RevPAR esés Angliában

Az STR Global eredményei szerint erős esés jellemezte a londoni és az Egyesült Királyságbeli vidéki szállodák egy kiadható szobára eső árbevételét (RevPAR) októbertől november elejéig. Az egyetlen kivétel Liverpool volt, Európa Kulturális Fővárosa 2008 státuszának köszönhetően.

A brit szállodai piacot az első kilenc hónapban alacsonyabb kihasználtság és magasabb szobaárak jellemezték. Még szeptemberben is a tavalyi év azonos időszakához képest 3 százalékkal magasabb RevPAR volt jellemző Anglia szerte, a szobaárak 4 százalékos növekedésének köszönhetően. Szeptember volt az első olyan hónap, amikor Londonban visszaesett a RevPAR az átlagos szobaárak csökkenése miatt. Míg a vidéki házaknál az árak nem változtak, az alacsonyabb kihasználtság vitte le a RevPAR-t. A vidéki szállodáknál március óta alacsonyabb RevPAR tapasztalható, mint a tavalyi évben, ez alól csak az április (a húsvét miatt) és a júliusi hónap (a Farnborough air show miatt) mutatott jobb eredményt. Októberben és novemberben is folytatódott ez a tendencia az előzetes adatok szerint. Londonban októberben az egy kiadható szobára eső árbevétel 121 font volt, ami 6,5 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszaknál. Vidéken az októberben realizált 59 font 7,8 százalékkal marad el a tavalyi tizedik hónapétól.

Az összes angliai város közül Liverpool az egyetlen kivétel, ahol 16 százalékkal 56 fontra emelkedett a RevPAR szeptemberben a tavalyi év azonos időszakához képest. A kihasználtság (79%) és az átlagos szobaár (71 font) egyaránt javult. Október hónapban 3 százalékkal, november első kilenc napjában pedig 26 százalékkal növekedett a város szállodáinak RevPAR-ja, utóbbi a november 6-án rendezett MTV European Music Awards díjkiosztó gálának köszönhetően. (Hotels Magazine)


Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.
Változik az indiai OYO szállásfoglaló portál házirendje – tiltakoznak a vendégek

Változik az indiai OYO szállásfoglaló portál házirendje – tiltakoznak a vendégek 

Az utazás nehéz Indiában azoknak, akik nem házasok, azonban ennek ellenére szeretnének együtt utazni és közös szálláshelyen aludni.
Veganuár és méregtelenítő kúra a sárvári ötcsillagos házban

Veganuár és méregtelenítő kúra a sárvári ötcsillagos házban 

Évkezdetnek nem is rossz: két olyan csomagajánlatot állítottak össze, amely mindkettő ezt a célt szolgálja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.