Nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma

Az év elején nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, ezen belül Budapesten a belföldi vendégeknek köszönhetően 5,1 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből.

2011. január–februárban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 4,9 százalékkal nőtt.

A forgalom 87 százalékát képviselő szállodák vendégforgalma mindkét hónapban élénkült, melyben a négycsillagos, illetve a wellness-szállodák vendégforgalma volt meghatározó (mind a külföldiek, mind a belföldiek esetében). A belföldi vendégek száma összességében 4 százalékkal nőtt, akárcsak a belföldivendég-forgalom; a külföldi vendégek száma ugyanakkor 9,5 százalékkal emelkedett.

A vizsgált időszakban 316 ezer külföldi vendég 824 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken; a vendégek és az éjszakák száma egyaránt nőtt (9,5; illetve 7 százalékkal). A külföldivendég-forgalom szerkezete továbbra is átalakulóban van. A legjelentősebb küldő országok közül az Olaszországból, Romániából, Franciaországból és az Egyesült Királyságból érkező vendégek éjszakáinak száma csökkent, miközben a Németországból, Ausztriából, Oroszországból és Csehországból érkezők esetében nőtt.

A külföldivendég-forgalom jelentős részét realizáló szállodákban, a négycsillagos kategóriában jelentős növekedést jelentettek a szálláshelyek, a vendégek száma 11,3, a vendégéjszakáké 9 százalékkal bővült. A többi kategóriában eltérően alakult a vendégforgalom, az öt- és háromcsillagos egységekben kevesebb, míg a két- és egycsillagos szállókban több éjszakát töltöttek el a külföldiek 2010 azonos időszakához viszonyítva. A külföldi vendégek számának emelkedése – a balatoni és a dél-dunántúli régiók kivételével – mindegyik turisztikai régióban megfigyelhető volt.

Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyeken 415 ezer belföldi vendég 933 ezer vendégéjszakát töltött el, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt emelkedett (3,8; illetve 4,4 százalékkal) az előző év azonos időszakához mérten. A belföldivendég-forgalom több mint 80 százalékát fogadó szállodákban 7,6 százalékos növekedés figyelhető meg az éjszakák számában. A vendégek körében szintén közkedvelt panzióknál az év eleji alacsony vendégforgalomnak köszönhetően 17,3 százalékos csökkenés következett be. A belföldi vendégek számának visszaesése a kilenc turisztikai régióból négyet érintett.

A Balatonon eltöltött éjszakák száma 2011. január–februárban a külföldiek és a belföldiek esetében fél, illetve 7,8 százalékkal emelkedett. A népszerű gyógy-, illetve wellness-szállodák látogatottsága kissé kedvezőtlen képet mutatott az év első két hónapjában. A megfigyelt időszakban a balatoni gyógyszállodák vendégforgalma (leginkább a külföldivendég-éjszakák visszaesésének köszönhetően) 21 százalékkal csökkent, a wellness-szállodákban – a kapacitásnövekedés ellenére – 5,6 százalékkal mérséklődött az éjszakák száma az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Budapesten – a megszokott tendenciától eltérően – a belföldi vendégeknek köszönhetően 5,1 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma.

Január–februárban a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 33,4 százalékos volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák működtek a legmagasabb, 45,8 százalékos szobakihasználtsági aránnyal; a négycsillagos házak 38,4 százalékos foglaltságot értek el, a foglaltság 1,1 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A gyógyszállodák szobáinak igénybevétele is átlagon felüli volt: 45,5 százalék. A magasabb igényeket kielégítő, saját magukat kastélyszállodaként azonosító házak az átlagosnál alacsonyabb, 22,8 százalékos kihasználtsággal működtek.

A szálláshelyek összes árbevétele folyó áron 4,9 százalékkal emelkedett 2010-hez képest. A kereskedelmi szálláshelyek 2010. január–februárban összesen 26 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 13 milliárd forint volt.

A vizsgált időszakban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 13 435, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 4485 forint volt Az ötcsillagos kategóriában a közel 46 százalékos foglaltság (mely 3,6 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket), illetve a szállodai átlagárak 5,2 százalékos növekedése a (bruttó) REVPAR-mutató 11,5 százalékos emelkedését eredményezte. Budapesten a három–öt csillagos kategóriákban a szobák átlagára 8600 és 27 300, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 2100 és 12 800 forint körül alakult (ami körülbelül 32–101, illetve 8–47 eurónak felel meg). Januárban 275, februárban 271 forint volt egy euró, ami a két hónap átlagában 1 százalékos gyengülést jelentett.

Kínálati oldalon 2011. február 28-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 1949 volt, ezen belül a 766 szálloda 46 ezer szobával, a 783 panzió közel 9 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 398-at tett ki. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több, különböző ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken februárban közvetlenül több mint 25 ezer főt foglalkoztattak, ami kismértékben meghaladja az előző év azonos időszakának adatát. (forrás: Privátbankár)


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.