keresi az MSZÉSZ
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége meghirdeti az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázatot.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Stratégiai partnerség a vendégelégedettség növelése érdekében
A Novotel Budapest Centrum a Kertesz Communications Consulting Kft.-vel (KCC) kötött megállapodást.
Szuperlokáció, walking vendégek, jó ár-érték arány - új üzemeltetőnél Buda egyik négycsillagosa
2024. augusztus 23-án nyílt meg újra Buda egyik, a Covid óta Csipkerózsika-álmot alvó négycsillagos szálláshelye.
Új értékesítési igazgató a budapesti ötcsillagos házban
Bakó Bálint lett a Matild Palace Budapest új értékesítési igazgatója.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.